Interneten töltött ki kérdőívet 253 diplomás, olyanok, akik a rendszerváltás és az Európai Uniós csatlakozás között hagyták el Magyarországot, és legalább egy éve más országban élnek. „Nem volt könnyű összegyűjteni a válaszolókat, nincs pontos adatbázis arról, ki van külföldön” – mondta Csanády Márton, a Brain Drain – Közelkép a diplomás magyarokról című kutatás egyik vezetője. A kutatók így hólabda-módszerrel dolgoztak, az emailek továbbküldésére biztatták a válaszadókat. A részeredményekből kiderül, az Amerikai Egyesült Államok még mindig élen jár az agyelszívásban: a külföldre költözött diplomások harmada telepedett le ott, kétharmaduk pedig a korábbi európai uniós tagállamok valamelyikében él. Magasan képzettek: 253 megkérdezettre 378 diploma jut, harmaduknak pedig doktori fokozata is van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindannyian kutatók: bár sokan indultak a közszférából, mintegy harmaduk a szolgáltató szektorból érkezett, de sokan vannak ipari területről is. Tudományterületenként is eltérő mértékű az agyelszívás: egy OECD-statisztika alapján 1990 és 2000 között tizenöt-húszezer diplomás hagyta el Magyarországot és telepedett le az OECD-országok valamelyikében. Ezt összevetve a Brain Drain-kutatás adataival kiderül, hogy a legtöbb kivándorló valamilyen bölcsész vagy tanári diplomával rendelkezik. A legaggasztóbb viszont a természettudósok elvándorlása: és az elmúlt években kiadott diplomák alapján négy frissdiplomás természettudósra jut egy kivándorló. 
Legutolsó magyarországi és jelenlegi külföldi munkahely értékelése
Szerették a hazai kollégákat
„Sok problémával küszködtek itthon: a legtöbben a beszűkült szakmai és karrierlehetőségek miatt mennek el, de sokan említik a mentalitást, az ’urambátyám’ hozzáállást is”- mondta a másik kutató, Személyi László. Hozzátette, a külföldön munkát vállalók nagy részének nem volt stabil állása Magyarországon. Jellemző a legtöbbjükre az is, hogy a családi hátterük sem volt erős, sem anyagilag, sem pedig a kapcsolati háló terén. A felmérés kitért arra is, milyennek találták legutolsó hazai munkahelyüket a kivándoroltak, e szerint a fizetés mellett a felszereltséggel és a kutatási infrastruktúrával voltak legkevésbé elégedettek, a munkatársak azonban nagyon pozitív értékelést kaptak.
Nehéz a visszatérés
A tervezetthez képest átlagosan már most kétszer annyi időt töltenek külföldön a diplomások, és az a tendencia, hogy minél régebben van külföldön valaki, annál kevésbé gondolja úgy, hogy hazajön. „Úgy látják, hogy ami miatt elmentek, abban nincs itthon változás” – jegyezte meg Csanády Márton. Szerinte itthon szakmailag és anyagilag is nehezen tudnak gyarapodni, miközben számos fogadó ország felismerte, hogy ha lehetőséget adnak a fiatal értelmiségnek, akkor ott fog élni és dolgozni. Bizonyíték erre, hogy a megkérdezettek kevesebb mint fele szeretne visszatérni, annak ellenére, hogy évente többször hazalátogatnak és a kapcsolataikat is fenntartják. Viszont kint megtalálták a számításukat. „Elégedettek, úgy érzik, saját teljesítményüknek és kitartásuknak köszönhetően építenek karriert” – tette hozzá Személyi László. Érdekes, hogy ugyanők nem igazán javasolják másoknak, hogy külföldön próbálkozzanak. „Úgy érzik, hogy nekik még sikerült, de ma nagyobb a migráció és az állás is kevesebb” – mondta a kutató. 
Akadnak persze olyanok is, akik visszatérnének a szülőhazába. Az itthoni ingatlan, a család – főleg az idősödő szülők – a legfontosabb visszahúzó erő, de sokan erkölcsi kérdésnek tekintik, hogy itthon dolgozzanak. „Nincsenek könnyű helyzetben, mert a szakmai kapcsolataikat nem mindig tudják ápolni, és senki sem könnyíti meg a visszatérésüket” – mondta Személyi László. Mindössze egy olyan civil szervezet létezik, a Project Retour, amely a diplomások hazatérésének megkönnyítését tűzte ki célul. Csanády Márton szerint komplex módon kell kezelni a problémát. „Valódi diaszpóra-politikára van szükség, nem csak arra, hogy csökkentsék az államilag finanszírozott jogász és bölcsész keretszámokat.” A kutatók szerint akkor lehetne hazahozni minél több fiatal értelmiségit, ha biztosítva lenne a folyamatos kapcsolatépítés köztük és az itthoniak között – például az internet adta lehetőségek kihasználásával –, de szükség lenne minél több közös kutatási projektre is. „Emellett meg lehetne könnyíteni a hazautazást az egyetemekre vendégoktatóként vagy konferenciákra” – sorolta Személyi László.
Aki jönne, és aki nem
„Mindig is bölcsészettel szerettem volna foglalkozni, de emellett szerettem volna tisztességesen megélni, rendszeresen utazni és a általam beszélt három idegen nyelvet is folyamatosan használni” – mondta a FigyelőNetnek a három éve Finnországban élő Pál Viktor. „Leginkább a professzorok agyonterheltségét és az óraadók nemtörődömségét találtam ellenszenvesnek, tisztelet a kivételnek. Minden tiszteletem azoké a szakembereké akik az alacsony fizetésükért keményen megdolgoznak.” A Tamperei Egyetem PhD-hallgatója úgy látja, hogy kint a lehetőség is több. „Ha keményen dolgozik valaki és jó kommunikációs képességei vannak, akkor gyorsan lehet jó lehetőségekhez jutni.” – jellemzi a finnországi állapotokat. Ugyanakkor anyagilag is megéri kint doktori tanulmányokat folytatni: az ösztöndíj akár a hazai ötszöröse is lehet, nem is beszélve a különböző projektekről és a jól megfizetett óraadásról. És, bár az árak az uniós átlagnál is magasabbak, Pál Viktor szerint még így is kétszer-háromszor nagyobb összeget tud félretenni, mint Magyarországon, ezért nem is igazán tervezi a visszatérést. ”A legnehezebb, a gyökértelenség és hazátlanság érzése – tette hozzá -, de ha ezen túlteszi magát az ember, akkor már mindegy, hogy Tamperében vagy Tokióban dolgozik valaki.”
Egy hat éve külföldön élő mikrobiológus viszont, bár szeretne, nem tud visszaköltözni. A FigyelőNetnek elmondta, hogy itthoni fizetéséből nem tudná eltartani a családját, viszont arra a kinti fizetés sem elég, hogy négy fő eltartása mellett nagyobb összeget spóroljon meg. Emiatt hamarosan munkahelyet és országot vált, de a hazatérés nem jön szóba.
