Pénzügy

Slágerszakok 2006-ban

Idén 132 ezren adtak be jelentkezési lapot felsőoktatási intézményekbe. A legnagyobb túljelentkezést a művészeti szakok regisztrálták.

Közel 10 százalékkal kevesebben jelentkeztek idén felsőoktatási intézménybe a tavalyi évhez viszonyítva. A jelentkezéseket a képzési ágak szerint vizsgálva a nappali tagozaton valamivel könnyebb lesz bekerülni a felsőoktatásba, mert kevesebb a jelentkező. Az első helyes jelentkezőket és az irányszámokat tekintve továbbra is a művészeti szakokra felvételizőknek lesz a legnehezebb dolga, ott ugyanis közel ötszörös a túljelentkezés. Erős verseny lesz a sporttudományi, társadalomtudományi, orvostudományi, gazdaságtudományi és bölcsészettudományi területeken is, ahol egy helyre 2-3 jelentkező pályázik.

Az egyes képzési területekre jelentkezők számát vizsgálva az látszik, hogy az átlagnál jobban csökkent a jelentkezők száma a gazdaságtudományi, jogi, bölcsészettudományi képzési területeken, ahol a szaktárca évek óta jelzi, hogy jelentős túlképzés van. Lényegében nem változott a jelentkezők száma – ami az arányokat nézve növekedést jelent – a természettudományi, orvos és egészségtudományi és műszaki képzési területeken. 2005-höz viszonyítva abszolút számban is növekedés tapasztalható az agrár és sporttudományi képzési ágakban.

Természetes folyamat

Az Oktatási Minisztérium szerint a jelentkezők számának csökkenése már második éve tartó természetes folyamat, ami elsősorban annak a következménye, hogy az egyetemek és főiskolák az utóbbi években jelentős számban vettek fel hallgatókat, így egyre kevesebb azoknak a száma, akiknek második, sokadik kísérletre sikerül bekerülniük a felsőoktatásba. Ezt bizonyítja többek között az, hogy a jelentkezők között növekedett – egyes tagozatokon belül radikálisan – azoknak az aránya, aki a jelentkezés évében érettségiztek. Nappali alapképzésben az idén érettségizők aránya közel 62 százalék, ami 2 százalékkal magasabb, mint 2005-ben, az esti, levelező és távoktatásos jelentkezők között a 2006-ban érettségizők aránya viszont már 5-7 százalékkal magasabb, mint 2005-ben volt.

Radikális visszaesés nappalin

Az alapképzésre jelentkezők száma nem egyenletesen csökkent. Kisebb a visszaesés a nappali alapképzésben, viszont radikális a visszaesés a levelező tagozaton és a távoktatásban. A beadott jelentkezések száma viszont nem, vagy csak alig csökkent a nappali tagozaton, ami azt mutatja, hogy a pályázók élnek a többes jelentkezés lehetőségével.

A felsőfokú végzettségűek számára hirdetett képzésekre mintegy 40 százalékkal csökkent a jelentkezők száma. Ennek valószínűsíthető oka az, hogy a jelentkezők várják az új típusú, korszerűbb (és rövidebb képzési idejű) mesterképzéseket, és arra akarnak majd jelentkezni. Viszonylag stabil a kiegészítő képzésre jelentkezettek száma. a felsőfokú szakképzésekre jelentkezők száma idén több mint 10 százalékkal nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik