FN

A nagyobb környezetvédelmi beruházások előtt álló társaságok viszonylag kedvezőtlen helyzetben vannak. A kormány szigorítani kívánja a környezeti bírságokat, az elvárások mellől azonban hiányzik a támogatás. A szaktárcának egyetlen pályázat létezik a témában, s az is jelentősen korlátozza a résztvevők körét: a cégeknek legalább 51 százalékban magyar tulajdonban kell lenniük, és maximum 300 főt foglalkoztathatnak. Márpedig [...]
1998. 01. 21. 00:00
Az évek óta parlagon heverő sármelléki repülőtér felvirágoztatására fogott össze Zala megyében több önkormányzat és a megyei kamara. A 408 hektáros terület jelenleg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tulajdonában van, amely mielőbb szeretne pályáztatás útján szabadulni tőle, miután a felújítási beruházások meghaladják az állami cég erejét.
1998. 01. 21. 00:00
A frissen létrejött kompromisszum nyomán egyelőre elmarad az egészségügyiek sztrájkja. Mindez persze nem sokat javít a terület amúgy is kritikus anyagi helyzetén. Ráadásul immár nyílttá vált a bizalmi válság az orvosszakma és a népjóléti miniszter között.
1998. 01. 21. 00:00
A feltörekvő és vagyonosodó polgár ma már tudja, hogy aukciókra járni és licitálni nemcsak presztízskérdés, hanem a legális befektetési lehetőségek egyik legjobbika. Ennek eredményeként a műalkotások árai immár az eget ostromolják, s bizonyos műtárgytípusok esetében teljesen irreális értékrend kezd kialakulni. Másfelől igaz az is, hogy a mai magyar műkereskedelem sajátos karaktere híven tükrözi az elmúlt években bekövetkezett társadalmi torzuláso
1998. 01. 21. 00:00
Közös programot dolgozott ki a kis- és középvállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére, hitelezésük egyszerűsítésére az IBM Magyarország Kft. és a Konzumbank Rt. A program február elején indul, így a felhasználók legkorábban tavasz végén juthatnak hozzá a bank gyorshiteléhez.
1998. 01. 21. 00:00
Az euró-előkészületek egyre hevesebb vitákat váltanak ki az érintett országokban, s éleződnek a nézeteltérések az Európai Unió (EU) államai között is. A pénzügyminiszterek e heti brüsszeli tanácskozását is pengeváltások előzték meg.
1998. 01. 21. 00:00
Az eredményesebb végrehajtás érdekében az adózás rendjéről szóló törvény januártól rögzíti, hogy az adótartozás járuléka önállón is végrehajtható, mégpedig a hátralékot tanúsító végrehajtó okirat alapján. A módosított jogszabály azt is kimondja, hogy a pénzintézet az adóhatóság azonnali beszedési megbízását végrehajtható okirat nélkül is köteles teljesíteni. Az adótitok miatt ugyanis az Apeh nem közölheti a pénzintézettel, [...]
1998. 01. 14. 00:00
Sokak szerint lehetetlen találóan előrelátni. A tapasztalat azonban mást mond: még a miénkhez hasonló kis országok is képesek előre befolyásolni a jövőjük jelentős részét. Számukra, így számunkra is ez azért különösen fontos, mert jobban érzik, érezzük azokat a meghatározottságokat, amelyek a globalizálódó nemzetközi környezetből adódnak. Mégis, akkor mi a magyarázata annak, hogy nincs kellően kimunkált [...]
1998. 01. 14. 00:00
Az adóhatóság igyekszik rugalmas lenni azon gazdálkodó szervezetekkel és magánszemélyekkel szemben, akiknek adótartozásuk van, de azt megpróbálják megfizetni. Egyébként 1997-ben az egész éves 50 milliárd forintos behajtási tervet már november végére sikerült teljesíteni. Ugyanakkor a felszámolások esetében romlott a követelések megtérülési aránya, s ma már a végrehajtás sem olyan eredményes, mint korábban. Nehezíti a helyzetet az árverési maffia
1998. 01. 14. 00:00
A rendelésállomány változása az előző évhez képest Terveznek-e a cégnél beruházást?** * Változás az év eleji létszámhoz képest, százalék; ** A tárgyév második félévében; Jelmagyarázat: Ż Csökken; – Nem változik; ­Nő Forrás: OMMK 1992. 1993. 1994. 1995. 1996. Ż – ­ Ż – ­ Ż – ­ Ż – ­ Ż – ­ Igen -4,8 [...]
1998. 01. 14. 00:00
Az energiamegtakarítás tervezett mértékének eléréséhez szükséges százmilliárdokból idén a kormány egymilliárd forintnyit "dolgoz le". Készülő hitelprogramjából a költségvetés kamattámogatással veszi majd ki a részét. Energiahatékonysági hitel ugyanakkor már most is szép számmal akad, de igencsak szétforgácsoltan, azokból komplex program sehogyan sem kerekedik ki. A központi büdzsé kedvezményével vonzóvá tett hitelek java ráadásul külföldi kölcsön
1998. 01. 14. 00:00
A rendkívül intenzív kutatás-fejlesztést és fejlett gyártási technológiát igénylő gyógyszeriparban többnyire csak a nagy tőkeerejű, multinacionális vállalatok tudják felvenni a versenyt egymással, illetve az egyre szaporodó betegségekkel. A nagyok holdudvarában akadnak azonban olyan reményteli kisvállalkozások is, mint a gödöllői Praxico Kft.
1998. 01. 14. 00:00
Várhatóan pozitív szaldójú lesz a Hungalu Rt. január első napjaiban elkezdődött végelszámolása. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szerint a folyamat még az idén lezárható, s ezzel teljessé válhat a hazai alumíniumipar decentralizált privatizációja.
1998. 01. 14. 00:00
A GDP-NÖVEKEDÉS ÉS MÓDOSULÁSA, SZÁZALÉK * Az 1997. decemberi prognózis eltérése a szeptemberitől; ** Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Hongkong; *** Thaiföld, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek 1997. Eltérés* 1998. Eltérés* Világátlag 4,1 -0,1 3,5 -0,8 A Hét Nagy 2,8 – 2,3 -0,2 Egyesült Államok 3,8 +0,1 2,4 -0,2 Japán 1,0 -0,1 1,1 -1,0 Németország 2,3 – 2,6 -0,2 [...]
1998. 01. 14. 00:00
VÁLTOZÁS AZ ELŐZŐ ÉVHEZ KÉPEST, SZÁZALÉK * A FÁK-országok vonatkozásában csak harmadik országokkal folytatott kereskedelem, az egymás közötti árucsere nélkül. Forrás: Economic Bulletin for Europe Export Import 1996. 1997. I. f. é. 1996. 1997. I. f. é. Albánia 5,3 -48,3 40,5 -52,3 Bulgária -11,8 4,2 -18,0 -9,7 Horvátország -2,6 2,3 3,7 19,1 Csehország 1,2 1,8 [...]
1998. 01. 14. 00:00
Amikor 1988-ban a piacvezető nagy hazai gyógyszergyárak mellett - mindössze 70 millió forintos alaptőkével - létrehozták a Pharmavit Rt.-t, kevesen gondolták, hogy az új cég nyolc év múlva a világ negyedik gyógyszeripari multijának magyarországi bástyája lesz.
1998. 01. 14. 00:00
A mennyiséget tekintve közel 4 százalékkal csökkenő magyar gyógyszerpiacon - ahol a külföldi gyártóknak már 57 százalékos a részesedésük - a nagy hazai cégek közül egyedül a Richter Gedeon Rt.-nek sikerült növelnie részesedését, közel 11 százalékos szeletet hasítva ki magának a piacból. Az öt évvel ezelőtt még veszteséges cég ma a legnagyobb független hazai gyártónak számít - tudtuk meg Bogsch Erik vezérigazgatótól.
1998. 01. 14. 00:00
Hosszas huzavona után a múlt hét péntekén aláírták a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. és a Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) közötti privatizációs szerződést. Eszerint a DAM jegyzett tőkéjének 68,15 százalékát megtestesítő, közel 8 milliárd forint névértékű részvénycsomagot és az ÁPV Rt. mintegy 2,8 milliárd forintos követelését egy-egy dolláros jelképes áron vásárolták meg a kassaiak. A szerződés alapján [...]
1998. 01. 14. 00:00
Miközben a munkanélküliség az Egyesült Államokban a legjobb időkre emlékeztető 5 százalék alá csökkent, az ottani nagyvállalatok újabb elbocsátási hullámot indítottak el. Globális pozícióik javítása, a költségcsökkentés és a versenyképesség növelése érdekében már nemcsak odahaza, de külföldi érdekeltségeiknél is megkezdődött az újabb karcsúsítás.
1998. 01. 14. 00:00
Moszkvai remények szerint Oroszországban csökkenhetnek a kamatok és az ország olcsóbban juthat majd külföldi hitelhez, miután a Nemzetközi Valutalap (IMF) jóváhagyta a 10 milliárd dolláros, hároméves hitel újabb, 670 milliós részletét. Bizakodásra ad okot, hogy 1992 óta első ízben gyarapodott az ország GDP-je.
1998. 01. 14. 00:00
Ázsia mint a növekedés fékje? Alkalmazkodási válság vagy egy deflációs krízis kezdete? Idén tanulmányok egész sora kutatja majd ezeket a kérdéseket. A sort két svájci közgazdász, Christoph Müller és Markus Ruffner nyitotta meg, 1997 utolsó napjaiban. A szakértők egy makrogazdasági globális szimulációs modell segítségével arra jutottak, hogy a délkelet-ázsiai valuta- és hitelválság negatív hatásai mennyiségileg viszonylag csekélyek lesznek.
1998. 01. 14. 00:00
Havonta megjelenő ágazati összeállításunkban ezúttal a gyógyszeripart vesszük górcső alá. Elemzésünk egyebek mellett arra keresi a választ, miért szorulnak ki lassacskán a belföldi piacról a hazai gyártók, miközben folyamatosan szűkül maga a piac is, s a cégek egy részének elsősorban az export, illetve a termelés kihelyezése jelenthet kiutat. A gyógyszeripar helyzetét és jövőjét felvázolni törekvő [...]
1998. 01. 14. 00:00
Olvasói sztorik