FN

Évtizedeken keresztül hiába reménykedtek a hazai szakemberek az újkori magyar autógyártás létrejöttében, és tessék. A kilencvenes évek magyar iparának “lendítő kereke” kétségkívül a megtelepedő személygépkocsi-gyártás lett. A Kárpát-medencében 1992-ben gyökeret eresztett multinacionális márkák – a Ford, az Opel, a Suzuki, majd az Audi – csúcstechnikát telepítettek az országba. Az autó-összeszerelés és alkatrészgyártás azóta kiteljesedett; látványos [...]
1998. 05. 13. 00:00
Pénteken tették közzé az Egyesült Államokban a legfrissebb foglalkoztatási adatokat. Ezek szerint a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra mérséklődött: ilyen alacsony értékre 1970 óta nem volt példa. A túlfoglalkoztatottság a bér-ár spirálon keresztül érthetően kelthetett volna inflációs félelmeket. Az átlagos munkahét nagyobb arányú csökkenése viszont azt vetíti előre, hogy a héten nyilvánosságra kerülő havi ipari termelési [...]
1998. 05. 13. 00:00
A nagy privatizációs ügyletek mögött van egy állami intézmény, amely csendben adogatja el a hozzákerült vagyonrészeket. A Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál (KVI) lévő társasági résztulajdonok színes képet mutatnak: míg az egyiknél az értékesítés esetleg már önmagában is eredmény, addig a másik vonzó lehet a tőzsdén kívüli piacon "játszók" szemében is. A nagyobb tranzakciók százmilliósak, de akad példa milliárdos tételre is.
1998. 05. 13. 00:00
*Az első időpont a többoldalú, míg a második a kétoldalú tárgyalásoké; **Hazai kormányzati és/vagy ágazati szakértők szerint Tárgyalási téma Tárgyalási időpontok* EU-értékelés az országvéleményben Jogharmonizációs kötelezettségek és alkalmazkodási feladatok a csatlakozásig** Iparpolitika Május 18., május 25. A magyar ipar középtávon versenyképes szereplője lehet az egységes belső piacnak Alapjaiban harmonizált a szabályozás; néhány esetben a vállalattámogatás [...]
1998. 05. 13. 00:00
Csúcsminisztériumot létrehozni – mint többen szeretnék – könnyű, az eddiginél hatékonyabb működést azonban ez önmagában még nem garantálja. A gazdaságvezénylés különböző részeinek egymás mellé pakolása nem oldja meg automatikusan a koordinációs-tervezési feladatokat. Minél nagyobb tárcát kell igazgatni, annál kényesebb és összetettebb feladat a beosztottak célirányú mozgatása. POLITIKUS VAGY SZAKÉRTŐ? A magyar közigazgatási rendszer – elvileg [...]
1998. 05. 13. 00:00
Az ING Barings vezérigazgatója, Lotfi Farbod a jövő héttől a régió nyomdaés csomagolóanyag-iparának meghatározó vállalkozásához, a Cofinec-csoporthoz igazol, pénzügyi vezérigazgató-helyettesként. Az ismert tőzsdei szakember a pályamódosítást nem tartja drasztikusnak. Mint mondja, csupán a piac forgalmazói oldaláról pártolt át a kibocsátóira.
1998. 05. 13. 00:00
Szakmai befektetőé lett a Szegedi Paprika Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Rt. A 1748-ban alapított, felszámolás alatt álló társaság ingatlanjait és eszközeit a szintén szegedi Pick Rt. vásárolta meg – árverésen, a kikiáltási árnál nem sokkal többért, mintegy 400 millió forintért. A Pick számára a cég mindkét profilja hasznos. A mintegy 10 ezer tonnás máj- és húskrém, [...]
1998. 05. 13. 00:00
Megvált a miskolci Drótáru és Drótkötél (D&D) Kft.-ben lévő kisebbségi tulajdonától a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. leányvállalata, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. A vevő az eddigi 51 százalékos tulajdonos Metaltrade Hungária Kft., amelynek magyar és szlovák tulajdonosai – élve elővásárlási jogukkal – 65 százalékos árfolyamon vásárolták meg a részvénycsomagot. Ezt követően 580 [...]
1998. 05. 13. 00:00
Mégsem a BMW, hanem legfőbb riválisa, a Volkswagen veheti meg – mégpedig állítólag 430 millió fontért – a brit autógyártás gyémántját, a Rolls-Royce-ot. A gyár tulajdonosa, a Vickers brit ipari konglomerátum a váratlan bejelentés előtt egy héttel még azt közölte, hogy figyelmen kívül hagyja a Volkswagen ajánlatát, annak ellenére, hogy a cég a bajoroknál 90 [...]
1998. 05. 13. 00:00
Az amerikai gazdaság az idei év első negyedében gyorsuló növekedés mellett csaknem inflációmentesen működött. Csökkent annak a valószínűsége, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed rövidesen kamatemelést hajt végre; április-május fordulóján még számos ilyen kombináció látott napvilágot (Figyelő, 1998/19. szám). Az első három hónapban egyébként a GDP évi 4,2 százalékos rátának megfelelő ütemben bővült, miközben az [...]
1998. 05. 13. 00:00
Lesz-e gazdasági csúcsminisztérium, vagy marad a jelenlegi felállás a gazdaságirányításban? Tovább erősödik-e a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) jogköre? Változik-e az integráció vezénylése? Bár az első választási forduló eredményeinek ismeretében aligha lehet pontos választ adni ezekre a kérdésekre, annyi valószínűnek látszik: a makrogazdasági egyensúly őrzésére hivatott intézmények mellett a voksolás után megnő a stratégiai tervezés szerepe. Akár
1998. 05. 13. 00:00
Az orosz Gazprombank többségi tulajdonában lévő Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) közgyűlésén a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a hitelintézet jegyzett tőkéjét 9,8 milliárd forintról – 10,2 milliárd forintos zárt körű részvénykibocsátással – 20 milliárdra növelik. A bank tavalyi évére a részvényesek 2,2 milliárdos adózott eredményt hagytak jóvá. A nyereséget teljes egészében az eredménytartalékba helyezték.
1998. 05. 13. 00:00
Két fontos iparágat jelölt meg a kormány a tavaly indult beszállítói célprogramban. Ennek megfelelően egyelőre a járműgyártásban, valamint az elektronikában, elektrotechnikában tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások élvezhetik a kedvezményeket, részesülhetnek a támogatások előnyeiből. A felkapaszkodás lehetőségével azonban csak az arra érdemesek, a már eleve felkészültebbek élhetnek. Hogy pontosan mely cégek lesznek ezek, azt több tényező [...]
1998. 05. 13. 00:00
Másfél tucat biztosítót vértezett fel eddig a hatóság tevékenységi engedéllyel, versenyben azonban még közel kétszer ennyi áll. Pénztári vélekedés szerint a magyar piacon rövid néhány év múltán helye csupán úgy húsz magánpénztárnak lesz. Hogy melyikükre esik a választás, az elsősorban vagyonuk gyarapításán, befektetési teljesítményükön múlik.
1998. 05. 06. 00:00
Azért hiányzik. Néha, mintha egyre sűrűbben merülne fel baráti beszélgetések közben. Különösen akkor, ha nagy múltú bankoknál tevékenykedő külföldi kollégákkal találkozik az ember, és ők rácsodálkoznak a magyar századvég pénz- és tőkepiaci újjászületésére. Honnan ez az impozáns tíz évvel ezelőtti feltámadás a semmiből, ráadásul pikánsan Európa közepén, egy elpuhuló kommunista diktatúra gazdasági romjain, kérdezik elismeréssel [...]
1998. 05. 06. 00:00
** Saját rész 40,00-től 49,99 százalékig; *** Várhatóan 1998 nyarától Forrás: Finanszírozó cégek Saját rész, kezdő részlet Havi törlesztési díj* (forint) Teljes hiteldíjmutató (százalék) 36 hónap 60 hónap 36 hónap 60 hónap Budapest Autófinanszírozási Rt. Saját rész: 40,00-től 49,99 százalékig 39 301 28 843 26,99 26,98 Daewoo Bank Rt. Saját rész: 25,01-től 49,99 százalékig 39 [...]
1998. 05. 06. 00:00
Mindössze négy magánpénztár első negyedéves garanciadíja érkezett meg a Pénztárak Garancia Alapja (PGA) számlájára április 30-ig. Az esetleges szorult helyzetükből a nyugdíjpénztári tagokat kisegíteni hivatott intézmény éppen szabályozási hátterének megteremtésénél tart, így a későn fizetőket egy hónapig még csak bírsággal sem sújtják.
1998. 05. 06. 00:00
A Legfelsőbb Bíróság - megváltoztatva az első fokú felmentő ítéletet - az elmúlt héten Kunos Pétert, az azóta megszűnt Agrobank volt vezérigazgatóját két év börtönre, Kovács Mihályt, a bank egykori elnökét pedig - három év próbaidőre felfüggesztve - másfél év szabadságvesztésre ítélte. Az indoklás szerint tévedett a Fővárosi Bíróság, amikor azt állapította meg, hogy az E-hitelek kihelyezésekor tiszteletben tartották az akkor hatályos pénzintézeti
1998. 05. 06. 00:00
1993. március A Lockheed megveszi a General Dynamics katonai repülőgép üzletágát 1,5 milliárd dollárért 1993. április A Martin Marietta megvásárolja a General Electric repülőgép üzletágát 3,1 milliárd dollárért 1994. április A Northrop 2,2 milliárd dollárért megszerzi a Grummant 1995. március A Lockheed végrehajtja a Martin Marietta 10 milliárd dolláros átvételét, s ezzel létrejön a Lockheed [...]
1998. 05. 06. 00:00
A bőség zavarával kecsegtet a magánpénztári ajánlatok garmadája. Jelen mellékletünkben – főként a már tevékenységi engedélyben részesült pénztárakat alapul véve – e kavalkádban igyekszünk eligazodni, s a pénztárak közti választás szempontjait ecsetelni. Szólunk a magánnyugdíj-pénztári működés egyik legfőbb biztosítékáról, a Pénztárak Garancia Alapjáról is. A rendszer informatikai hátterét, valamint az érintett felügyeletek felkészülését taglaló cikkünk [...]
1998. 05. 06. 00:00
Gödöllőn felavatta legújabb - már több mint egy éve működő - európai üzemét a Sony. A világcég európai elnöke, Jack Schmuckli lapunknak azt nyilatkozta: ha a kormány valóra váltja legfrissebb, kedvezményekkel kecsegtető ígéreteit, akkor hamarosan itt működhet a Sony legjelentősebb közép- és kelet-európai gyára, amely mellé magyarországi kutatás-fejlesztés is társulhatna.
1998. 05. 06. 00:00
A hét elején az elnök lemondásával zárult a Paksi Atomerőmű Rt. közgyűlése. A 131,4 milliárd forint saját tőkéjű erőmű 661 milliós mérleg szerinti eredménnyel zárt. A cég 13 milliárd kilowattórányi áramot értékesített, s ezzel közel 44 százalékát adta a hazai termelésnek. A fejlesztések 12,4 milliárdra rúgtak. A jóváhagyott üzleti terv 1998-ra 68,2 milliárdos nettó árbevételt, [...]
1998. 05. 06. 00:00
Egyre több hitelintézet és pénzügyi vállalkozás palettáján szerepel a használt vagy új gépkocsik vásárlásához kínált hitel, egyes márkakereskedőknél mégis meglehetősen magas a készpénzes vásárlások aránya. Ezt részben az magyarázza, hogy az utóbbi időben mind többen vesznek autót úgy, hogy az újért cserébe leadják a régi négykerekűjüket, amelynek ellenértékét a szalonban beszámítják, s így csak a különbözetet kell kifizetniük.
1998. 05. 06. 00:00
Olvasói sztorik