Gazdaság

GAZDASÁGPOLITIKAI TERVEK – Hármasugrás

Első ízben lépett együtt a nyilvánosság elé a kormány gazdaságpolitikáért felelős csapata: Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Chikán Attila gazdasági miniszter és Surányi György jegybankelnök. A hármas fellépés elsősorban azt hivatott bizonyítani, hogy közöttük teljes az egyetértés a magyar gazdaság megítélését illetően. Ennek lényege: a helyzet jó, s ez a következő néhány évben így is marad...

Folytatni kell a jelenlegi egyensúlyra törekvő gazdaságpolitikát, a költségvetési deficit szigorú kézben tartását – hangsúlyozta Járai Zsigmond. A társadalombiztosítás állami irányítása és a tb-járulékok adóként való beszedése révén a költségvetés bevételei akár 5 százalékkal is emelkedhetnek, ami alapot ad arra, hogy már jövőre csökkenjenek az adókulcsok. Ennek érdekében az adók behajtását is szigorítják, egyben szélesítik az adófizetők körét. A pénzügyi tárca vezetője egyúttal kijelentette: kockázatos, túlhajszolt adócsökkentésbe nem megy bele a kormányzat. Járai szerint nem lesz túlköltekezés, az államháztartás szigorú ellenőrzés alatt áll. A jövő évi büdzsé kapcsán szólt arról is, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 4,5 százalék alá csökkenthető. Az idén azonban a kormány várhatóan nem készít a parlament által is elfogadott költségvetési irányelveket, hanem a tárcák július végéig vázolják saját elképzeléseiket.

Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint jó esély van arra, hogy idén a gyorsuló növekedés mellett tovább csökkenjen az infláció: éves szinten akár 4 százalékponttal az előző évhez képest. Ehhez azonban az szükséges, hogy a korábbi évekkel ellentétben ne nagyon “szaladjon meg” a nominális béremelkedés mértéke. Így az sem kizárt, hogy az év végére a pénzromlás 14 százalék körül lesz a 12 hónappal korábbi állapothoz képest. A jegybankelnök kiemelte: szerinte továbbra is szükség van a csúszóleértékelés politikájának fenntartására, s pillanatnyilag nem gondolkodnak a forintárfolyam lebegtetési sávjának szélesítésén sem.

Chikán Attila gazdasági miniszter szerint ahhoz, hogy a kitűzött gazdasági célokat el lehessen érni, a belföldi megtakarítások további növelésére és a külföldi invesztíciók ösztönzésére lesz szükség. Ennek érdekében a gazdasági kormányzat megvizsgálja azokat a korlátokat, amelyek gátolják a külföldiek további beruházási tevékenységét, különös tekintettel az ország keleti régióira. A kis- és középvállalkozások fejlesztéséről legkésőbb őszig intézkedési csomagtervet dolgoznak ki, amelynek egyaránt része lesz a pénzügyi feltételek javítása, az információs hálózat bővítése és a képzési rendszer átalakítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik