FN
Csak a jó szervezeti séma adja meg az alapot ahhoz a szervezetfejlesztéshez, amely nemcsak a jelent mutatja, hanem a jövőt is, és amely elvezet az önműködő céghez.
2003. 09. 04. 00:00
Míg az autólopásból származó kár ellen biztosítással lehet védekezni, ugyanez egy esetleges informatikai katasztrófa esetén nem áll rendelkezésünkre. Az informatika rengeteg hasznos és áldásos tulajdonsága mellett új kockázatot hozott a cégek életébe.
2003. 09. 04. 00:00
Az eContent európai uniós közösségi program a digitális tartalomfejlesztésért az Európa Tanács hozta létre 2000 júliusában. A 2000–2004 közötti időszakban több mint 50 millió eurós költségvetéssel zajló keretprogramhoz Magyarország 2002 őszén csatlakozott, azaz a programban a magyar pályázók is már teljes jogú tagokként vehetnek részt.
2003. 09. 04. 00:00
A diplomás munkanélküliek közül majdnem minden harmadik pályakezdő, számuk az utóbbi időben nő. Már közgazdászok és jogászok is kopogtatnak a munkaügyi központok ajtaján.
2003. 09. 02. 00:00
A 230 millió eurónyi szindikált hitel az Eximbank a kis- és közepes vállalkozások exportjának elősegítésére, illetve magyar vállalatok külföldi projektjeinek megvalósítására fordítja
2003. 09. 02. 00:00
Magyarország ezen a héten benyújtja Brüsszelnek azon magyar élelmiszerek és szeszes italok listáját, amelyek földrajzi eredetű nevének elismerését és védelmét világszinten is szeretné kiharcolni. Ezek is felkerülhetnek az EU 41 ilyen nevet tartalmazó – már elkészült, ám a csatlakozó országok igényeivel még kibővítendő – listájára, amelyek védelmét a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) liberalizációs fordulójának keretében folytatott [...]
2003. 09. 01. 00:00
- 15:04 Bár egyik legjobbja Szegedre távozik, visszatérne a BL-be a Vardar kézicsapata
- 14:59 Lovas Rozi: A magát politikai elitnek gondoló kör a saját privilégiumának tartja a vallásosságot
- 14:56 Halálos fenyegetéseket kapott manővere miatt a Forma-1-es versenyző
- 14:54 Szolidaritási hozzájárulás: a Fővárosi Törvényszék azt kéri az Alkotmánybíróságtól, állapítsák meg, hogy a kormányrendelet alkotmányellenes
- 14:52 Putyinék szerint Trump nem veszítette el érdeklődését a háború rendezése iránt
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
- 14:46 Már ma megváltozik az időjárás: eső és lehűlés jön
- 14:40 Algyő polgármestere a háborús riogatásról: „Ez nettó hazaárulás”
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 14:06 Vegetáriánusok voltak a római gladiátorok?
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 13:40 Javier Bardem és Jimmy Kimmel is beszólt Donald Trumpnak az Oscar-gálán
- 13:39 Dobrev Klára listavezetői vitát szeretne
- 13:20 Zsiday: Trump „iráni kalandja” hatalmas veszélybe sodorta a világgazdaságot
- 13:08 Szijjártó: Az ukránok hülyének néznek minket, de nem hülyék vagyunk, hanem magyarok
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 09:24 Valami nagyon nem stimmel a magyar címerrel Sáfrány Emese március 15-ei fotóján
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow