Repülő lehallgató rendszer fejlesztésén dolgoznak az amerikai védelmi minisztérium mérnökei; az egyelőre csupán tervrajzokon létező robotlégy kamerát, mikrofont és egyéb szenzorokat hordoz majd a "testén".
Miközben az euróövezetben továbbra is stagnál a növekedés, egyre több jel utal arra, hogy az Egyesült Államokban - és talán Japánban is - véget ért a recesszió.
Tony Blairnek 1998 végén, másfél évvel a választások után nagyobb volt az előnye a közvélemény-kutatásokban, mint korábban - és máig tart a Munkáspárt kormányzása.
A Postabank 15 évvel ezelőtt ígéretesen induló története, amely gyalázatos panamák szövevényévé vált, sikersztoriként zárulhat: a költségvetés kaszál és az Erste is elégedett a 101 milliárdos üzlettel.
Érezhető adócsökkentésre nem számíthatnak jövőre a magánszemélyek a személyi jövedelemadó rendszerben, a vállalkozások számára viszont akad egy-két kedvező intézkedés a tervezett adóváltozások között.
Árengedményekkel, szélesebb körű szervizszolgáltatásokkal, s egyéb kedvezménnyel várják az autókereskedők az év végén azokat a vállalkozókat, akik még az évzárás előtt haszonjármű vásárlására szánják rá magukat.
Ezermilliárdok lebegnek a hazai vállalkozók szeme előtt, ha az uniós támogatásokról szó esik. Nem adják ám azt sem könnyen, éppen ellenkezőleg: számos szigorú feltételt kell teljesíteni a sikeres pályázónak.
Nagyon sokféle uniós támogatás létezik, így nem könnyű azokat folyamatosan nyomon követni. Most induló sorozatunkban egy-egy konkrét meghirdetett pályázatot mutatunk be: ezúttal egy kutatás-fejlesztést érintő pályázat részleteit ismertetjük.
A legtöbb kis- és közepes méretű vállalkozás számára ma már nem is a hitelszerzés, hanem a tőkehiány okozza a nagyobb problémát. Bár az utóbbi időben bővült az állami tőkeszerzési lehetőségek köre, a paradicsomi állapottól még messze vagyunk. A közeljövőben azonban érdemes résen lenni: a kihelyezések összege emelkedik.
Van aki optimista, van aki bizakodó, van aki kicsit „fél" az uniós csatlakozástól, de olyan is akad, aki szerint politika az egész, a gazdaságra semmilyen hatással nem lesz – legalábbis ez derül ki összeállításunkból, amelyben az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2002 címmel elismert cégek vezetőit arról faggattuk: mit jelent vállalkozása számára Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása.
Egyre jobban közeledik 2004. május elseje, így aztán itt az ideje felkészülni a csatlakozást követő változásokra. A sikeres felkészülés egyik módja lehet egy jó marketingstratégia megvalósítása, amely akár kulcstényezője is lehet a vállalkozás működésének.