FN

Szlovákia és Magyarország EU-csatlakozása után Kassa és régiója, valamint a környező magyar városok és térségük között az eddiginél élénkebb gazdasági együttműködés alakul majd ki – fejtette ki a Világgzadaságnak Kassa óvárosának polgármestere, Ján Süli. A vámhatár megszűnésével az árucsere is élénkebbé válhat. A kereskedelem ugrásszerű növekedésre már a csatlakozás utáni napoktól várható, hiszen megszűnik a határon [...]
2003. 10. 28. 00:00
Mintegy 70 millió darab tojást vittek ki a nyugat-európai országokba a magyar termelők az első kilenc hónapban, ami a tízszerese az előző évi 7 millió darabos tojásexportnak – mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára az MTI-nek. Ezt annak kapcsán közölte a szakember, hogy az európai tojáscsomagolókat, -kereskedőket és -feldolgozókat képviselő kereskedelmi szövetség, az EUWEP [...]
2003. 10. 28. 00:00
Az előadásokat kifejezetten a kis- és középvállalkozások vezetői, gazdasági vezetői számára állítottuk össze azzal a céllal, hogy felhívjuk figyelmüket a még 2003-ban alkalmazható adókímélő eljárásokra, áttekintést adjunk a 2004-ben várható főbb változásokról, elemezzük a kis- és középvállalkozások körében leggyakrabban előforduló APEH ellenőrzések tapasztalatait, valamint felkészítsük önöket az EU csatlakozást követően a legtöbb vállalkozást érintő adónem, [...]
2003. 10. 28. 00:00
Az európai uniós csatlakozást követő 3-5 évben érzékelhetően csökkenni fog a jelenlegi tagországok és a csatlakozók egyes élelmiszeripari termékei között az árkülönbség – mondta Franciszek Hutten-Czapski, a Boston Consulting Group (BCG) varsói irodájának menedzsere. “Ebből adódóan a csatlakozást követő években a jelenlegi tagországok élelmiszerárai várhatóan csökkennek, míg a csatlakozó országokban emelkednek” – tette hozzá Franciszek [...]
2003. 10. 27. 00:00
A munkanélküliségi ráta július és szeptember között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A munkanélküliségi ráta június-augusztus között is 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól.A foglalkoztatottak száma az idén július-szeptember átlagában 3 millió 952 ezer fő volt, ez [...]
2003. 10. 27. 00:00
Mintegy 20 millió liter felesleges tejnek megfelelő árumennyiség intervenciós állami felvásárlásáról döntött az FVM. Emellett tejtermelési kvóták eladásával teremt forrásokat a hazai tejtöbblet exportveszteségeinek megtérítésére. A tárca ezzel várhatóan elhárítja a termelői demonstrációval fenyegető ágazati válságot.Intervenciós állami felvásárlást hajt végre, illetve erre vonatkozó megbízást ad ki a tejfeldolgozóknak a közeljövőben az FVM – tudta meg [...]
2003. 10. 27. 00:00
Nem maradnak érdekképviselet nélkül a hazai kis- és középvállalkozó nők, a kkv-k egyesülete létrehozza női tagozatát, amely csatlakozik az európai kis- és középvállalkozások hasonló tagszervezetéhez is. A Kis- és Középvállalkozók Egyesülete (KKVE), az Európai Néppárt kisvállalkozói tagozatának, az SME-Unionnak tagja október 27-én hozza létre női vállalkozói tagozatát, amely csatlakozik az SME-Union hasonló tagozatához, az SME-Woman [...]
2003. 10. 27. 00:00
Új pályázatot hirdetett meg a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ezzel a kiskereskedelem és a szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások üzlethelyiségeinek bővítését, korszerűsítését támogatnák. A minisztérium célja, hogy a felhívás révén legalább 120 vállalkozás valósítson meg mintegy 2000 millió forint értékű beruházást. Támogatásban azok a vállalkozások részesíthetők, amelyek fő [...]
2003. 10. 27. 00:00
Az idén várhatóan 20 százalékkal növekszik a román állampolgárok által magyarországi szállodákban és panziókban eltöltött vendégéjszakák száma – legalábbis erre számít a Magyar Turizmus Rt., amely az idén hatodik alkalommal vett részt a bukaresti idegenforgalmi szakvásáron és gasztronómiai napokat szervezett a román fővárosban.A magyarországi minőségi szállásokon jelenleg a román állampolgárok átlagosan kevesebb mint három éjszakát [...]
2003. 10. 27. 00:00
November 15-én adják át a forgalomnak Horvátországban a Magyarországgal összekötő Zágráb-Letenye autópálya még hiányzó Varasd (Varazdin)-Novi Marof 13,6 kilométeres szakaszát – mondta Stanko Kovac, a horvát autópályák igazgatója Splitben. Kovac az építőipari vásár keretében tartott autópálya-építési kerekasztal-értekezleten beszámolt arról, hogy Horvátország az eddigi ütemben még száz évig építhette volna autópályáit, jelenlegi építési modelljével viszont tíz [...]
2003. 10. 27. 00:00
Dacára az ilyen irányú félelmeknek, nem igázta le a hazai egészségügyet a külföldi tőke. Leghamarabb jövő év nyarán várható az első befejezett kórházi privatizáció.
2003. 10. 23. 08:00
A kaliforniai kormányzóválasztáson Arnold Schwarzenegerre és a többi jelöltre már érintőképernyős számítógépen is szavazhattak a választók.
2003. 10. 23. 08:00
Tíz-tizenöt éve Magyarországnak volt egy választási lehetősége: csatlakozni akar-e az Európai Unióhoz vagy nem? Ez eldőlt. Körülbelül 2001-2002-ig volt egy másik választási lehetőségünk: hogyan és mennyire sikeresen akarunk csatlakozni? Erről beszéltünk ugyan, de már kevesebbet tettünk, és főként, nem döntöttük el. Ehelyett folyamatosan napirenden tartottuk a "mikor?" kérdését, ami viszont sohasem a mi döntésünkön múlt.
2003. 10. 23. 08:00
A gazdaság gyarapodása, a jövedelmek és a kereslet növekedése nyomán végre kialakulóban van Oroszországban a lakossági banki szolgáltatások külföldi szereplőket is csalogató piaca.
2003. 10. 23. 08:00
Kukoricából próbálja előállítani eddig kőolajból gyártott termékeit a DuPont; a cég vegyipari nyersanyagokat és üzemanyagot készül kinyerni a nagy mennyiségben és olcsón termelhető takarmánynövényből.
2003. 10. 23. 08:00
A hitelkártyák népszerűsége még messze elmarad a betéti kártyákétól. Az OTP Bank múlt héten piacra dobott termékétől azonban még a konkurensek is felfutást remélnek.
2003. 10. 23. 08:00
Magyarország csaknem mindegyik adónemben nagyobb mértékű közterhet szed, mint az Európai Unióhoz csatlakozó többi volt szocialista ország - derül ki a KPMG nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég budapesti csoportjának helyzetfölméréséből.
2003. 10. 23. 08:00
Olvasói sztorik