FN

Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt. többségi tulajdonosa és egyben elnök-vezérigazgatója már gründolja azt a több százmillió dolláros közép- és kelet-európai pénzügyi holdingot, ahol hazatérését követően kamatoztathatja pénzügyi képességeit.
2004. 11. 04. 08:00
Igen kedvező feltételekkel juthatnának állami eredetű tőkéhez a kis- és középvállalatok, ám a forrásoknak csak töredéke ér célba.
2004. 11. 04. 08:00
Nem biztos, hogy a „helyes fiú, helytelen hozzáállással” image Robbie Williamsnek állt a legjobban, viszont ő vitte abszolút sikerre – jut eszünkbe a popművész karácsonyi portékájáról. A két borítóval is forgalomba hozott CD közül nekünk a „félmeztelen felsőtestes” verzió jutott. Nyilván, ez tetszik jobban az ország aprajának. Közhasznú sláger-popot is lehet intelligensen elkészíteni – ezt [...]
2004. 11. 04. 08:00
Az egyik korábbi főnyomozó meggyanúsítása felveti: rendőrök is közreműködhettek tavaly abban, hogy Kulcsár Attila ellen ne folyjon eljárás, és külföldre menekülhessen.
2004. 11. 04. 08:00
A magyar munkavállalók a korábbinál kevésbé kötődnek munkahelyükhöz, egyre pragmatikusabban tekintenek vállalatukra, s elégedettségüket a cég sikeressége is befolyásolja.
2004. 11. 04. 08:00
Párizs 21. kerületének is nevezik ezt az óceánparti kisvárost. A főváros húsz kerületétől 206 kilométer választja el. Vakációzva avagy rövid hétvégére viszont oly szívesen keresik föl a párizsiak, hogy úgy fest, mintha a Szajna-parti elegáns negyedek (Auteuil, Neuilly, Passy) párja volna. Tengerpartja legendás. Finom homokján kanyargott például a klaszszikussá lett Lelouch-filmben autójával Trintignant, s ballagott [...]
2004. 11. 04. 08:00
Amikor néhány évvel ezelőtt felkértek, hogy vállaljam e kulináris rovat írását, az első hökkenet után úgy döntöttem, ha saját képemre formálhatom, akkor csinálom. Az ugyanis egyáltalán nem érdekelt volna, hogy különböző vendéglőkben ehető különböző ételekről írjak csupán. Az viszont érdekelt, hogy az ételeken kívül étkezési kultúráról, terítésről, helytörténetről – és nem utolsósorban magamról írjak. Szubjektíven [...]
2004. 11. 04. 08:00
Baktériumok. Új képességek. Egészen a molekuláris biológia megjelenéséig a természet egyik örök érvényű törvényének tűnt, hogy az élőlények a szülőkről az utódaikra örökítik tulajdonságaikat, és hogy ez például fordítva értelemszerűen nem fordulhat elő. Csak a huszadik században bizonyosodott be, hogy a kizárólag egyirányúnak tartott génáramlás mellett igenis létezik génátvitel két nem rokon egyed között is: [...]
2004. 11. 04. 08:00
Betörtek az uniós hírek a magyar médiába. A José Manuel Durao Barroso által vezetett új Európai Bizottság összetételét övező politikai csatákról, az európai parlamenti bizottsági meghallgatásokról, majd a végül meghiúsult bizalmi szavazásról részletesen tudósított a sajtó. Az érdeklődő közvélemény nem csupán a magyar biztosjelölt, Kovács László vitatott szereplése következtében hallhatott minderről. Abból a polémiából például, [...]
2004. 11. 04. 08:00
mindazt a felfordulást, amit néhány, az Európai Bizottságba jelölt politikus személye okozott. Teljes bizonyossággal megjósolható volt ugyanis, hogy ha növelik az Európai Parlament politikai erejét, így megszerzett hatalmával az előbb-utóbb élni fog. De nem, a tagországok úgy tettek, mintha az irányítás továbbra is maradéktalanul az ő kezükben lenne, és a parlamentnek változatlanul nem lenne más [...]
2004. 11. 04. 08:00
a Pénzügyminisztérium; Draskovics Tibor 2006 végéig 3,5 százalékra akarja mérsékelni a pénzromlás ütemét, amihez meg kívánja nyerni a jegybank támogatását is. E kijelentésével a tárca vezetője minden eddiginél nagyobb lépés tett annak érdekében, hogy tartóssá váljon a magyar gazdaság iránt az utóbbi időben megnőtt bizalom. Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti követelmények teljesítése közül ugyanis – [...]
2004. 11. 04. 08:00
A Gyurcsány-kabinet programjában megfogalmazott célok többsége viszonylag erős támogatásra talált a legnagyobb magyar feldolgozóipari cégek vezetői között, bár a menedzserek az ígértnél gyorsabb és határozottabb lépéseket várnak - derül ki felmérésünkből.
2004. 11. 04. 08:00
Jótékonyan befolyásolják a társállatok gazdáik kedélyállapotát, és előfordul, hogy a pszichiáterek lovak, kutyák, vagy macskák simogatását, becézgetését javasolják betegeiknek, mondván: az oldja a szorongást, enyhíti a depressziót. Az is közismert, hogy a fogságban tartott elárvult kismajmok anyjuk nélkül depresszióssá válnak, ám szépen fejlődnek egy mostohának kinevezett műmajom, a szőranya mellett. E tapasztalatokon felbuzdulva próbálják tesztelni [...]
2004. 11. 04. 08:00
Maguk a gondolatok és eszmék benne vannak a történelemben. Nem az termi ezeket, s nem ezek teremtik a történeti valóságot. Kölcsönös függésük és összefüggésük rendszere bonyolultabb ennél – fejtegeti François Dosse. Könyvében ezért foglalkozik a gondolatoknak és „termelőiknek”, a gondolkodóknak a társadalomtörténetével. A párizsi professzor új könyvének első fele az értelmiség-történeti kutatásokat tekinti át. Franciául [...]
2004. 11. 04. 08:00
Nehéz elképzelni, hogy a gyártók nem tudtak arról, rákkeltő aflatoxinnal szennyezett importpaprikát kevertek a tiszta magyar papriikához. Legalábbis, ha betartották a gyártási folyamatra vonatkozó szabályokat, tudniuk kellett róla. Mégis, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) laboratóriumai által mért legmagasabb érték a megengedett mennyiség nyolcvanszorosa volt. Az ügyben három cég is érintett. A dolog súlyosságát [...]
2004. 11. 04. 08:00
Keringő ürtávcső. Messze lát. Még mindig nem határozott a Hubble űrteleszkóp sorsáról a NASA, annyit azonban tudni lehet, hogy az amerikai űrkutatási hivatal új űrteleszkópok fejlesztését fontolgatja. Ezek egyike, a Spirit – egy sínpárral összekötött ikertávcső – a tervek szerint minden eddiginél pontosabb képet nyújthatna az Univerzumról. Amennyiben az elképzelést a NASA elfogadja, az űreszköz [...]
2004. 11. 04. 08:00
Olvasói sztorik