FN

Megint Szekszárd véletlenül, talán nem véletlenül. Igen helyesen Takler Ferencet választotta a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelőjévé. Hogy 2004-ben csakugyan az amúgy kiváló jelöltek mindegyike a mainstreamhez tartozott-e, az vitakérdés (Takler mellett Frittman János, Légli Ottó, Szöllősi Mihály és Vincze Béla voltak kandidálva). Az Év Bortermelője címnek nagy a presztízs- és marketingértéke, az arra [...]
2004. 12. 16. 08:00
a vert helyzetek mestere. Traian Basescu 2000-ben 13 százalékos hátrányból fordítva lett Bukarest főpolgármestere. Négy évvel később, az idén júniusi helyhatósági választásokon ugyan már az első körben begyűjtötte a voksok 70 százalékát, az újabb megmérettetés, az elnökválasztás november 28-i első fordulójában viszont ismét csak második lett. A szociáldemokrata Adrian Nastase mögött 6,5 százalékkal maradt le, [...]
2004. 12. 16. 08:00
privatizációját jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Eladják az Antenna Hungáriát, a Budapest Airportot, a Földhitel- és Jelzálogbankot, valamint a Molban még meglévő részesedést. Azt, hogy a tulajdon mekkora részétől, s milyen ütemezésben válnak meg, egyelőre homály fedi. A privatizációra újonnan kijelölt cégek nem tűnnek problémásnak – jó állapotban vannak, s minden bizonnyal lesz majd rájuk [...]
2004. 12. 16. 08:00
Töretlennek tűnik a hedge fundok fejlődése külföldön, s elképzelhető, hogy hamarosan magyar befektetők is megismerkedhetnek ezzel az alternatív befektetési típussal.
2004. 12. 16. 08:00
Váratlan taktikázással alacsony árat kínált a Vodafone a mobiltenderen, amelyen az is eldőlt, hogy nem lesz negyedik szereplője a piacnak.
2004. 12. 16. 08:00
Óriási a francia krémes sajtok népszerűsége, nemcsak a „szülőföldjükön”, de Nagy-Britanniában is. A szigetországban legjelentősebbnek számító áruházláncok, a Tesco, Waitrose és Sainsbury’s adatai szerint ezen ínyencségek eladásai egyre növekednek. A siker titka pedig sokak szerint a sajtok jellegzetes illata, amelyet most a Cranfield University kutatói elektronikus orral is képesek osztályozni; a műszer a különböző fajtájú [...]
2004. 12. 16. 08:00
Január elsejétől megszűnnekaz országokra szóló importkvóták a világ textilkereskedelmében. Kína és India várhatóan letarolja a piacot.
2004. 12. 16. 08:00
Az állami gondoskodás csökkenése, a piaci verseny, és az egyre specializáltabb szakterületek arra sarkallnak minden vállalkozást, hogy maga vegye kézbe dolgozói oktatását.
2004. 12. 16. 08:00
Szalay Dániel újságíró, a Petőfi Rádió Modem idők című műsora online változatának szerkesztője: „Műsorunk “A hét ľ-tárgya” rovatában időről időre bemutatunk különböző extrém eszközöket, mint amilyen januárban az USB-re csatlakozó “aladinos csodalámpa” is volt, de néha valamilyen, ma már feledésbe menő ősrégi eszköz, vagy annak részegysége is felbukkan a rovatunkban (www.modemidok.hu). Egyébként mivel a műsor [...]
2004. 12. 16. 08:00
Gyengébb árfolyam és alacsonyabb kamat mellett is csökkenhetne az infláció, ha a bér- és a költségvetési politika a jelenleginél sokkal szigorúbb lenne - véli Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
2004. 12. 16. 08:00
Az utódnak életet adó anyában a szülés után is kimutatható mennyiségben maradnak magzati sejtek, amelyeket aztán az anya akár évtizedeken át is hordozhat szervezetében, anélkül, hogy azok immunreakciót váltanának ki. Nemrég kiderült, hogy e sejtek egy része képes az anya szerveinek sejtjeivé alakulni, például a pajzsmirigyben, vagy a húgyhólyagban; most pedig bostoni orvosok azt bizonyították [...]
2004. 12. 16. 08:00
Festő robot. Egyedi stílusban. Élethű portré megrajzolásához nem tehetségre, sokkal inkább gyakorlásra, elsajátítható készségekre van szükség. Ebből indultak ki a németországi Robotlab alkotóműhely mérnökei is, akik most egy több száz kilós, leselejtezett ipari robotot tanítottak meg rajzolni. A gép pneumatikus karja – amelyet kalapácsolásra terveztek – egy beépített kamera által közvetített kép alapján készíti el [...]
2004. 12. 16. 08:00
Ahogy az élet elvesztette misztikus aspektusát, úgy erőtlenedett el a szőnyeg is, úgy tűnt el kifejezőereje, mágikus erőtere, s nem maradt más belőle, csak egy praktikus és maximálisan dekoratív padlóterítő. Gulyás Judit textiltervező alkotói útkeresése a szőnyeg ősi funkciójának visszanyeréséről, az eredethez való visszafordulásról szól. Kisszériás, kézi tűzéssel készülő szőnyegeit az idén Magyar Formatervezési Díjjal [...]
2004. 12. 16. 08:00
iDuck Kinek? Gyerekeknek és gyermeteg lelkű felnőtteknek. Mennyiért? Memóriakapacitástól – 64/256/512 megabyte – függően 59/149/329 dollár. + Többféle szín és minta, széles memóriakapacitás-kínálat. – Magas ár. Akiknek végképp nincs idejük karácsonyi ajándékon törni a fejüket, azok megnyugtatására közöljük, hogy a hardvergyártók megtették helyettük, sőt, szériában le is gyártottak egy rakás vicces kütyüt karácsonyra. Az USB [...]
2004. 12. 16. 08:00
Axer néven gyermekböngészőt lőtt ki a világhálóra az Axelero és a Minimax. A hiánypótló szolgáltatás a 14 év alatti internetezőknek kínál biztonságos internetes kalandokat. A két vállalat a szülők lelki békéjét is biztosítja, hiszen a világhálón elérhető káros tartalmaktól távol tartja a gyerekeket. A december 8-ától elérhető szoftverben a speciálisan kialakított kezelőfelület egyszerűvé teszi az [...]
2004. 12. 16. 08:00
Különösen a negyven feletti munkavállalók fogadják el nehezebben Magyarországon az élethosszig tartó tanulás fontosságát. Pedig, ha valakinek új munkahelyet kell keresnie, a képzettség sokat számíthat. Mi lehet a negatív hozzáállás oka?
2004. 12. 16. 08:00
Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal integrálnunk kell az újszerű európai módszereket is. Az egyik legnagyobb hatású ezek közül az e-learning (elektronikus tanulás), ám e forma - noha állítólag a jövő tanulási technikája - Magyarországon egyelőre nem működik teljes lendülettel.
2004. 12. 16. 00:00
Olvasói sztorik