FN

A hét utolsó napján hirtelen jóra fordult minden a BÉT-en, és végre emelkedéssel zártuk a hetet. A befektetők továbbra is óvatosak, a hangulatot az amerikai történések befolyásolják.
2005. 10. 28. 20:02
A taszári repülőtér hasznosításáról, a turisztikai lehetőségek bővítéséről is tárgyaltak Somogy megye és a kínai Gansu tartomány vezetői Kaposváron.
2005. 10. 28. 18:30
Ha a háztartások tulajdonában álló lakóingatlanok értékét is számszerűsítjük, akkor a közhiedelemmel ellentétben sokkal nagyobb és jobban diverzifikált portfólióval rendelkeznek a magyar háztartások – jelentette ki Lantos Csaba, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken, a Takarékossági Világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján
2005. 10. 28. 17:51
A világ legnagyobb olajtársasága, az amerikai Exxon Mobil a harmadik negyedévben történetének eddigi legjobb negyedéves eredményét érte el. Ennek hatására Washingtonban felerősödhetnek azok a hangok, amelyek az olajcégek óriási profitjának a megadóztatását követelik.
2005. 10. 28. 17:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, 206,52 pontos emelkedéssel, 20 525,53 ponton zárt pénteken, ami a csütörtöki záró értékhez képest 1,02 százalékos erősödés.
2005. 10. 28. 17:02
A magyarországi vállalatok többsége nincs megfelelőképpen biztosítva, a piac is egyre szűkebb, s a jelek szerint a biztosítók is egyre alacsonyabb díjért vállalják a biztosításkötést, csak hogy el ne veszítsék az ügyfeleket - jelentette ki Szabó Ferenc.
2005. 10. 28. 16:47
A bankközi devizapiacon az eurót délután fél négy tájban 252,20/30 forinton jegyezték, ami 50 fillérrel erősebb a csütörtöki 251,70/80 forintos árfolyamnál. Egy dollár 207,20/30 forintot ért, alig valamivel többet a 207,10/25 forintos csütörtöki árnál.
2005. 10. 28. 16:46
A Japánba irányuló magyar agrárexport lehetőségeiről, a külkereskedelmi egyensúlyhiány javításáról, valamint egy Tokió-Budapest közvetlen légi járat indításáról is tárgyalt kétnapos japán látogatása során Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
2005. 10. 28. 16:00
Az állami támogatások feltételéül szabott rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló jogszabályváltozásról egyetértésre jutott pénteki plenáris ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a jövő évi minimálbérről viszont még folytatják a tárgyalást.
2005. 10. 28. 15:20
Az amerikai kormányzat pénteken - első becsléseként - közölte, hogy az ország hazai összterméke 3,8 százalékkal nőtt éves szinten az idei harmadik negyedévben. Nemcsak a várakozások felett alakult, hanem jóval a második negyedév növekedése felett, ami 3,3 százalékos volt.
2005. 10. 28. 15:17
A svájci Roche gyógyszergyár felfüggesztette a madárinfluenza ellen is hatásosnak vélt, influenzás megbetegedések kezelésére használatos gyógyszere, a Tamiflu szállítását az Egyesült Államokba, arra hivatkozva, hogy ott a lakosság fölösleges felhalmozásba kezdett.
2005. 10. 28. 13:58
Megvan a fedezete a költségvetésben a családtámogatási rendszer átalakításának. A legnagyobb költségvetési támogatást az esélyegyenlőségi minisztérium kapja.
2005. 10. 28. 13:40
Korlátozás nélkül működhet a Marsh Kockázatkezelési, Tanácsadó és Biztosítási Alkusz Kft., miután a felügyelet megszüntette a második legnagyobb magyarországi biztosítási alkuszcég tevékenységének felfüggesztését - tette közzé pénteken a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
2005. 10. 28. 13:20
Az ÁPV Rt. igazgatósága csütörtöki ülésén döntést hozott a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret vagyonkezelőként üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA Rt.) többségi részesedésének értékesítését célzó új pályázatról – írja a privatizációs szervezet közleménye.
2005. 10. 28. 13:11
2006 januárjától életjáradékot kínál az OTP Bank a 65 évnél idősebb ügyfelek számára lakásukért cserébe - jelentette be a bank sajtótájékoztatóján Hild Imre, ügyvezető igazgató, aki egyébként a hasonló szolgáltatás nyújtására 2004-ben alakult Hild Kft.-től igazolt át idén nyáron az OTP-hez.
2005. 10. 28. 13:00
Szeptemberben csökkentek a háztartások forint- és euróhiteleinek és betéteinek átlagos kamatlábai – derül ki a Magyar Nemzeti Bank pénteki közleményéből. A betéti kamatok általában nagyobb mértékben csökkentek, mint a hitelkamatok.
2005. 10. 28. 12:17
Olvasói sztorik