Március végén a magyar devizatartalékok elérték a 17,828 milliárd eurót, 1,11 milliárd euróval haladták meg a február végi szintet - közölte pénteken honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az Európai Divat Szolgáltató Kft. logisztikai szolgáltató központot nyit Pápán. A közel 30 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok átadását 2006 novemberére tervezik.
Lassul a budapesti lakásépítési piac növekedési üteme, de mivel tavaly minden eddiginél több, közel 23 ezer lakás építése volt folyamatban a fővárosban, az idén rekordmennyiségű, 9 ezer lakás átadása várható Budapesten – mondta Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Franciaország új, de máris az egyik legnagyobb és legdinamikusabb, kis- és középvállalatokat tömörítő beszállítói szakkiállítása, a STIM, 2006. május 17. és 19. között kerül megrendezésre Lyonban.
Japán szabadkereskedelmi megállapodást akar kötni az öböl menti országokkal, és erről tárgyalásokat kezdenek a közeljövőben – állapodtak meg a felek pénteken a szaúdi trónörökös, Bin Abdul Aziz tokiói tárgyalásain.
Romániában nyolc vezető bank adja az egész bankrendszer nyereségének 90 százalékát – írta pénteki számában a Bursa napilap. A piacvezető a BCR, amelynek részesedése tovább emelkedett.
A határidős aranykontraktusok jegyzése amerikai idő szerint csütörtök délelőtt elérte az unciánkénti 600 dolláros szintet, és ezzel egyidőben valamennyi nemesfém kurzusa többéves csúcsra emelkedett.
A lengyel zloty kissé erősödött a pénteki nyitás után, mert a befektetők a kormányzó párt arra vonatkozó jelzését várják, hogy mik a tervei a parlament előrehozott választásokat elvető döntése után.
Az Erste Nyíltvégű Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a Campona Bevásárlóközpont mellett található, 26 ezer négyzetméter alapterületű, 8 szintes irodaházat, az RTL Klub tévécsatorna új székházát - tájékoztatta lapunkat a bank.
A következő években fúziós hullám indulhat be az európai pénzügyi szektorban és ebben a német pénzintézeteknek jelentős szerep juthat – jósolja a Dresdner Bank vezetője, Herbert Walter.
Európa első számú hadiipari vállalata, a brit BAE System Plc. pénteken bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a francia–német–spanyol EADS-konzorciummal, az Airbus repülőgép gyártójával, 20 százalékos tulajdoni részesedésének eladásáról.
Együttműködésről tárgyal a mobiltelefonokhoz félvezetőket gyártó három világcég, a Texas Instruments, a NEC és a Matsushita Electric – írja az MTI a Reutersre hivatkozva.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,35 pontos csökkenéssel, 23 392,93 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,20 százalékos gyengülés. Erste Bank elemzője szerint nem várható elmozdulás pénteken.
2006. január–februárban a kivitel értéke 2088 milliárd forintot, a behozatalé 2194 milliárd forintot tett ki. A külkereskedelmi mérleg hiánya mintegy 105 milliárd forint (418 millió euró) volt, ami 9 milliárd forinttal (28 millió euróval) több az egy évvel korábbinál.
A nyolcvanmilliárd forintos adóssággal küszködő MÁV Zrt. a tavalyi teljesítmény elismeréseként nyolcvanszázalékos prémiumot ítélt meg valamennyi leányvállalata vezetőjének – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból.
Sztrájkbizottságot alakított az Auchan Magyarország Kft.-nél működő munkahelyi szervezet felkérésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) – adta hírül a Népszabadság.
Az első negyedévben az előző időszakhoz képest 8,5 milliárd forinttal, a tervezetthez képest 5 milliárddal több regisztrációs adót szedett be a vámhatóság – írja a Népszabadság.
A vidéki nagyvárosokban is megkezdi terjeszkedését a belterületi, elsősorban szórakoztató profilú elektronikai áruházláncával a Media Markt Saturn Holding. Év végére megnyílik a harmadik magyarországi Saturn-áruház az Árkád Győr bevásárlóközpontban.
Az Európai Unió - közel kéthónapos szünet után - csütörtökön újraindította a szabadpiaci búzaexport-támogatásokat: az EU gabonapiaci bizottsága 91 ezer tonna szabadpiaci búza számára ítélte meg a maximális, 4 eurós tonnánkénti exporttámogatást.
A horvát kormány fel akarja gyorsítani a privatizációt, és ennek keretében még az idei utolsó negyedévben sorra kerül az INA olajtársaság egy további részének eladása – mondta Damir Polancec horvát miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Reuters hírügynökségnek.