Összhang a kerületek és a főváros között, személyi közlekedési törvény, s tíz éven keresztül évi 200 milliárd forintnyi fejlesztés - ezek kellenének a budapesti közlekedési problémák enyhítéséhez.
Kétezer-egy szeptember 11-ének reggelén háromnegyed kilenc és negyed tíz között két utasszállító repülőgép csapódott a New York-i World Trade Center ikertornyaiba.
A Brüsszelnek a múlt héten elküldött konvergencia-program teljesítette a minimum feltételt: valós számokra épül. Ám minél távolabb megyünk, a dokumentum annál homályosabb, és nem vezet el az euró bevezetéséhez - véli Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Világnézeti düh és „hétköznapi” garázdaság egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy a nemzetközi tehénkiállítás 40 helyszíne közül Budapest a vandalizmus-rekorder.
Napjainkban a HIV-fertőzés - legalábbis a fejlett egészségügyi ellátással rendelkező országokban - már nem egyenlő a közeli halálos ítélettel, hála a hatékony AIDS-ellenes terápiáknak, az immunrendszert erősítő gyógyszereknek, valamint a vírusellenes koktéloknak.
Az állam a deklarációk szintjén az egészségpénztárak bevonásával képzeli el az egészségügyi reformot, a gyakorlat viszont éppen a kasszák ellehetetlenítéséről szól.
Sokáig semmi sem tudta a hazai megtakarítókat a hosszú távú befektetések felé elmozdítani, a múlt hónapban viszont megtette ezt a kamatadó-elkerülési vágy: százmilliárdok vándoroltak új helyre és a párnák alól is több tízmilliárd forint került elő.
Még az olyan nagyvárosokban is borzasztóan lerontják a lakók életminőségét az állandó dugók, ahol pedig az autóforgalom csökkentése érdekében - a behajtási díjaktól a tömegközlekedés fejlesztésén át a kerékpárutak kiépítéséig - már szinte az összes ismert eszközt bevetették.
Sok motorosnak emlékezetes a Tarantino kultfilm, a Ponyvaregény híres jelenete, amelyben az egyik főhőst alakító Bruce Willis naiv barátnője cérnavékony hangon, butácska hanglejtéssel tudakolja barátja frissen „kölcsönvett” vasparipájáról: „Kié ez a motorbicikli?” „Ez egy chopper, babám!” - hangzik a megfáradt macsó jellegzetes, lesajnáló válasza.