Összhang a kerületek és a főváros között, személyi közlekedési törvény, s tíz éven keresztül évi 200 milliárd forintnyi fejlesztés - ezek kellenének a budapesti közlekedési problémák enyhítéséhez.
A Brüsszelnek a múlt héten elküldött konvergencia-program teljesítette a minimum feltételt: valós számokra épül. Ám minél távolabb megyünk, a dokumentum annál homályosabb, és nem vezet el az euró bevezetéséhez - véli Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Számos szer áll már rendelkezésre az érelmeszesedés gyógyítására. Ezekben közös, hogy valamilyen módon a kóros elváltozás kialakulásáért felelős koleszterin anyagcseréjébe avatkoznak be: csökkentik e vegyület felszívódását a belekben, vagy gátolják annak szintézisét a szervezeten belül.
The Sun Always Shines on TV − énekli a norvég A-ha zenekar a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállításának megnyitóján. Slágerük akár az idei IFA mottója is lehetne: a trendek a tévézés körül forognak.
A Hajógyári-sziget sokat bírált privatizációját követő többéves alkudozás eredménye: a beruházó, a kerület és a főváros érdekét egyaránt szolgáló kompromisszumos megoldás születhet.
Az állam a deklarációk szintjén az egészségpénztárak bevonásával képzeli el az egészségügyi reformot, a gyakorlat viszont éppen a kasszák ellehetetlenítéséről szól.
Sokáig semmi sem tudta a hazai megtakarítókat a hosszú távú befektetések felé elmozdítani, a múlt hónapban viszont megtette ezt a kamatadó-elkerülési vágy: százmilliárdok vándoroltak új helyre és a párnák alól is több tízmilliárd forint került elő.
Valaki egyszer meg fogja írni a Lukács Fürdő legendáriumát. Vagy már megírta, csak én nem tudok róla. Amit szégyellnék, mert nálam odaadóbb híve a Lukácsnak aligha képzelhető.
Több-biztosítós rendszerre van szükség, és lehetővé kell tenni, hogy az ágazat szereplői mindhárom típusú biztosítási tevékenységet végezhessék - állítja egészség-pénztári üzletágvezető szerzőnk.
Erdős Tibor, a neves akadéimikus közgazdász-professzor az egészségügy reformjáról szólva azt írja, hogy annak eredményeként a kiadások a GDP 1,5 százalékával is leszoríthatók,
Jóllehet, a Vörös Bolygón tevékenykedő Spirit és Opportunity terepjárók minden korábbi reményt felülmúlva már két és fél éve működnek többé-kevésbé kifogástalanul, a NASA újabb típusú szondák fejlesztésén is dolgozik. Ezek pedig nem önállóan, hanem csapatban végeznék küldetésüket.
Sok motorosnak emlékezetes a Tarantino kultfilm, a Ponyvaregény híres jelenete, amelyben az egyik főhőst alakító Bruce Willis naiv barátnője cérnavékony hangon, butácska hanglejtéssel tudakolja barátja frissen „kölcsönvett” vasparipájáról: „Kié ez a motorbicikli?” „Ez egy chopper, babám!” - hangzik a megfáradt macsó jellegzetes, lesajnáló válasza.