A Rába Nyrt. nettó nyeresége az év első kilenc hónapjában 1,123 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 3,26 milliárd forint veszteséggel – közölte a járműgyártó cégcsoport.
A Graphisoft 2,877 millió euró nettó nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 129 ezer euró veszteséggel - hozta nyilvánosságra a társaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 169,67 pontos emelkedéssel, 23 236,20 ponton nyitott csütörtökön, ami 0,74 százalékos erősödés a szerdai záróértékhez képest.
A kivezetés előtt álló BorsodChem Nyrt. az első háromnegyed évben 4,772 milliárd forint nettó nyereséget ért el, 54 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakinál, mert a társaság a devizahiteleken 4,9 milliárd forint nem realizált árfolyamveszteséget számolt el – közölte a cég.
A MÁV és a Volán új tarifáiról és az utazásikedvezmény-rendszer átalakításáról még nincs döntés. Így a díjváltozás januárról februárra csúszhat – írja a Népszabadság.
Veres János szerint apróbb kiigazításokat tartalmaz az országgyűlés elé most benyújtandó adócsomag, amely szerint őstermelők és háztartásbeliek is fizetnének egészségügyi hozzájárulást – írja a Népszabadság.
A Magyar Telekom Nyrt. 60,297 milliárd forint nettó eredményt ért el az idei év első háromnegyed évében, ami 7,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 64,981 milliárd forintnál, de minden téren magasabb az elemzői várakozásoknál. A vezérigazgató lefelé módosította a terveket.
Egy elképzelés szerint jövőre az elektronikus bevallás teljes körűvé tételével növekvő kiadások ellentételezésére adókedvezményben részesülhetnek a 4 millió forint éves bevételt el nem érő vállalkozások – írja a Napi Gazdaság.
KARTOGRÁFUSOK megállapították, hogy hazánk területe jelentős műveleti területekkel nőtt.GERGÉNYI PÉTER vízágyúja nincs felvirágozva!ÚJ KRESZ-TÁBLA született: „Tankkal behajtani tilos!”A FEHÉR HÁZBAN a Vajna-film bemutatása után Molotov koktélt szolgáltak fel.FÁBRY SANYI Halloweenkor a multiknak a tökére egy kicsit rálépett.H. IMOLA örömlány területfoglalási engedélyt kért a Rákóczi tér környékére.ÖZV. K. IMRÉNÉ bejelentette, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlést még megvárja, [...]
A zakózsebbe csúsztatott boríték helyett ma már kifinomultabb korrumpálási módszerek élnek Magyarországon - mondja új listájuk kapcsán Transparency International régióvezetője.
A Viagra atyjának is tarják, ám a Nobel-díjas Louis J. Ignarro jobban örülne, ha a nitrogén-monoxid kapcsán tett felfedezései miatt emlékezne rá az utókor.
Ügyészségi vizsgálat és bírósági perek övezik a világörökség részének számító Andrássy úti bérpaloták privatizációját. Az önkormányzat a lakók feje fölül adta el az épületeket, amit egy fura joghézag és sajátos rendeletalkotás tett lehetővé.
Akár ötvenszer is érzékenyebb lesz a ma létező rádiótávcső-rendszereknél az a létesítmény, amelynek létrehozásán húszegynéhány ország csillagászai dolgoznak.