FN

2007 a megélhetési válság éve lesz – jelentette ki Orbán Viktor a költségvetés általános vitáján a Parlamentben. A Fidesz szerint ugyanis a jövő évi büdzsé családellenes, és nehezíti a szegények helyzetét. Orbán arra kérte a kormányt, hogy ne döntsön a költségvetés azon pontjairól, amelyek a népszavazás kérdési lesznek.
2006. 11. 16. 12:03
A gazdaságpolitika legfontosabb és immár elodázhatatlan feladata a következő időszakban az államháztartási hiány nagyarányú csökkentése a tartós egyensúly megteremtése érdekében – mondta Veres János pénzügyminiszter, csütörtökön az Országgyűlésben a 2007. évi költségvetés expozéjában.
2006. 11. 16. 10:12
A Budapesti Közlekedési Zrt.-t egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert jogsértő módon alkalmazott egy trolibusztenderen hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást – a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2006. 11. 16. 08:29
AZONOS IPARÁG. Egy társaság, vagy annak egy részének értékesítése során szakmai, illetve pénzügyi befektetők lehetnek a vevők. Mindkét kör más sajátságokat mutat. Szakmai befektető alatt olyan társaságokat értünk, melyek ugyanabból az iparágból kerülnek ki, mint az üzlet tárgyát képező cég, s azt vertikálisan, vagy horizontálisan integrálni kívánják saját szervezetükbe.PROFITVADÁSZOK. A pénzügyi befektetők rövid, vagy hosszú [...]
2006. 11. 16. 08:00
Sok jómódú adományozó Magyarországon napjainkban inkább hallgat a jótékonykodásáról, mert az vagyoni helyzetéről árulkodik. A jómódúak adakozásának hazánkban még íratlan szabályai sincsenek - egy-két egyedi eset viszont lassacskán divatot teremt.
2006. 11. 16. 08:00
Többnyire hozták a kétszámjegyű profit­növekedéssel kapcsolatos várakozásokat a vezető tőzsdei cégek, a piac azonban előre tekint, márpedig a jövőt illetően igen sok a bizonytalanság.
2006. 11. 16. 08:00
EGY KIS KENŐPÉNZZEL szakértők szerint el lehetne intézni, hogy kedvezőbb helyünk legyen a nemzetközi korrupciós rangsorban.SZILI KATALIN szólt a T. Ház portásának: ha Veres megint pótköltségvetést hoz, ne engedje be!GERGÉNYI PÉTER kiadja emlékiratait Vasprefektustól a kisnyugdíjig címmel.A BRFK szóvivője szerint a rohamrendőrök azért nem viseltek számot a ruhájukon, mert azt fejből is tudják.RÉVÉSZ MÁRIUSZ kiszámolta, [...]
2006. 11. 16. 08:00
Jó kezdetnek tartja a legújabb magyar konvergenciaprogramot Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, de ha a megvalósítás nem lesz kellően következetes, szerinte elkerülhetetlen lesz a brüsszeli szankció. A biztos a Figyelő és a Heti Válasz által rendezett euró-konferencián járt Budapesten.
2006. 11. 16. 08:00
John Suttard, a londoni City nemrég meg­választott polgár­mestere a közel nyolcszáz éves hagyománynak megfelelően hintón kelt át a Westminsterbe, hogy elnyerje az uralkodó jóváhagyását.
2006. 11. 16. 08:00
Fizikai jelenlét nélkül kínál élethű találkozást az üzletemberek számára egy új találmány, a virtuális tárgyaló - tudtuk meg a Cisco Systems Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától.
2006. 11. 16. 08:00
Konkurens bankok befektetési jegyeit forgalmazni ügyfélbarát megoldás, mégsem jellemző. Az Erste brókercége most megpróbálja.
2006. 11. 16. 08:00
Ma már hitel nélkül, és több mint 2 milliárd forintos forgalommal működik a Miskolci Likőrgyár Zrt., amelyet pedig másfél évtizeddel ezelőtt kis híján a felszámolás sorsára jutott.
2006. 11. 16. 08:00
A kialakult politikai válságban szinte mindenki összeomlástól félti a köztársaságot, és a másik fél erkölcsi romlásában véli megtalálni a bajok végső okát. Van-e értelme a moralizálásnak? - teszi fel a kérdést szerzőnk.
2006. 11. 16. 08:00
Magyarországon is megjelent a Schlecker drogériadiszkont-lánc, amely - ha itt is a megszokott stratégiáját követi - öt éven belül piacvezetővé akar majd válni.
2006. 11. 16. 08:00
A nyugdíjügyekkel foglalkozó cikkükben (Eltartós probléma - Figyelő, 2006/45. szám) egy tanulmányra hivatkozva azt írják, hogy „nagyjából 1,9 millióra tehető a minimálbéren vagy az alatt bejelentett munkavállalók száma.
2006. 11. 16. 08:00
Olvasói sztorik