A jövő év elején minisztercserék várhatók. A köigazgatási államtitkári posztot újjáélesztik, mert elégtelen a tárcák közti egyeztetés és csúszik a regionalizáció.
A Nokia bérgyártója, a Jabil Circuit Tiszaújvárosból Ukrajnába telepíti egyes mobiltelefonok készítését. A finn vállalat saját komáromi gyára ugyanakkor a harmadik legnagyobb céggé nőtt Magyarországon.
Végletes ellentétek - ez India. A mindent elborító, bűzös városi mocsok, és az elképesztően csodálatos, szavakkal, képekkel vissza nem adható Taj Mahal szépsége.
Ha győz a szocialista jelölt, Franciaországnak először lenne női államfője. Ehhez az kellene, hogy az egész baloldal összefogjon. Ez egy "másik első" lenne. Az ügy kétesélyes.
Sosem látott méretű hr-beruházásra készül Magyarország legnagyobb szervezeténél a kormány személyügyért felelős államtitkára. Szetey Gábor az üzleti szférából, ráadásul Argentínából érkezett a feladatra.
Valóban nehéz a sok dátumot - az első közös randevú, az első csók, vagy épp a házassági évforduló időpontját - fejben tartani, mégis meglehetősen kínos, ha bármelyiket is elfelejti az ember.
Maradék Mol-pakettjétől is megválik az állam.
Piacra dobja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. a Mol állami kézben tartott utolsó részvénycsomagját is.
Azért, hogy ne szűnjön meg a munkahelye, Buczolich Antónia vásárolt magának egy céget. A CLB Kft. azóta az ország legnagyobb független biztosítási alkusztársaságává vált.
Megadóztatja, azaz pénzügyi kényszer-elvonókúrára küldi a kormány a gyógyszeripart, hogy az állami túlköltekezést orvosolja. A gyógyszergyárak egymással próbálták meg lenyeletni a méregpirulát.