Elsősorban képzettséggel nem rendelkezőket támogattak a Lépj egyet előre! programban. A résztvevők fele korábban is dolgozott, de munkaerőpiaci helyzetükön akartak javítani a szakképesítés megszerzésével.
Románia és Bulgária uniós csatlakozásával egyre nagyobb számban kerülhetnek be illegálisan veszélyeztetett fajok az EU-ba – véli egy tanulmányban a TRAFFIC, a veszélyeztetett fajok kereskedelmét ellenőrző szervezet.
Az előzetes adatok szerint 2006. január–novemberben a külkereskedelmi mérleg hiánya 2,083 milliárd euró volt, 691 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,89 pontos csökkenéssel, 23 773,95 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,17 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett szakértők szerint enyhe emelkedésre számítanak az elemzők kedden.
Személyes, családi jellegű okokra hivatkozva távozik tisztségéből Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettese. A menedzser mintegy 15 milliárdos vagyonra tett szert az elmúlt években az OTP második embereként. Utóda a Fidesz politikusaként megismert Urbán László lesz.
Bezárja legnagyobb közép-európai gyártókapacitását a német Mustang GmbH, Magyarországon 400 dolgozót küldenek el – erősítette meg a Napi Gazdaságnak a cég marcali igazgatója.
Új reaktort, atomerőművet javasol a kormányfő felkérésére alakult energetikai szakértői bizottság, és mindenki számára elérhető, úgynevezett alapszámlát szorgalmaznak a banki szakemberek - írja a Napi Gazdaság.
Év eleji betéti kamatakciókkal szeretne új ügyfeleket toborozni a hazai bankok többsége, így 10 százalékos éves kamatot néhány hónapos lekötés mellett több pénzintézetnél is elérhetünk.
Bár év elejétől tíz évesnél idősebb használt autót is be lehet hozni az országba, a szakmai szervezet vezetője nem tart attól, hogy Magyarországot elöntik az ócska, környezetszennyező járművek. Ezt a regisztrációs adó akadályozza meg.
Idén negyedik alkalommal szerveznek hazánkban „sasszinkront”, amelynek lényege, hogy egész Kelet-Európában egy időben, különböző élőhelyeken számlálják össze a sasokat. Hazánkban mintegy 1000 sas tölti a telet – tudtuk meg az MME munkatársától.
Hétfőn délután leállt a Fehéroroszország felől Ukrajnába tartó kőolajszállítás, estére pedig Magyarország irányába is kiürült a Barátság kőolajvezeték. Bár 90-100 napi tartalékunk van, a gazdasági miniszter kezdeményezésére akciótervet dolgoztak ki, a külügyi tárca pedig bekérette az orosz és fehérorosz nagyköveteket.
Év végére 180 milliárd forint lesz a főváros adóssága, 15,5 milliárd forint hiányzik az útfelújítási programból: a fejlesztéseket ingatlanok eladásából tervezik megvalósítani – január végén tárgyal a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi költségvetési koncepciójáról.
Dögkutak rekultiválására, évi mintegy 800 tonna állati hulladék feldolgozására nyertek 240 millió forintot uniós és hazai költségvetési forrásokból a mohácsi és a pécsváradi kistérség települései.
Eddig mintegy másfél millióan kértek gázártámogatást, az igénylések negyedénél ugyanakkor hiánypótlásra van szükség: legtöbbször az aláírás hiányzik – közölte Schranz Edit, a szociális tárca szóvivője.
Fehéroroszország szombattól fogva 79 ezer tonnát vett ki jogellenesen a Barátság (Druzsba) vezetékből, amelyen kizárólag európai fogyasztóknak, köztük a magyaroknak szánt orosz olaj áramlik – hangoztatta a Transneft vezérigazgatója, miután leállították a vezeték feltöltését. Minszkben tagadják Fehéroroszország szerepét.
Leginkább a kiscégekre jellemző, hogy járulékkedvezményt vesznek igénybe, ha álláskeresőt foglalkoztatnak, a közepes vállalkozások és a nonprofit szervezetek kevésbé érdeklődnek.