ezúttal másfél évet csúszott - jórészt megint politikai okok miatt, és megint feleslegesen. Nem valószínű, hogy az orosz kérő 2005 augusztusához képest drámaian javította volna az ajánlatát.
Micsoda ház! Ez a Pozsonyi út 38., melynek másik két oldala a Szent István-parkra és a Duna-partra, azaz a Margitszigetre és a budai hegyekre néz. Az 1867-es kiegyezést követő, hihetetlen sebességgel világvárost építő korszak mellett ez volt a magyar építészet legjobb csillagállása: a húszas és harmincas évek.
Noha a különböző kristályok és az üvegek első ránézésre hasonlóak, fizikai és kémiai tulajdonságaik alaposan eltérnek, ami különböző szerkezetüknek köszönhető.
A kilencvenes években X. kerületi vállalkozók a helyi szocialista alapszervezeten keresztül nagy menetelésbe kezdtek a kőbányai önkormányzati hatalom felé. A főváros egykor leggazdagabb kerülete nemrég épphogy elkerülte a csődöt, a testület pedig képtelen alpolgármestert választani.
irányába tett lépésnek szánta Gyurcsány Ferenc kormányfő azt a terjedelmes, Szembenézés címmel közölt írást, amellyel a múlt hét végén állt a nagyközönség elé. Nos, ha valóban ez volt a célja, sajátos utat választott.
Szimpatikus fiatal borász csávó Romsics László, a György-Villa borcsalád apukája, az ő chardonnay-dolgozatát használjuk fel ürügyül, hogy közhírré tegyük egy örvendetes észleletünket.
Kellenek a sikeres magyar tulajdonú cégek, ezek igazolják, hogy vannak értékeink - mondta a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, aki az Ernst & Young „Az év üzletembere” pályázatához kapcsolódóan odaítélt „A példakép” különdíj átvétele után nyilatkozott lapunknak.
Az élőlények színeit általában a sejtekben lévő mikroszkopikus festékszemcsék, az úgynevezett pigmentek alakítják ki, előfordul azonban, hogy a színeket a sejtek által termelt anyagok speciális szerkezete hozza létre.
Két témát fog egybe lapjuk szerkesztőségi cikke: a parlamenti képviselők költségtérítését, illetve az elektromos művek alkalmazottainak juttatott „ingyen áram” kérdését (Figyelő, 2007/4. szám). Előbbi résszel nem foglalkoznék - bár e témában lehetett volna keményebben fogalmazni -, viszont az utóbbi probléma rendezésével annál inkább.
Az iWiW közösségi portálon új fejlesztéseket terveznek. Ezek lényege, hogy azok számára is elérhető lesz majd a kapcsolati oldal, akiknek nincs számítógépes internet-hozzáférésük.
A KÖZLEKEDÉSI minisztérium a félpályás útelzárásokra félárú útdíj-tarifát dolgoz ki.HORN GYULA szerint a vizitdíj helyett megint a nyugdíjasok ingyen repülőjegyét kellene bevezetni.KAPOLYI LÁSZLÓ ukrán villanyszámlája a Fidesznél kiverte a biztosítékot.A KOALÍCIÓ SZILÁRD! – mondta a miniszterelnök a parlament Munkácsy termében, miközben a testőrei óvatosan elhúzták a nagycsillár alól.MIKOLA ISTVÁN szerint az ágycsökkentés úgy is megoldható, [...]
A nagyközönség számára továbbra sem ismert, hogy mennyit spórolnak az adófizetők az új kormányzati negyed felépítésével – nyilatkozták ingatlanpiaci szakemberek a FigyelőNetnek. A szakértők szerint az új minisztériumi épületekben túl sok az egyszemélyes szoba, ami a régi közigazgatási modell továbbélését jósolja.