A hongkongi gyökerű HSBC bankcsoportnál töltött 45 év után nyergelt át a távközlésre Sir John Bond, a Vodafone globális elnöke. Vigyázó szemét azonban továbbra is Kínára veti.
Hosszabb távon kamatemelési sorozatba kezdhet a svájci jegybank, ám rövid távon még a frank gyengülésére lehet számítani - állítja a Morgan Stanley befektetési bank.
Kényszerből kezdett digitális fényképezőkkel kereskedni az Extreme Digital Kft. alapítója, s különleges üzleti-pszichológiai látásmódjával egy apró boltból sikerült komoly céget építenie.
Befelé szókimondó, kifelé lojális a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Bár kívülről jött és nem orbánul beszél, könnyen előfordulhat, hogy maga a Fidesz vezére kéri fel a párt 2010-es kormányfőjelöltjének.
Szagok, ízek, talányos, elszabadult mondatok úsznak az égen, augusztus végén, ha valamiről, hát a nyár megroskadásáról érdemes írni, az ősziesülő színekről és szagokról - „nyelvhúsilag”.
Valamikor régen, a Donald-rágó és a Derby deo illatú hetvenes években futott az Egymillió Fontos Hangjegy című popműsor, amelynek főcímében olvashattunk egy viccesnek szánt mondatot, miszerint a hangjegyhamisítást a törvény bünteti.
Nem készül a miniszterelnök-jelöltségre Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, de nem is tagadja, hogy már eszébe jutott ez az eshetőség. Egy biztos: készíti - és az év végére ígéri - pártja programját, arról azonban lényegében csak annyit árul el, hogy minden ponton eltér a jelenlegi kormány lépéseitől.
Ugye szegény Blauer Portugieser nemrég még a kékoportó névre hallgatott, de a portugálok 2004-ben elérték, hogy ezt, a magyar nyelv zenéjébe tökéletesen nem illeszkedő randa német nevet kell használnunk.
Nem tudom, feltűnt-e már valakinek, hogy akik már jó ideje a rácalmási Hankook-üzem (Gumifigurák - Figyelő, 2007/34. szám) alkalmazottai, hangtalanul, szerényen elvannak, teszik a dolgukat.
Álomhotel, álomhajó, álomsziget, multiplikált bounty az Alföldön, csupa kék és zöld, csipetnyi könny a waterproof szemfestéken át. Ez megy most, az álomesküvő.
Több mint 42 ezer pályakezdő fiatal szerepel valamelyik hazai munkaügyi központ regisztrációjában. A szakértő szerint a mérnökök irreális bért kérnek – írja a Világgazdaság.
A tőzsdei kisbefektetők az elmúlt másfél évtizedben elsősorban az elérhető árfolyamnyereségért vásároltak részvényeket. Újabban egyre inkább érdemes az osztalékra is figyelni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8 pontos emelkedéssel, 26 817 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,03 százalékos emelkedés.
A forint gyengébben nyitott reggel az előző napi záráshoz képest, majd napközben ingadozásokkal ugyan, de folyamatosan erősödött. Az eurót szerdán délután négy órakor 257,15/35 forinton jegyezték, közel egy forinttal gyengébben az előző nap délutáni 257,90/258,00 forintnál.
Uniós botrányt előzött meg Kóka János azzal, hogy bejelentette távozását a gazdasági tárca éléről, illetve hogy lefújta az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Zrt. privatizációját – írja a legújabb számában a Heti Válasz. Ez esetben nem az ellenzék, nem is a koalíciós társ, hanem az európai sztrádapiac egyik kulcsszereplője adott mattot az SZDSZ elnökének - véli a lap.