FN

A kereskedelem visszaesését jelenti, hogy a kormány 2,2-ről 0, 2 százalékra módosította a háztartások fogyasztására adott növekedési prognózisát - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
2008. 10. 28. 07:02
Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem fog kemény feltételeket szabni Magyarországnak. A köztisztviselők és a nyugdíjasok egy részének 13. havi juttatása már biztos, hogy elvérzett. Az alap feltételei az utóbbi évtizedekben több országban is fokozták a bajokat.
2008. 10. 28. 06:53
Két és fél éves mélypontra esett az euró árfolyama a dollárral szemben kedd reggel a tokiói devizakereskedelemben. A japán értéktőzsde irányadó indexe a nyitást követően hétezer pont alá, huszonhat éve nem látott mélységbe zuhant a nemzetközi pénzügyi válsággal kapcsolatos félelmek hatására.
2008. 10. 28. 06:40
Az eredeti tervezethez képest kevesebb pénzből, az ideinél azonban még így is 700 millió forinttal többől gazdálkodhat jövőre a Külügyminisztérium, ha a parlament elfogadja a költségvetés átdolgozott tervezetét.
2008. 10. 27. 21:22
A kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet - tudta meg több forrásból az MTI.
2008. 10. 27. 18:17
A Nemzetközi Valutaalap a hitelválság leküzdésére utal át kölcsönöket Ukrajnának és Magyarországnak. Keleti szomszédunk 16 és fél milliárd dollár értékben kap segítséget, míg Magyarország esetében a napokban döntenek a kölcsön értékéről.
2008. 10. 27. 17:49
Az utóbbi időben hetente legalább egy ügyfél vásárol 20-30 millió forintos lakást készpénzért, befektetés gyanánt, ez korábban csak a nagy értékű lakásoknál volt tapasztalható - áll a Forest Hill-Neocity Group közleményében.
2008. 10. 27. 17:19
Egész napi ingadozás után 9,78 százalékos csökkenéssel zárt a budapesti tőzsde. Az OTP részvények ára 2550 forintra esett. A forint erősödött.
2008. 10. 27. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,060,04 pontos nyitást követően a legutóbbi, szerdai záróértékhez képest gyengült hétfőn kora délutánig, viszont a nyitáshoz képest emelkedett.
2008. 10. 27. 14:52
Jelentősen rontott szeptemberi prognózisán a GKI Gazdaságkutató Zrt., az idén a korábban várt 2,7 százalékos gazdasági növekedéssel szemben 2,0 százalékos, jövőre 3 százalékos helyett csak 0,5 százalékos bővülést várnak.
2008. 10. 27. 14:45
Szigorú, tabuk nélküli költségvetésre van szükség - mondta Bajnai Gordon gazdasági miniszter a Magyar Közgazdasági Társaság tagjaival folytatott megbeszélés után a Parlamentben.
2008. 10. 27. 14:40
A kormány múlt heti ülésén elfogadta az Út a munkához programot, amely jobb összhangot teremt a szociális segélyezés rendszere és a foglalkoztatás között - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
2008. 10. 27. 14:31
Miközben a világ a pénzügyi válság szélesebb gazdasági következményei miatt aggódik, a pénzügyi piacon szemlátomást múlóban a feszültség. A bankközi kamatok hétfőn tovább csökkentek a legkeresettebb, távolabbi rövid lejáratokra, miközben az egynapos kamatok kiigazításban emelkedtek, de még mindig messze nem érik el a központi bankok alapkamatát.
2008. 10. 27. 13:37
Veres János szerint a pénzügyi rendszer jelenleg stabil. A Fidesz és a KDNP felhívta a figyelmet: a kormány gazdaságpolitikája következménye, hogy ennyire veszélyezteti Magyarországot a válság. Dávid Ibolya szerint először is bocsánatot kéne kérni. Horn Gábor bocsánatot kért, de szerinte nem ez a megoldás.
2008. 10. 27. 13:23
Leálltak az orosz KrasAir légitársaság gépei egy-két járat kivételével pénteken, a légi személyzet túlnyomó többsége sztrájkba lépett, mivel augusztus óta nem kapott fizetést.
2008. 10. 27. 12:09
Hétfőn délelőtt a mínusz 1060,04 pontos nyitás után tovább gyengült a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, de a délelőtt 10 óra körüli mélyponthoz képest enyhén korrigált.
2008. 10. 27. 11:48
Erőteljesen alátámasztja a magyar pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött megállapodás a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétfői állásfoglalása szerint. A bank maga is támogatást helyezett kilátásba magyarországi cégeknek.
2008. 10. 27. 11:29
A vártnál többen, csaknem kétszázezren vettek részt a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, ahol a leendő 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani. A szavazatok több mint felét a Lánchíd szerezte meg, így a legrégebbi és legnépszerűbb Duna-hidunk szerepel majd a legújabb érménken.
2008. 10. 27. 11:09
Olvasói sztorik