A könyvvizsgálói Big Six két újabb cége, a KPMG és az Ernst & Young is bejelentette fuzionálási szándékát. A világ második és harmadik legnagyobb könyvvizsgáló cége ezáltal piacvezető szerepre tehet szert.
A június 24-én elfogadott gazdasági reklámtörvény a gyógyszerek és gyógyszerkészítmények mellett korlátozza a dohánytermékek és alkoholtartalmú italok hirdetését is. Így tilos e két utóbbi termékcsoportot reklámozni sajtótermék címoldalán, gyermekeknek, illetve fiatalkorúaknak szóló lapokban, színházban és moziban este 8 óra előtt, játékon, közoktatási és egészségügyi intézményben, s ezek bejáratától számított 200 méteren belül. Tilos a gyermekeket [...]
Sűrű programja van a magyar kereskedelmi diplomáciának. Izraellel szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek, az ipari tárca politikai államtitkára Jordániában, Szíriában és Irakban puhatolózott újabb üzletek iránt, minisztere pedig üzletemberek kíséretében Horn Gyula miniszterelnökkel Romániába utazott.
A TQM örökös fejlődése közben megfáradt minőségügyi harcosok számára nyújthat új dimenziót a hat szigma rendszer. Az Egyesült Államokból importált minőségkategória színt vihet a TQM-robotba, hiszen általa a minőségügyi vezető névjegyére akár azt is ráírhatja, hogy feketeöves mester. Természetesen a módszernek korántsem ez a legnagyobb haszna, sokkal inkább a selejtes termelés szinte nullára redukálása.
A NATO és az Európai Unió (EU) által elhatározott bővítéssel egész Közép- és Kelet-Európa gazdaságában minőségi változások érlelődnek. Hosszú távon az új biztonsági építmény és a piacok megnyitása megteremti a politikai és gazdasági feltételeket a gyorsabb felzárkózáshoz. Mint a nyolcvanas években Spanyolország és Portugália, most elsősorban Csehország, Lengyelország és Magyarország néz szembe egy drámai utolérési folyamat feladataival és lehetős
Javában tart a cukorgyári kampány, a termelők azonban szeptemberben még azt sem tudták, mennyit kapnak a feldolgozott répáért. Azt viszont már sejtik, hogy hektáronként legalább 10 ezer forinttal ráfizetnek idei fáradozásukra. A szakmai elhivatottságon túl gazdasági oka is van annak, hogy évről évre a szükségesnél nagyobb területen termelik a répát, és vállalják a gazdák az esetenkénti átmeneti veszteséget is.
Elsősorban a kereskedelemben, másodsorban az élelmiszeriparban kívántak tulajdont szerezni azok a főként budapesti, 41-50 év körüli társas vállalkozók, akik E-hitelt vettek fel – derül ki a Promei Modernizációs és Integrációs Projekt Iroda Kht. felméréséből. A szeptember közepi összesítés szerint a hitelfolyósító hitelintézetek jelenleg 14 ezer 445 E-hitelt igénybe vevő ügyfelet tartanak nyilván. Közülük 12 ezer [...]
Európai terjeszkedési stratégiájának részeként Nagykátán építi fel magyarországi gyártókapacitását a japán Clarion. A teljes egészében japán tulajdonban lévő Clarion Magyarország Elektronikai Kft. autókba való audióberendezésekhez gyárt majd elektromos részegységeket az európai piacra. A termelés várhatóan 1999-ben indul; a magyar cég a tervek szerint évente egymillió autórádió összeszereléséhez elegendő alkatrészt állít majd elő. A 17 millió [...]
Takarékbank8 1Egyes kereskedőknél 200 ezer forint; 2 Éven belüli lejáratnál; éven túl 29 százalék, s 1 százalék kedvezmény jár, ha a hitelt Budapest Bank számláról törlesztik; 3 Az idén június 30-ig folyósított fogyasztási hitelnél az éven belüli kamat továbbra is 31 százalék, a kezelési költség egyszeri 3 százalék (az éven túli hiteleknél is), a kedvezményes [...]
A Figyelő havonta jelentkező összeállításokkal igyekszik átfogó módon bemutatni a magyar gazdaság valamely szektorának helyzetét és kilátásait. Az ágazati tükörben elsőként a szesz- és a cigarettapiac viszonyait próbáljuk megjeleníteni. A cigarettagyártók versenyfutása folytatódik, a szeszipar egyes cégei számára viszont valószínűleg a válság éve lesz 1997. Közös gond, hogy a hazai legális fogyasztás mindkét ágazat termékeit [...]
Az ország egyik legnagyobb árbevételt produkáló fejvadászát szerződtette október elsejével a Korn/Ferry International vezetői tanácsadó cég, amely néhány éve erősen terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában. Szabó Vilmos - aki napra pontosan hét évi munka után hagyta ott a H. Neumann Internationalt - mindenekelőtt azért szánta rá magát a változtatásra, hogy munkájában megkaphassa a világ legnagyobb vezetői tanácsadója nemzetközi hálózatának támogatá
Az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás közeledtével eltérő kihívásokkal kell szembenéznie a jövedéki termékeket gyártó vállalatoknak. Bár a legfontosabb közösségi és magyar előírásokat az új jövedéki törvény a dohány- és a szesziparban is harmonizálja, utóbbinak újabb komoly versenykihívást jelenthet a külföldi cégek megjelenése a néhány év múlva védtelenné váló hazai piacon.
Elvesztették piacaikat azok a likőrgyárak, melyek a FÁK-országokba irányuló exportra alapozva létesültek. A szeszgyárakat is érintő változás mellett öt év alatt a felére esett vissza a belföldi szeszfogyasztás. Míg 1992-93-ban a három nagy gyártó 40 millió liter tiszta szeszt értékesített az italgyártóknak, az idén legfeljebb 15 milliónyit adnak el - vélekedik Folláth György, a Győri Szeszgyár és Finomító Rt. vezérigazgatója.
Egyes becslések szerint a GDP több mint 30 százaléka képződik a feketegazdaságban. A Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) a feketézők ellen évi 19 ezer eljárást kezdeményez, s több milliárd forintos bírságot szab ki. A várhatóan jövő januárban életbe lépő jövedékiadó-törvény új frontot nyit az illegálisan üzletelők ellen, átütő sikere azonban kérdéses. Erős eltolódások tapasztalhatók [...]
Az elmúlt hónapok történései visszaigazolták az év elejétől hatályos értékpapírtörvényt (épt) megalkotók várakozásait. Mindenekelőtt azt a törekvést, hogy a jogszabály nyomán átláthatóbbá, biztonságosabbá és koncentráltabbá váljon a magyarországi értékpapírpiac. A tavaly év végén felgyorsult piaci átrendeződés folytatódását megszűnések, összeolvadások jelezték.
Jövőre 19,5 ezer forint lesz a minimálbér, a versenyszféra ajánlott béremelése pedig 13,5-16,0 százalékos - született meg az egyezség az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) plenáris ülésén. Sikerült megállapodni a költségvetési és az adótörvényhez kapcsolódó módosítócsomagról is. A kormány a viharmenetes alku érdekében 12,3 milliárdnyi költségvetési kiadást jelentő engedményt tett.
Az augusztus végén részlegesen privatizált Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) máris intenzív piacfejlesztést hirdetett meg. Ennek során a magát kifejezetten univerzálisként definiáló hitelintézet egyértelműen a lakossági piacot célozza meg, amire amúgy 128 tagból álló országos fiókhálózata is predesztinálja. A hagyományos és a korszerű bankszolgáltatások ötvözésével a K&H a hazai lakossági bankpiac és háztartások közel egytizedét szeretné [...]
Amíg az elmúlt öt évben a bankok elsősorban a vállalati ügyfelekért küzdöttek, napjainkban mind több hitelintézet fordul a lakossági piac felé. A nagyközönség megnyerésének egyik legfontosabb eszköze a fogyasztási hitel lehet. Tartós fogyasztási cikkek vásárlására szolgáló kölcsönöket ma mindenesetre alig néhány bank nyújt, azonban annál több tervezi.
Nehéz elhinni, de minden jel szerint bekövetkezett: létrejöttek a növekedés alapvető egyensúlyi és strukturális feltételei Magyarországon. Háromszázalékosnál nagyobb GDP-növekedésre az elmúlt két évtizedben csak egyetlenegyszer, 1987-ben volt példa, de az is vészes egyensúlyromlással járt együtt. A növekedés 1994-ben megközelítette ugyan a 3 százalékot, de a folyó fizetési mérleg számottevő hiánya, a rohamosan növekvő külső eladósodás [...]
Az utóbbi években sokszereplőssé vált lakossági bankpiacon mára a legkülönfélébb méretű és indíttatású hitelintézetek vannak jelen szolgáltatásaikkal. A bankok többsége ma már egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne keresse a lakossági ügyfelek kegyeit, legyen szó magyar vagy külföldi tulajdonú, régebbi vagy újonnan létrehozott hitelintézetről.