Döntő fordulatot hozott a Szikra Lapnyomda Rt. életében az elmúlt év: a korábban tetemes veszteségeket termelő cég ugyanis komoly nyereséggel zárta 1997-et. A tavaly vásárolt, a Népszabadság színes nyomtatását lehetővé tevő rotációs nyomdagépsor beüzemelése is befejeződött mára, így a héten átadhatják a cég sorsát évtizedekre meghatározó beruházást. Úgy tűnik tehát, hogy az 1996-ban végrehajtott tőkeemelés és az azt követő reorganizációs lépések meghozták eredményüket. A Szikra nem emelte látványosan az árbevételét, azonban ennek ellenére képes volt a korábban százmilliót meghaladó veszteségét – a 2,6 milliárd forint jegyzett tőkéhez mérve is szép – 770 milliós nyereséggé fordítani. A most elkészült új gépsor, amelyet a társaság részvényeinek 19,2 százalékát birtokló EBRD beruházási hiteléből, valamint a tőkeemelésből finanszíroztak, egy nagy teljesítményű szárítógéppel összekapcsolva folyóiratok és reklámkiadványok előállítására is alkalmas. Az 1992 decemberében 1,8 milliárd forint jegyzet tőkével részvénytársasággá alakult, majd 1995 szeptemberében magánkézbe került nyomda részvényeiből az EBRD kívül 32,4-32,4 százalékot a Láng Holding és a Postabank birtokol, de például az egészségbiztosítónak is van a cégben tulajdonjoga.
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 16:03 Nehéz eldönteni, melyik lenne nagyobb bombaigazolás: Rodri a PSG-ben vagy Vinícius az Arsenalnál?
- 15:35 Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő?
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 15:29 Gyermeket vár a győriek Eb-bronzérmes kézise
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 15:14 Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten
- 15:04 Új csapata bejelentette a vb-hős kapus, Vozinha érkezését
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 14:22 Meghalt a Sick of It All frontembere, Lou Koller
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 13:56 Minden minisztériumi állami céget átvilágítanak Kapitány Istvánék
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
- 08:07 Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították
- 08:06 Vitézy Dávid: Navracsics Tibor egy szót sem szólt Lázár János vasútrombolásakor
- 14:04 Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét
- 06:48 „Lehet, hogy téged visz el a szuperügyészség” – a demokráciáért aggódik a Fidesz Tusványoson
- 06:26 Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter a pécsi bántalmazás után
- 11:42 Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma–1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntött korrekordot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
