Gazdaság

Az elmúlt években megduplázta árbevételét a Ganz Ansaldo Rt., miközben Tápiószelén közel 6 milliárd forintos beruházást hajtott végre. Barabás János vezérigazgató szerint a siker egyik záloga a türelmes reorganizáció. Az olasz stratégiai befektetőnek jól felfogott érdeke, hogy - a helyes irány tudatában - akár több éven át is finanszírozza a veszteséget.
1997. 11. 19. 00:00
A tőzsdei áralakuláson is jól látható csalódást okozott a BorsodChem Rt. harmadik negyedéves gyorsjelentése. A féléves beszámoló óta gyakorlatilag alig javult a társaság eredményessége, s a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva csupán 7,1 százalékos eredményjavulás következett be. Az amortizáció értékének, valamint a társaság eredménytartalékának és egyben saját tőkéjének (egy önrevízió hatásaként ugrásszerű) növekedése ugyanakkor a [...]
1997. 11. 19. 00:00
A jelek szerint az egészségbiztosítási önkormányzat közelmúltban hivatalába lépett vezetője, Kovács Pál nem kíván tétlenül ülni: határozott elképzelései vannak az egészségügy finanszírozásának átalakításáról. Persze nem árt figyelembe venni, hogy a szektor jelenlegi siralmas helyzetében a kiérlelt koncepcióknál már csak a pénz lehet fontosabb.
1997. 11. 12. 00:00
A gyógyszertámogatások jövő évi, átlagosan 6,8 százalékos emelését a hazai és a külföldi gyártók egyaránt az egészségbiztosító diktátumaként értékelik. A külföldiek a piacról való részleges kivonulással fenyegetőznek, miközben a hazaiak a támogatások mellett az iparvédelmet is keveslik.
1997. 11. 12. 00:00
Az európai légi közlekedés felső régióiban stratégiai szövetségek alakulnak, miközben néhány kisebb társaság egyre nagyobb sikerrel igyekszik borsot törni a nagyok orra alá. A Figyelőnek nyilatkozó Charles Gurassa, a British Airways (BA) igazgatója szerint a globalizáció kihívásaira a repülési piac további liberalizációja, valamint a vállalati társulások rendszere adhat megfelelő választ.
1997. 11. 12. 00:00
Valamely tevékenység jogi szabályozásának kialakulásához sohasem árt egy jó kiadós botrány. Nem volt ez másképp az Egyesült Államokban sem. Történt ugyanis, hogy a délnyugati államokban a nyolcvanas évek elején – részben éppen az ingatlanértékelés szabályozatlansága miatt – kisebb bankválság alakult ki. Az ügyben folytatott kongresszusi vizsgálat során kiderült, hogy korrupt vagy inkompetens pénzügyi intézményi vezetők [...]
1997. 11. 12. 00:00
A tranzitforgalom nélkül a kétoldalú kereskedelmi volumen Hongkong és Kína között 1996-ban 32,9 milliárd dollár volt. Miután ez 1997 első hét hónapjában már elérte a 27,4 milliárd dollárt, a kínai Kereskedelmi Minisztérium biztosnak tartja, hogy idén először sikerül túllépni a 40 milliárdos határt. A növekedés azonban a súlypont eltolódásával jár: amíg a kínai export a [...]
1997. 11. 12. 00:00
Izgalmas kérdés, mennyire függ a vállalati mérettől egy adott cég tőkepiaci hozama. A monopolista elméletekhez szokott magyar gondolkodást igen meggyőzően cáfolja egy félezer tőzsdei vállalat több mint húszéves adatait felölelő amerikai felmérés, amely bizonyította: a kisebb vállalatok tartósan 4-6 százalékkal nagyobb hozamokat biztosítanak a befektetőknek. Ennek rendkívül nagy jelentősége van az értékelő számára. Eszerint ugyanis, [...]
1997. 11. 12. 00:00
A NATO-CSATLAKOZÁS ÁRA. Magyarország számára a belépést követő, 2010-ig tartó időszak – a GKI Gazdaságkutató Rt. szerint – mintegy 930 milliárd forint védelmi többletkiadással jár majd. Mindazonáltal a csatlakozásról döntő hét végi népszavazásra igyekvőket a GKI azzal nyugtatgatta, hogy a fenti összeg évi legalább 4 százalékos gazdasági növekedés esetén – a keletkező adóbevételi többletből – [...]
1997. 11. 12. 00:00
Úgy tűnik, a Mezőbank privatizációs szerződését az előre jelzett októberi dátum helyett végül is csak a napokban írják alá. A késedelem egyik oka egy folyamatban lévő peres ügy - pontosabban egy bíróságra beadott kereset -, melynek nyomán a "menyasszony" hozományába egy 34 milliárd forintos kártérítési igény is bekerült. Kérdés, vajon az eredetileg megadott szokásos kezességi határokon túl, az állam milyen formában, s egyáltalán: vállal-e többlet
1997. 11. 12. 00:00
Az Országgyűlés "jóvoltából" feltehetőleg a jövő év elején új konstrukcióval rukkol elő a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. A társaság - és testvérintézménye, a Magyar Export-Import Bank - tevékenységét szabályozó törvény két év után megalkotott, s a múlt héten elfogadott módosítása nyomán a biztosító szélesebb körből válogathatja meg ügyleteit.
1997. 11. 12. 00:00
Nem érdemes belesírni a kiömlött tejbe – mondják a gyakorlatias britek. Mi, magyarok másképpen szeretünk élni: időnként kiborítjuk a tejet, hogy legyen mibe belezokogni. November 16-án például – egyedül az első csatlakozási kör három országa közül – megrendezünk egy teljességgel szükségtelen népszavazást a NATO-csatlakozásról. Az egyetlen olyan nemzeti léptékű politikai ügyről, amelyben a demokratikusan választott, [...]
1997. 11. 12. 00:00
1993. 1995. 1996. 1997. Augusztus: Megalakul a BB privatizációs bizottsága December 27.: Aláírják a bank konszolidációs szerződését December 8.: A kormány dönt a BB privatizációjáról, ennek érdekében pedig 12 milliárd forintos tőketartalék-juttatásról Március 1.: Bokros Lajos elnök-vezérigazgatót pénzügyminiszterré nevezik ki Március 13.: Az első számú vevőjelölt, a Credit Suisse visszalép Május 3.: A bank közgyűlésén [...]
1997. 11. 12. 00:00
Jövőre némileg módosul az önálló tevékenységet végzők adóalapjának becslésére vonatkozó jelenlegi szabályozás. Egyrészt rögzítik, hogy az adóhatóság az ellenőrzés során milyen személyes adatokat kérhet, másrészt szűkítik azok körét, akiknek minden ez évi bevételükről és kiadásukról aprólékosan el kell számolniuk. Egyes elképzelések szerint az átlagkereset feletti jövedelem esetén jövőre egyetlen szakmában sem kell majd végigjárni az igencsak "mac
1997. 11. 12. 00:00
Bár a panamai Oil Capital Ltd. (OCL) augusztus végén vállalta a privatizációs szerződésben rögzítetteket, a november 7-i fizetési határidő lejártakor kiderült: nincs elegendő pénze a Recski Ércbánya (RÉB) Rt. 90 százalékos részvénycsomagjának megvételére. Az állami tulajdonos ezért most a pályázat második helyezettjével, az osztrák DCI Bergbau Holdinggal kezd tárgyalásokat az üzletről.
1997. 11. 12. 00:00
A Philips januártól székesfehérvári üzemébe telepíti a videokészülékeket és azok televízióval kombinált változatát gyártó európai központját. A cég zöldmezős beruházásként 1992-ben hozta létre a fehérvári gyárat, amelyet idén 3,5 millió videokészülék hagyott el. A mintegy 1100 főt foglalkoztató üzemben a következő év szervezeti átalakításait követően már kizárólag előszerelt részegységek összeszerelése folyik majd. Ezzel egy időben [...]
1997. 11. 12. 00:00
Egyesek – köztük az egykori “főnök”, Bokros Lajos – úgy vélik, hogy Draskovics Tibor személye azon politikusok szemét csípi, akiknek a költségvetési lobbytörekvéseit a PM közigazgatási államtitkára rendre visszaverte. Mindenesetre a számvevők Draskovics egyik “bűneként” azt hozzák fel, hogy a BB privatizációjára vonatkozó előkészítő anyagokat, levelezéseket – a szerződés megkötését követően, egy 1996. január 12-i [...]
1997. 11. 12. 00:00
A Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. múlt heti rendkívüli közgyűlése az igazgatóság valamennyi tagját és - két munkavállalói képviselő kivételével - az egész felügyelőbizottságot menesztette. A megválasztott új vezetőséget arra kötelezték, hogy egy héten belül - ezúttal harmadszor és zártkörűen - ismételten írja ki a társaság privatizációs pályázatát, és találjon végre tulajdonost a cégnek.
1997. 11. 12. 00:00
Kínos helyzetet teremtett a francia kormány Jean Claude Trichet jelölésével a majdani Európai Központi Bank (ECB) élére. Az Európai Unió (EU) legtöbb tagállama ez idáig - Bonnal egyetértve - a holland Wim Duisenberg mögé sorakozott fel. Párizs egyebek mellett az északi dominancia ellensúlyozásának szándékával indokolta lépését, amely vitát kavart az EU foglalkoztatási csúcsértekezletét előkészítő brüsszeli miniszteri tanácskozáson is.
1997. 11. 12. 00:00
A hongkongi tőzsdét alig néhány héttel a brit koronagyarmat nagy "kínai visszatérése" után érte el a tőzsdekrach. Az ügy kapcsán több kérdés is felmerül. Vajon nem vált e a visszatéréssel sebezhetőbbé Ázsia első számú és legszilárdabb pénzügyi központja? Az "egy ország, két rendszer" körülményei között milyen mértékű Kína és Hongkong gazdasági szimbiózisa, s a jövőben mik lesznek e kölcsönhatás következményei?
1997. 11. 12. 00:00
Szezon előtti termeltetési szerződést nem szokás kötni a konzerviparban. A termelő, a feldolgozó – a szélsőségesen ingadozó árak, hozamok miatt – nem szívesen köti le magát egyik vagy másik felvásárlóhoz. Ha mégis, akkor a megállapodásból rendszerint hiányzik az ár. A felek nyilván kölcsönösen abban bíznak, hogy a remélt piaci konjunktúrát meglovagolva több nyereséget érhetnek el, [...]
1997. 11. 12. 00:00
MILLIÁRD FORINT Kiadások PM ÁSZ Eddigi bevételek privatizációs bevétel 12,00 12,00 1996-os osztalék 0,54 0,50 osztalék 3,50 0,00 részvényértékesítés 14,00 0,00 garanciamegtérülés 9,83 0,00 tőketartalék-juttatás -12,00 -12,00 PB-átvétel -1,10 -1,10 kártérítés 0,00 0,70 garanciabeváltás -9,50 -12,10 székházapport 0,00 0,00 Zárómérleg 17,27 -12,00
1997. 11. 12. 00:00
Törvényi kötelezettségüknek megfelelően a napokban hozzák nyilvánosságra háromnegyedéves gyorsjelentésüket a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett cégek. A magyar piaci szereplők többsége igen optimistán ítéli meg a társaságok helyzetét. Kérdés, hogy a várhatóan pozitív eredmények milyen mértékben épülnek be a részvényárfolyamokba, illetve a nem éppen kedvező nemzetközi befektetési klíma mennyire torzítja majd az alapvetően kedvező képet.
1997. 11. 12. 00:00
Olvasói sztorik