Gazdaság
ProvokálAz 1955-ös születésű Jeff Koons megítélése meglehetősen ellentmondásos, sokan vetik szemére, ho gy túlságosan anyagias. Az üzleti szellem egyébként nem véletlenül ragadt rá, a hetvenes évek elején ugyanis – miközben művészeti tanulmányokat folytatott – a Wall Street-en dolgozott brókerként. Festményeit, szobrait és fényképeit mindenesetre jó pénzért értékesíti, stúdiója egy több tucat alkalmazottal működő vállalkozás. Emiatt [...]
A bőrömet akarják a németek, pedig nem vagyok korrupt – védekezett Joseph Blatter, a FIFA elnöke a váddal szemben, miszerint a nemzetközi labdarúgó szövetség kasszájából hiányzó eurómilliók egy hányada az ő számláját is gyarapította volna#
Sem a kohász, sem a felszámolói szakma nem hitt abban, hogy Marjasné Endrédi Zsuzsannának sikerül megmentenie a diósgyőri acélgyártást. Ő azonban rácáfolt a kétkedőkre.
Korábban a cégek beérték célcsoportjuk fogyasztói szokásainak felderítésével, ám ma már igyekeznek érzelmileg is magukhoz kötni a vevőt.
Növeli előnyét a Fidesz és csökken az MSZP támogatottsága az egy héttel korábbi adathoz képest a TNS Modus közvélemény kutató társaság legfrissebb jelentése szerint. A kormány népszerűsége nem változott.
Az IBM bekerítette az Oracle-t: az utóbbinak már nincs olyan terméke, amellyel szemben ne kínálna alternatívát.
A Mol és a Slovnaft frigye után tovább konszolidálódik a közép-európai olajipar. A lengyel PKN Orlen egyesülni készül az osztrák OMV-vel.
Törvényi akadály már nem áll a Posta vezetése előtt ahhoz, hogy megszerezze a régóta kiszemelt Postabankot. Állítólag a szükséges pénzzel sem lesz gond.
A digitális aláírás – a naiv vélekedésekkel ellentétben – nem egy beszkennelt és hitelesnek elfogadott aláírás, hanem egy digitális kódrendszer#
Csehország után a régióban másodikként a magyar országgyűlés fogadta el az elektronikus aláírásról szóló törvényt#
Az orosz kapcsolatokat is érintő állítólagos Bush-Schröder megegyezés két hónappal késleltetett kiszivárogtatása, sőt, a júniusi Bush-Putyin csúcs is epizóddá zsugorodik ahhoz képest, hogy az orosz gazdasági és politikai reform gyorsuló szakaszba lépett. A nagy kérdés az, hogy a Kreml jelszavának melyik tagja lesz erősebb: a törvényesség vagy a diktatúra?
Szeptembertől Magyarországon is törvény renidezi az elektronikus aláírás használatának és elfogadásának kérdését#
Bár a külföldi gyógykezelés rendkívül drága, a magyarok többsége kiutazása előtt nem köt biztosítást. Azok között, akik mégis megteszik ezt, többségben vannak a magas végzettségűek és keresetűek.
Nem múltak el nyomtalanul az utazási irodák csődjei. A Gazdasági Minisztérium (GM) felemelte az irodák által fizetendő kaució mértékét. Ez nagyobb biztonságot nyújt az utasnak, de megnehezíti az utaztató helyzetét, s növeli az árakat.
Az év egyik legfontosabb eseménye a nyaralás, amelynek "illene" jól sikerülnie. Garancia ugyan nincsen a sikeres vakációra, de a rizikót azért lehet csökkenteni; ebben segít összeállításunk.
A hírhedt Mars-arc nem más, mint egy közönséges hegy – állapították meg a NASA csillagászai a Mars Global Surveyor űrszonda legfrissebb felvételei alapján#
Amikor 1998-ban a Duke University biológusai közönséges izomsejteket ültettek be egy nyúl szívizomzatába, az új sejtek működni kezdtek, és besegítettek a szív dobogtatásába#
Fosszilis energiahordozót használni egyet jelent a környezetszennyezéssel – a szén, a kőolaj vagy a földgáz égetése mind káros égéstermékek kibocsátásával jár#
Komoly változások előjele a Gazprom élén történt vezetőcsere - állítja Fazakas Imre, a Jukosz (avagy Yukos) olajtársaság közép- és kelet-európai képviselője, a Panrusgáz volt vezérigazgató-helyettese.
A POLITIKAI VISZONYOK ALAKULÁSA
MAGYARORSZÁGON
A TAYLOR NELSON SOFRES MODUS
POLITIKAI BARTOMÉTERE
(A MIRIAD ELJÁRÁS)
A két generációs politikai pólus, a 18-29 évesek és az 50-59 évesek két párt iránti rokonszenv-mutatóját elemezzük az előzőhöz hasonló eszközökkel. Ami feltűnő: a legfiatalabb potenciális választók esetében alig van eltérés a két párt megítélése között. Tartósan “együtt halad” a két trendvonal, mindkettő egy enyhe csökkenést mutat. Amin talán a legmeglepőbb, hogy semmi reakció nem [...]
A kisgazdák körüli botrányok sorozata Székely Zoltán “dosszié-ügyével”indult a tavalyi év 41. hetében. Mint adataink is jól mutatják, a Független Kisgazda Párt választási esélyei és népszerűségi mutatója október elejéig -bár ingadozott, de – lényegében egy vízszintes trend mentén változott (lásd az 1-3. ábrán a zöld vonalakat). A 41. hetet követően jól kimutatható a párt súlyos [...]
- 21:46 Hajrágóllal és pontszerzéssel tért vissza a Honvéd az NB I-be
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 21:21 A nap legfontosabb hírei – 2026.07.25.
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 19:56 Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál
- 19:52 Vitézy Dávid: Drámai válsághelyzetet örököltünk Lázár Jánostól, 290 volánbusz áll alkatrészhiány miatt
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:05 Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 18:39 Pogacar karnyújtásnyira a Tour-sikertől, a zárószakaszt átírják az erdőtüzek
- 18:36 A kínai pártvezetés elhallgatta a legpusztítóbb modern földrengést
- 13:13 A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 09:01 Orbán meghirdette, hogy nincs idő az önkritikára, ellenállási politikát kell folytatni, mert megszűnőben a szabadság
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 18:10 Mentőhelikopter vitt kórházba egy súlyosan sérült biciklist, akinek azonosításában kér segítséget a rendőrség
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
