Gazdaság

Közzétették az év végén a Golden Globe filmdíj jelöltjeit. A Hollywoodban dolgozó külföldi kritikusok a legtöbb kategóriában a Chicago című, nemrég bemutatott filmmusicalre szavaztak, amely összesen 8 Arany Glóbusz-szoborra is szert tehet. Egyebek mellett a legjobb musical, illetve vígjáték kategóriában esélyes, míg főszereplői, Catherine Zeta-Jones és Renée Zellweger a legjobb színésznő díjáért versenyeznek – egymással [...]
2003. 01. 02. 08:00
A test – az ember. Ahány – annyiféle: érző, gondolkodó, tanító és vonzó áramlatok között mozgó lény. Érzelmeink feltárására, gondolataink megosztására egyre kevesebb módunk és időnk van. Ezért akaratlanul is megjelöljük magunkat. Péter Vladimír fogalmazta így meg találóan azt, mi motiválja az ember ősi vonzódását az ékszerek iránt. Hogy az önmegjelölés mellett mennyire jelenthet birtoklás [...]
2003. 01. 02. 08:00
Az új évre 846,1 milliárd forint – a GDP 4,5 százalékának megfelelő – hiányt irányzott elő a parlament az államháztartásban. A deficiten belül a központi költségvetés penzuma 569,0 milliárd, az Egészségbiztosítási Alapnak (E-alap) pedig 277,1 milliárdos mínuszt engedélyeztek. Mint az utóbbi tetemes összeg mutatja, az egészségügyben dolgozók béremelésére és a megugró gyógyszertámogatásokra már nincs bevételi [...]
2003. 01. 02. 08:00
Steven Spielberg ugyan alanyi jogon is több Oscar-szoborhoz jutott már, mégis küldetésének érzi, hogy mások díjait is megvásárolja. Százezreket is hajlandó költeni Hollywood legendás sztárjainak elismerésére. A közelmúltban a Sotheby’s aukcióján is ő ajánlotta a legtöbbet azért a szoborért, amelyet eredetileg Bette Davis vehetett át 1935-ben a Dangerous című filmben nyújtott, egy alkoholista színésznő felépülését [...]
2003. 01. 02. 08:00
Mi változik a hétköznapokban, ha egyszer eljön az uniós csatlakozás áhított napja? Változik valami azonnal? Sokan állítják, hogy az utca embere nem érzi majd a változást; kevés olyan szféra van, ahol átmenet nélkül azonnal alkalmazni kell az unió jogát. Egy területen azonban mind az államnak, mind a piaci szereplőknek sok tanulnivalója lesz, és aki hibázik, fizetni fog. Ez az állami támogatások rendszere.
2003. 01. 02. 08:00
Már csak a fogatosok és a történészek iemlékeznek arra a hintótípusra, ahol nem elöl, hanem hátul, az utasok mögött állt a hajtó. A jól csengő Phaeton nevet egyszer már a német Horch márka is kölcsönvette az egyik limuzinjához, míg ezúttal a népautós hagyományokkal szakító Volkswagen tisztelte meg vele az idén Genfben bemutatott, alapáron légrugózással, négycsatornás [...]
2003. 01. 02. 08:00
Bozóki András politológus, a CEU és az ELTE docense Az óév első fele még a túlhevített szimbolikus politika jegyében telt. Szimbolikus politika alatt azt a politizálási stílust és tartalmat értem, amikor az újraelosztási kérdések helyett azzal közvetlenül öszsze nem függő, kulturális-világnézeti üzenetek határozzák meg a politika napirendjét. Még az áprilisi választások előtt átadták a Schmidt [...]
2003. 01. 02. 08:00
Paul Krugman írásaiban a közgazdasági tévtanok mintapéldájaként említi a versenyképesség fogalmát. Ebben az a tévképzet jelenik meg, hogy a nemzetközi kereskedelem zérus végösszegű játék, az egyik fél csak a másik kárára tehet szert haszonra. Az a balhit, mely szerint a nemzetek ugyanúgy versengenek egymással, mint a cégek, nem veszi figyelembe azt az egyszerű tényt, hogy [...]
2002. 12. 19. 08:00
Genetikai rendellenesség gyógyítására szánták, ám a férfiak nemzőképességét csökkentő antibébi-tabletta hatóanyaga lehet az a vegyület, amellyel brit kutatók kísérleteznek. A Oxford University és fiókvállalkozása, az Oxford Glyosciences által fejlesztett molekula, az N-butildeoxi-nojirimicin egerekben hatékony spermium-roncsolónak bizonyult. A szóban forgó anyagot az egyebek mellett a máj és a lép megnagyobbodásával járó Gaucher-szindróma, egy örökletes betegség kezelésére [...]
2002. 12. 19. 08:00
Olvasói sztorik