Július elsejétől vagyonfelderítő osztályt indít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), azzal a céllal, hogy nagyobb mértékben sikerüljön megtéríteni a vagyon ellen elkövetett bűntények kárait – írja a Népszabadság.
Gyorsított eljárással értékesítheti az Egészségügyi Minisztérium a Club Aliga üdülőkomplexumot. Rácz Jenő a tárca első embere a Világgazdaságnak elmondta, hogy júliustól megkezdődik az értékesítés.
Számos termelő pert indíthat a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellen, ha a szervezet rövid időn belül nem szállítja el a bérelt raktárakból az uniós intervencióban megvett tavalyi gabonát – írja a Világgazdaság.
A sztrádaépítés gyorsítása érdekében állami garanciavállalással a Nemzeti Autópálya Rt. újabb 92 milliárdos hitelt tervez felvenni. Az ehhez szükséges törvénymódosítást az illetékes parlamenti bizottságok a héten tárgyalják – írja a Világgazdaság.
Tiltakoznak a gyógyszerészek a nem támogatott gyógyszerek árának felszabadítása miatt. A kormány azt tervezi, hogy megszűnik a több mint hatezer vény nélkül kapható medicina egységára, a patikák dönthetik majd el, mennyiért adják őket – írja a Népszava.
Az Országgyűlés 330 igen szavazattal 5 ellenében, tartózkodás nélkül – csakúgy, mint egy éve – elfogadta Pető Iván szabad demokrata képviselő indítványát, melynek nyomán a színlelt vállalkozói szerződéssel dolgozókat és foglalkoztatóikat még egy évig nem háborgatják a hatóságok. Az alternatívát jelentő ekho részleteit őszre ígéri a kormány.
Harminchét szellemi és százhuszonhárom fizikai dolgozójától válik meg a Pick Szeged Rt. - tájékoztatta Kovács László, a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-t.
Kedden esedékes a társasági adó, az innovációs járulék, valamint a kettős könyvvitel vezetésére kötelezett cégek esetében a szakképzési hozzájárulás különbözetének bevallása, befizetése, ugyanez a befizetési határideje az evának, és ezen a napon kell bevallani és befizetni az evások szakképzési hozzájárulását is.
A forint hétfőn erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót 253,50/60 forinton jegyezték, 10 fillérrel erősebben a pénteki 253,60/70 forintos árfolyamnál.
Az Európai Központi Bank (EKB) újabb, az idei évre már harmadik csökkentését készül kiadni eurózónás gazdasági növekedési előrejelzésében – vélekednek vezető közgazdászok.
Új alternatívaként, tízéves futamidejű, évente kamatot fizető jelzáloglevelet bocsát ki a hosszú távú befektetőknek az OTP Bankcsoport. Ebben a műfajban ez a leghosszabb lejáratú instrumentum a magyar piacon.
A FigyelőNet olvasóinak túlnyomó többsége nem ért egyet a Gyurcsány Ferenc által a múlt héten bejelentett szociális lépésekkel. Az összes szavazó közel 56 százaléka ellenzi a reformokat.
Idén a Fővárosi Közgyűlés 200 millió forinttal támogatja a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, 65 millió forinttal a Rendészeti Biztonsági Szolgálatot (Rebisz) – derült ki az erről szóló közszolgáltatási szerződést aláírásakor.
Áprilisban a háztartási szektor fogyasztási, lakáscélú és egyéb hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek, míg a folyószámlahiteleké enyhén emelkedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
A francia "nem" és hazánk adósságának leminősítése sem tesz jót a tőzsdének és a kötvénypiacnak. Egy-egy papír kurzusa pedig az osztalék kifizetése miatt eshet nagyot.
A milánói tőzsdefelügyelet (Consob) pénteken engedélyezte, hogy az átalakított Parmalat visszatérjen a tőzsdére. A Consob hangsúlyozta, hogy a csődbe jutott, majd átalakított és megújult cég már teljesíti a tőzsdére menetel követelményeit.
Jó üzlet a biotermék Nyugat-Európában. Hazánkban a fogyasztók zöme ma még nem tudja megfizetni az egészségesebb, de drágább élelmiszereket, ezért a magyar biotermékek nagy részét külföldön adják el – írja a Népszabadság.
Nem kell a kitermelés csökkentéséről határozni a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) június 15-ére tervezett bécsi tanácskozásán – jelentette ki az Egyesült Arab Emírségek olajipari minisztere.
Május 31-én és június 1-jén tartják a tavaszi művészeti aukciós szezon utolsó nagyobb eseményét. A BÁV kétnapos árverésén ékszerek és festmények kerülnek a kalapács alá.