A magyar gazdaság 2005-ben jól teljesített – fogalmazott Veres János szerdán a kormány ülése után. Véleménye szerint az elmúlt húsz év legalacsonyabb inflációs értéke is teljesülhet – írja a Világgazdaság.
Jövő hétre kell a minisztériumoknak egyenként elkészíteniük a saját tárcájukra vonatkozó javaslataikat a 2006-os költségvetést illetően – tudta meg a Világgazdaság. A pénzügyi tárca által készített előzetes terv szerint több százmilliárd forintot kellene „megspórolniuk".
Nem kelt el az eladásra meghirdetett parádsasvári üveggyár: a pályázatban megjelölt határidőig nem érkezett érvényes ajánlat a felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. vagyonára – írja a Népszabadság.
Végleg elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása, legalábbis akkor, ha a IV. kerületi Szilágyi út bővítése a most lezárult pályázat tervei alapján valósul meg – írja a Népszabadság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,82 pontos emelkedéssel, 19 975,04 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán, ez az előző napi záró értékhez képest 0,26 százalékos emelkedés.
A bankszektor stabil tőkehelyzetét tavaly tovább erősítette a magas nyereség: a hitelintézetek profitja tavaly több mint felével, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett. Így a bővülő mérlegfőösszeg kockázataira megfelelő fedezetet nyújtott a vele szinte azonos arányban növekvő szavatoló tőke - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évről szóló jelentésében.
A tőkepiaci szakmai szervezetek eljuttatják a kormánynak és a parlamenti pártoknak a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) együtt kidolgozott koncepciót a negyedik nyugdíj-pillérről- jelentette be Szalay-Berzeviczy Attila a BÉT elnöke.
Tavaly a pénzügyi intézmények ügyfeleitől beérkezett mintegy 2900 írásbeli panaszt dolgozta fel jelentésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A francia Danone élelmiszer-kereskedelmi konszern részvényének árfolyama 9,9 százalékkal is megemelkedett a szerdai kereskedés kezdeti szakaszában a PepsiCo átvételi szándékáról szóló, szűnni nem akaró találgatások hatására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délben 20 086,65 ponton állt, ami a keddi záráshoz viszonyítva 162,43 pontos, 0,82 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 91,36 ponttal magasabb.
Sikeresen zárta az első félévet a Fundamenta-Lakáskassza. A társaság konszolidált adózás előtti nyeresége az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva csaknem két és félszeresére növekedett, és elérte a 253,8 millió forintot.
A forint néhány fillérrel gyengült a bankközi devizapiacon szerdán reggel, az eurót 246,45/60 forinton jegyezték, 20 fillérrel erősebben a 246,25/40 forintos keddi árfolyamnál. A forint 7 bázisponttal lejjebb, 12,67 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A svájci Roche gyógyszergyár az első félévben 4 százalékkal 3,242 milliárd svájci frankra növelte adózott eredményét a tavalyi első félévi 3,121 milliárdhoz képest, jóllehet a tavalyi első félévi eredményt jelentős egyszeri tételek duzzasztották.
Az Intel Corporation második negyedéves bevétele elérte a 9,2 milliárd dollárt, amely 15 százalékkal magasabb a korábbi év hasonló időszakához képest, azonban 2 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi adatokhoz hasonlítva – áll a cég által kiadott közleményben.
Az építőipari termelés idén májusban kiigazítatlan adatok szerint 10,9 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,6 százalékkal nőtt 2004 májusához képest. Az előző hónaphoz képest azonban 3,1 százalékkal csökkent.
Szerdán a kereskedés kezdete után néhány perccel a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe átlépte a 20 ezer pontos lélektani határt. Ezzel új fejezet kezdődhet a BUX-történelemben.
Az orosz KrasAir irányította holding lehet a Malév új tulajdonosa. A nemzeti légitársaságért ugyanis a krasznodariak ajánlották a legtöbbet a Magyar Hírlap információi szerint. A privatizációs szervezet a héten dönt.
Lényegében elkelt a székesfehérvári Parmalat Rt. – nyilatkozta a Világgazdaságnak a keddi ártárgyalás után Somogyi Ferenc, a felszámolást végző T-M Line Kft. ügyvezető igazgatója. A vevő várhatóan a 82 tejtermelőt tömörítő debreceni székhelyű Alföldi Tej (AT) Kft. lesz.
A gazdaság a túladóztatás miatt bénult állapotban van, a növekedési ütem vészesen lassul. Mindezek ellenére Magyarország képes lesz kilábalni a nehézségekből – mondta Orbán Viktor a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) pártvezetői értekezletén Washingtonban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,70 pontos emelkedéssel, 19 924,22 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 1,96 százalékos emelkedés.
Nem magasak a hazai üzemanyagárak a környező uniós országokhoz képest, a jövedéki adó általi csökkentésük sem lehetséges, mert annak mértéke az uniós minimumon van – mondta Szanyi Tibor keddi sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a magas benzinár a prosperáló gazdaság jele.
Az idén is az OTP Bankot minősítette a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági szakfolyóirat, amely egyben a kisebb bankok kategóriájában a térség legjobb bankjává is megválasztotta a pénzintézetet.