A napokban újabb multikhoz kötődő kutatás-fejlesztési központ nyílik meg Magyarországon, s a gazdasági tárca további négy-öt hasonló letelepedésről tárgyal.
Nemrégiben adták hírül a lapok, hogy az Európai Unió illetékes bizottsága a mádi zsinagógát – műemléki helyreállítása elismeréseként – Europa Nostra diplomával tüntette ki. Ez az örvendetes esemény kiváló indok arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Zsinagógák Magyarországon című pompás kiállítású és kivitelű fotóalbumra. A szerzők – Podonyi Hedvig (szöveg) és Tóth József (fotó) – [...]
gyökereznek annál, mint amit Friderikusz Sándor kipakolása, majd eltávolítása sejteni enged. Az ilyesmi nem újdonság a showman karrierjében: korábban mindkét országos kereskedelmi csatorna levette már őt a képernyőről, s nem először rúgja össze a port a köztévével sem. A nagy különbség az, hogy előbbiek nélküle is hozzák a nézettséget, míg a Magyar Televízió közönsége Friderikusz [...]
Újabb kétmillió forintos bírságot kapott a MÁV a személykocsik takarítására kiírt tenderének szabálytalanságai miatt. A Közbeszerzési Döntőbizottság emellett a vasút ingatlantakarítási pályázatát is felfüggesztette.
A Metro AG, amely a legnagyobb német kiskereskedelmi cég, kizárólagos tárgyalásokat kezdett a Permira brit befektetési alappal a Praktiker barkácsáruházlánc eladásáról – írja pénzügyi forrásokra hivatkozva az MTI.
Az észt kormányfő szerint a balti ország mindent megtesz annak az érdekében, hogy az eredeti terveknek megfelelően 2007-ben bevezethesse az eurót, de a magas olajár miatt az eurózóna inflációra vonatkozó előírásának a betartása nehezebbnek tűnik, mint korábban.
Két éven belül túlkínálatossá válhat a hazai irodapiac, és tovább emelkedhet a jelenleg 13,5 százalékos üresedési ráta - olvasható a GVA Hungary legfrissebb, 2005. második negyedéves ingatlanpiaci elemzésében.
Tájékoztatási kötelezettséget írna elő a kormány a banki adóslistákkal (BAR-lista) kapcsolatban a bankok, biztosítók, lízingcégek számára – hangzott el a szerdai kormányülés után.
A rendszerváltás után néhány évig országosan ismert, azóta eltűnt vállalatvezetőkkel készített interjút a Figyelő. A lap összeállításából kiderül: visszatérésükre az üzleti élet első vonalába nincs igazán esély.
Százmilliárd forintos nagyságrendű hitelt biztosít majd az Európai Beruházási Bank (EIB) a magyar sztrádaépítések finanszírozására – jelentette be Veres János szerdán. A pénzügyminiszter ismét kiállt az euró 2010-es bevezetése mellett.
A keddi záróértékhez képest szerdán 196,1 pontos csökkenéssel (0,88 százalék), 22 214,81 ponton zárt a BUX. A vezető részvények többségének esett az ára.
Az unión kívüli országok mezőgazdasági termelőit érintő importvámok mérséklésére tett javaslatot az EU. Ez többek között a baromfi- és a marhahústermelői ágazatot is érinti.
Az olaj világpiaci árának idei nagymérvű emelkedése legalább egymilliárd dolláros többletköltséget jelentett a magyar gazdaságnak az előző évihez képest – mondta Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója a Balatonaligán szerdán kezdődött háromnapos energetikai konferencián.
Amennyiben magánbefektetők kezébe kerül a légiirányítással foglalkozó Deutsche Flugsicherung (DFS), az komoly veszélybe sodorhatja a németországi repülés biztonságát – jelentette ki a légi irányítók ágazati szakszervezetének szóvivője, Marek Kluzniak.
A magyar közfinanszírozási szféra állapota csak azután vált ismertté Brüsszel számára, hogy az MNB beárulta a kormányt – áll a szerdai Financial Timesban. A lap ettől függetlenül dicséri a magyar jegybank eljárását.
A Budapesti Értéktőzsde 2005 novemberétől a tőkepiacot és a részvénybefektetést népszerűsítő imázskampányt indít, amelynek lebonyolítását az Akció-Nxs Reklámügynökség nyerte el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 22 216,68 ponton állt, ami a keddi záró értékhez képest 194,23 pontos, 1,87 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál pedig 214,43 ponttal alacsonyabb.
Több mint 8500 új lakás épülhet meg 2006-ban Budapesten, ám ezek átlagára több mint 20 százalékkal lesz magasabb, mint az idén – írja az ingatlanpiaci.info legfrissebb elemzése a Budapesti Lakásprojekt Adatbázisra támaszkodva.
Teljes körű, a bankkártyás fizetést vizsgáló ellenőrzésbe kezd novemberben a GVH. A vizsgálatban kiemelt figyelmet szentelnek az OTP és a Metro kapcsolatának.