Gazdaság

jó évet zártak tavaly is. E kijelentés még akkor is igaz, ha a forgalom – és főleg az eredményesség – növekedésének dinamikája 2004-ben a megelőző évihez képest alábbhagyott. Mindezzel együtt is imponáló az a hatékonyságjavulás, amely a nagyvállalati szektorban az utóbbi másfél évtizedben végbement. Sokéves távlatban a nyereségmutatók változása többszörösen haladja meg a forgalom növekedését.A [...]
2005. 10. 20. 08:00
Kényes kérdés. Szinte tabu. Társaságban nemigen merjük feltenni egymásnak. Még annál is kínosabb, mint rákérdezni, hogy mennyit keres a másik, kire szavazott, hisz-e istenben, és milyen a szexuális élete. Utoljára talán gimnazista korunkban feszegettük lyukasórán a közeli sörözőben. Kitalálták? TE BOLDOG VAGY? Manfred Kets de Vries a vállalatirányítás nemzetközi professzora, számos szervezettudományi könyvvel a háta [...]
2005. 10. 20. 08:00
Magyarországot nem fogja érinteni az Európában 6 ezer fő leépítésével járó a HP-átszervezés – nyilatkozta a Figyelőnek Jan Zadak, a cég Közép- és Kelet-Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős alelnöke. A vezető szerint a magyar leányvállalat a legsikeresebb a régióban, így nem kell tartani elbocsátásoktól. Míg a közelmúltban Lengyelországban egy 150 főt foglalkoztató outsourcing központ [...]
2005. 10. 20. 08:00
Szinte láthatatlanná váltak a betéti kamatok, a bankok nyereségét alapvetően meg­határozó kamatmarzs viszont a várakozásokkal ellentétben folyamatosan nő.
2005. 10. 20. 08:00
Az RFID-csipek piaca bővül, ám az áttörés még várat magára. Örvendetes viszont, hogy a nagy cégek által uralt területen hazai fejlesztő is felbukkant.
2005. 10. 20. 08:00
Jórészt a táblán csikorgó kréta zajának hangtartományában értelmezhető a brit elektro-pop duó vibrálóan impulzív harmadik nagylemeze, így aztán vagy azonnal táncra csábít, vagy az ember gyorsan lenyel egy Saridont. Mégis, a Goldfrapp világa elsősorban a Szentivánéji álom képzeletbeli diszkó-musical változatára emlékeztet. Alison Goldfrapp, akit a popfolklór már egy ideje az „alternatív Kyle Minogue-nak” becéz, egymaga [...]
2005. 10. 20. 08:00
Magyarország nemcsak földrajzilag lehetne Európa közepe, hanem a kedvező befektetési környezet révén gyógyszeripari tekintetben is elfoglalhatná ezt a pozíciót - véli a Sanofi-Aventis-csoporthoz tartozó Chinoin Rt. francia vezérigazgatója.
2005. 10. 20. 08:00
Tucatnyi, együttesen közel 10 milliárd forint értékű biogáz-hasznosító beruházást készítenek elő Magyarországon.
2005. 10. 20. 08:00
Tengeri meztelen csiga. Parazita-stratégia. Meglehetősen gyakori az alacsonyabb rendű állatok körében a hermafroditizmus jelensége, vagyis amikor egy élőlény hímnős. Ennek az lehet a magyarázata, hogy ez a szaporodási stratégia duplán sikeres: az önmegtermékenyítés ugyan itt is kizárható, ám a kölcsönös ivarsejtcsere kétszeres utódmennyiséghez vezethet. Pedig a hermafroditizmus szelekciós talány is egyben: az ilyen egyedeknek ugyanis [...]
2005. 10. 20. 08:00
egymásra hatásának tanulságos eseteivel szolgáltak a hétvégi politikai happeningek. A szocialisták tőlük szokatlan, amerikanizált lendülettel hirdették meg, hogy egyensúly teremthető verseny és gondoskodó állam között. Az ellenzék vezére pedig azzal növelte a helyszíni vérnyomásmérésen átesett hallgatósága adrenalinszintjét, hogy kisebb állammal és kevesebb adóval képzeli el a jövőt.Ha abból indulunk ki, hogy ezek az üzenetek adhatják [...]
2005. 10. 20. 08:00
Egy fiú és a tündér. A hetvenes évek elején írtuk ezt a darabot az Illés-együttes Illés Lajosával (akkor már az eredeti nagy együttes szétesett), Vörösmarty Csongor és Tündéjét alaposan kiforgatva. A Szegedi Nemzeti Színház mutatta be, Sándor János rendezte fergeteges előadásban. Nagy siker volt. Majd a következő évadban Pesten az Operettszínház hozta ki, ugyanazon rendezővel, [...]
2005. 10. 20. 08:00
Új trükkökkel rukkolhatnak elő az idei „kötelező" szezonban az ügyfélvesztéstől félő biztosítók, miközben a váltást meglovagló online alkuszok száma is nő.
2005. 10. 20. 08:00
Baromfiteleptől a Miniszterelnöki Hivatalon át egészen Amerikáig jutottak a hazai azonosítástechnikai cég tulajdonosai, akik ha kellett, feltűrt ingujjban, négykézláb is dolgoztak.
2005. 10. 20. 08:00
A fizetésképtelenség prognosztizálásának kézenfekvő módja a cég pénzügyi helyzetének vizsgálata, bár sokszor nem csak ezen múlik a túlélés.
2005. 10. 20. 08:00
Elkészült Magyarország legnagyobb premixexportőrének, az Agrofeed Kft.-nek szalkszentmártoni premix- és keveréktakarmány-gyártó üzeme, amelyet október 21-én adnak át – értesült a Napi Gazdaság.
2005. 10. 20. 07:46
A világ vezető pénzügyi tanácsadó cége, a Morgan Stanley pénzügyi matematikai kutatóközpont létrehozását fontolgatja Kelet-Közép-Európában, s ennek egyik lehetséges helyszíne Budapest – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
2005. 10. 20. 07:14
Magyarországon mind mennyiségileg, mind minőségileg jelentős előrelépés, sőt áttörés szükséges a kutatás-fejlesztésben és az innovációs tevékenységben - hangsúlyozta Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója, a Kutatástól az innovációig címen megjelent tanulmányt ismertetve.
2005. 10. 20. 07:01
A legtöbben a médiát okolják a „hisztériáért". Ugyanis a nagyobb áruházláncok csak kismértékű visszaesést tapasztaltak a baromfivásárlásban a madárinfluenzával kapcsolatos hírek hatására. A kisebb, húsáruval foglalkozó üzletek szintén nem tapasztaltak nagy változásokat a fogyasztói szokásokban, a baromfifeldolgozó üzemekben pedig vegyes a tapasztalat.
2005. 10. 20. 07:00
A magyar jegybank különösen a választások előtti kormányzati költekezést és a fő politikai pártok mindegyike részéről megnyilvánuló politikai populizmust tartja a magyar költségvetési folyamatok legaggályosabb elemeinek, áll az egyik vezető londoni befektetési ház szerdán kiadott elemzésében.
2005. 10. 19. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 858,01 pontos csökkenéssel, 19 703,66 ponton zárt szerdán.A keddi záró értékhez képest ez 4,17 százalékos gyengülés.
2005. 10. 19. 16:55
Mind az euróval, mind a dollárral szemben gyengült a forint szerdán a bankközi devizapiacon. Az euróval 253,40/50 forinton kereskedtek, 80 fillérrel erősebben a 252,60/70 forintos keddi jegyzésnél.
2005. 10. 19. 16:32
Olvasói sztorik