Gazdaság
Azt nem állítjuk, hogy megváltozott volna az ok és okozat nyugodt körforgása, amióta megjelent a The Rolling Stones A Bigger Bang című lemeze, annyi azonban bizonyos: a „kövek” miatt emelik fel a rock and rollban a nyugdíjkorhatárt. Hisz’ a hatvan feletti öregfiúk utoljára akkor voltak ilyen fittek, amikor 1981-ben belevágtak a Still Life-turnéba. És szögezzük [...]
A körbetartozásoktól különösen sújtott kis- és közép-vállalkozások ellentmondásosan ítélik meg helyzetüket és kilátásaikat.
Immár 85. évét tapossa a tudományos-fantasztikus irodalom korunkban legismertebb művelője, az egykoron orvosnak tanult Stanislaw Lem, ám népszerűsége máig töretlen. A science-fiction műfaj legolvasottabb lengyel szerzőjének érdemét az is tanúsítja, hogy műveit nem angolul, hanem anyanyelvén írta. E „hátrány” sem számított: majd’ félszáz könyve 40 nyelven, 27 millió példányban jelent meg. Legjelentősebb művei a tudomány, [...]
Megjelent az első olyan devizahitel, ahol a bank átvállalja az ügyféltől az árfolyamkockázat egy részét.
Hardvereszközök fizikai tűrőképességének határait szaklapok, felhasználói közösségek vagy maguk a gyártók is feszegetik, utóbbiak mégis ritkán publikálják a módszereket.
Piaci áron vásárolja fel a Gazprom a Szibnyefty olajtársaságot. Ez a jutalma annak, ha ma egy orosz oligarcha a Kreml kedvében jár.
Magyarországon minden hatodik pár hiába próbálkozik a gyermekáldás természetes módjával. A „meddőségi ipar" négy hozzá forduló párból háromnak segíteni tud, nem segíti viszont a rászorulók tájékozódását.
Saját tévéjével és a Magyar Hírlap megszerzésével médiacsoport építésébe fogott, és állítólag az Ikarusbust is szeretné visszavenni Széles Gábor, a Műszertechnika, a Videoton és az Ikarus tulajdonosa, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, akit a legvagyonosabb hazai vállalkozónak tartanak.
Izgalmas problémák sorát veti fel a Központi Statisztikai Hivatal 1999-as és 2003-as reprezentatív felmérése, valamint a 2001-es népszámlálása, továbbá a friss féléves adatsor az egyébként zömében csak az új építési számadatokkal leírt lakáspiac működését illetően. Már az új lakások vonatkozásában sem egyértelmű a helyzet, hiszen a visszafelé tekintő adat, azaz a használatba vételi engedélyek száma [...]
Nincs növekedés a hazai informatikai piacon; a Sulinet Expressz is elmaradt a cégek várakozásaitól, s hamarosan tovább szűkül.
Nemcsak a civil szervezeteknek, de a cégeknek is hasznos, ha egymással és az állammal karöltve támogatnak egy-egy társadalmilag fontos célt.
Baktériumokról és egyes növényekről már sikerült bebizonyítani, hogy fényt bocsátanak ki. Japán kutatók új eredményei most arra utalnak, hogy a biovilágítás minden élő sejt sajátja lehet: nemrég az emberi kéz fotonsugárzását azonosították. Kísérleteik eredményei szerint a bőr az emberi szem számára ugyan érzékelhetetlen, ám műszerekkel már mérhető mennyiségben bocsát ki fényt.A tudósok érzékeny detektort szerkesztettek, [...]
A lengyelországi választások után Varsó az orosz-német harapófogóból Amerika karjaiba menekül. Az Európai Unión belüli következményeket még homály fedi.
Emberi léptékűek a mindennapi életben leggyakrabban használt mértékegységek: az emberi test tömege általában néhányszor tíz kilogramm, széttárt karjainak fesztávolsága a méter nagyságrendjében van, és két szívdobbanás között másodpercnyi idő telik el. És bár a legtöbb mértékegység eredete még a modern tudomány előtti korokra nyúlik vissza, a fizikusoknak utólag mindig sikerült önkényes, ám egzakt definíciót találniuk [...]
Hirtelen ötlet volt, de nem előzmény nélküli Széles Gábor összesen mintegy 1,6 milliárd forintos befektetéssel létrehozott médiabirodalma, amely - az Echo Tv után- decemberben indítja a második csatornáját, a Vitált.
Egyértelmű főlényre tett szert a Mars kutatásában az Egyesült Államok a terepjárók sikeres küldetéseivel, újabban azonban az elsősorban európainak tekinthető Mars Express űrszonda is fontos állomásként értékelhető a Vörös Bolygó megismerésére tett erőfeszítések sorában. Hamarosan a német űrügynökség (DLR) is önálló Mars-programot indít: tervei szerint úgynevezett szupernyomású léggömböt lebegtet majd száz napig a Vörös Bolygó [...]
szóló tárgyalások megkezdésével az unió visszatalált ahhoz a politikai kultúrához, amely a közös alkotmány és a következő költségvetés körüli vitákban már elveszni látszott. A közösség működőképességének és szavahihetőségének megmentése elsődleges fontosságúvá vált, és kompromisszumos döntésbe olvasztott bele minden, mégoly nyomós ellenérvet is. A tagság következményeiről ugyanis nem akkor kellett volna elgondolkodni, miután Törökország már teljesítette [...]
bevezetése, márpedig a magyar gazdaságpolitika hitelessége vészesen fogyatkozóban van. Hazánk eurózóna-csatlakozására egyebek mellett akkor kerülhet sor, ha a piacok tartósan elhiszik a kormánynak, hogy a végrehajtó hatalom alacsony inflációban és kamatlábakban, valamint egyensúlyi költségvetésben és féken tartott államadósságban érdekelt. Ha a konvergencia folyamata megbicsaklik, a közös valuta bevezetése is csúszik.Minden jel arra mutat, hogy a [...]
A tőzsdei gépipari társaságok kilátási jelentősen különböznek.Növekedési sztori van kibontakozóban a Linamarnál, ezzel szemben a NABI részvényénél annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy a kurzus trendszerűen tovább süllyed. A Rába esetében akár komoly fordulat is körvonalazódhat, amelynek esetleges beérése attraktív befektetési célponttá teheti a papírokat. A legfontosabb kockázati tényezők között az exportőrök szempontjából fontos dollár/forint [...]
Novembertől beruházási hiteltermék is kapcsolódik a Széchenyi Kártyához.
HASONLÓ TRENDEK. Az egyes szektorok elkülönült vizsgálata fontos része az elemzői munkának – ez a fundamentális elemzés egyik leghasználhatóbb része. Az elemzés során azonosítják az adott szektort meghatározó legfontosabb folyamatokat, s az iparág vállalataira általában jellemző jövőbeli várakozásokat. ÉLES KÜLÖNBSÉGEK. Természetesen, amint az a magyar gépipar példáján is látszik, egy szektor pozitív, vagy éppen negatív [...]
Törökország esetleges uniós csatlakozása mindennél élesebben megosztja az európai közvéleményt.
- 21:22 Méterekre közelített meg két orosz vadászgép egy brit felderítő repülőt
- 21:15 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 20.
- 21:00 „Pepe egy varázslatos személyiségű csávó volt” – Márton István és Dániel András búcsúzik Scherer Pétertől
- 20:44 Kozsó a Blikknek panaszkodott, hogy végrehajtók törtek rá, és elvitték a személyes értékeit
- 20:39 Itt a vége: 12 év után kiesett egy csapat a kézilabda NB I-ből
- 20:28 „A preferencia az öt élbajnokság egyike” – külföldre menne az NB I legjobb magyar játékosa
- 20:22 Felfüggesztenék a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza törvényjavaslata értelmében
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 19:31 Kegyelmi botránytól a gyermekvédelem rendszerszintű válságáig – öt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza
- 19:26 „Minden egyes tekercsnél, minden egyes újabb szónál vagy filmbéli fordulatnál volt egy története” – ilyen volt szinkronszínészként Scherer Péter
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait