Gazdaság

Nagy-Britanniában a Royal Academy of Arttól a Royal National Theaterig minden színházi és zenei tanintézményben kötelező tantárgy, amerikai egyetemeken is éppúgy tanítják, mint az izraeli hadseregben.
2006. 04. 20. 08:00
Legalább egymillió ember halálát okozza évente a váltóláz, amely az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint nagyjából az emberiség 40 százalékát fenyegeti - ezért is dolgoznak a kutatók világszerte az e kór megelőzését szolgáló technológiákon.
2006. 04. 20. 08:00
E sorok írásakor nem tudhatjuk ugyan, milyen végeredményt hoznak a választások, annyit azonban bizton megállapíthatunk, hogy a jelenleg kormányzó szocialista és liberális pártnak jó esélye van a végső győzelemre az egyéni kerületek-ben és az újabb kormányalakításra.
2006. 04. 20. 08:00
Ősbemutatót tartott a Budapesti Operettszínház. Jávori Ferenc Fegya a zenés színház felkérésére írt musicalt Menyasszonytánc címmel Indig Ottó A torockói menyasszonyából.
2006. 04. 20. 08:00
A FigyelőNet információi szerint Pintér Sándor, korábbi belügyminiszter cége vásárolta meg a felszámolás alatt álló Euro Möbel Line Kft. vagyonát, amely egyebek mellett egy tekintélyes kecskeméti ingatlant tartalmaz, majd nem sokkal később továbbértékesítette. Pintér Sándoron nem fognak a ciklusok, jobb- és baloldali kormány esetén remekül feltalálja magát.
2006. 04. 20. 07:00
A gazdasági fellendülés belassul Kelet-Európában, a nagy folyómérleghiányok továbbra is aggodalomra adnak okot, írták a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői. Magyarországon a GDP-növekedés gyorsulására és a folyómérleghiány növekedésére számítanak.
2006. 04. 19. 16:42
A korrupció visszaszorítása és negatív hatásainak kiszűrése érdekében a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) együttműködési nyilatkozatot írt alá több, vállalkozásokat tömörítő szervezettel szerdán Budapesten.
2006. 04. 19. 16:09
Az élelmiszerboltok száma 23 086-ra csökkent tavaly a 2004-ben regisztrált 23 955-ről – mondta Szalóky Tóth Judit, az ACNielsen piackutató vállalat igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2006. 04. 19. 13:37
A Malév éves szinten mintegy 1 milliárd forintot takaríthat meg az Oracle által a légitársaság igényeihez kifejlesztett flottarotációs rendszer alkalmazásával – mondta a cég vezérigazgatója.
2006. 04. 19. 12:40
Jótékonysággal, a hatóságokkal való teljes együttműködéssel és bocsánatkéréssel menti jó hírét a korrupciós botrányba keveredet Hyundai – tudósít a BBC. A piac a jelek szerint megbocsát.
2006. 04. 19. 12:09
Már állnia kellene a Rác fürdő mellé tervezett exkluzív hotelnek, amelyben a főváros is résztulajdonos lenne, de az építkezést több akadály hátráltatja. A FigyelőNet információi szerint a Kempinski kiszállt a projektből.
2006. 04. 19. 12:00
Áprilisban jóval lassabban nőtt az államháztartási hiány, mint márciusban - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca előrejelzése szerint a négyhavi hiány az éves előirányzat 61,5 százaléka, a féléves 83,2 százaléka lesz.
2006. 04. 19. 11:57
Először közölt összehasonlítható eredményeket az IBM a számítógépgyártó-részlege eladása óta. Az adatok szerint a társaság forgalma csökkent ugyan, de a megmaradó részei több nyereséget termeltek, mint egy évvel korábban.
2006. 04. 19. 11:29
Megháromszorozza létszámát a következő egy-másfél évben Magyarországon a Cisco Systems – tudta meg a Világgazdaság. Az internetes hálózati eszközök piacvezető gyártójaként számon tartott társaság jelenleg ötvenfős céget működtet Budapesten.
2006. 04. 19. 10:41
Románia az idén a tervezettnél többet költ oktatási intézmények korszerűsítésére és útépítésre, aminek a következtében mintegy a duplájára nő, a GDP 0,9 százalékára emelkedik az államháztartási hiány – jelentette be kedden a román kormányfő.
2006. 04. 19. 09:24
Szerdán a nyersolaj szabadpiaci ára lefelé mozdult a tegnapi rekordszintről, de a WTI tartja a hordónkénti 71 dollár feletti szintet, mivel erősödik az iráni szállítások esetleges kimaradása miatti félelem, továbbá az amerikai benzinalapanyag-ellátás fő forrásának számító Nigériában sem állt még vissza a kivitel a normális mértékre.
2006. 04. 19. 09:19
A tervek szerint csütörtökön ideiglenesen forgalomba helyezik az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő (a 4-es és a 354-es főút közötti) 12,7 kilométeres szakaszát – tudta meg a Világgazdaság Reményik Kálmántól.
2006. 04. 19. 08:20
Mintegy 300 millió eurós zöldmezős beruházásról ír alá előszerződést szerdán Budapesten a gazdasági tárca illetékes vezetője az ukrán Ferrexpo vezetőivel. A poltavai székhelyű cég Záhonyban építene egy 2,5 millió tonna éves kapacitású acélművet.
2006. 04. 19. 08:10
Amíg a február végével megüresedett vagyonkezelési vezérigazgató-helyettesi posztot nem töltik be a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál, addig Zelles Sándor vezérigazgató látja el a pozícióhoz kapcsolódó feladatkört – tájékoztatta a Világgazdaságot Pyrkosz St. Tomasz, a KVI osztályvezetője.
2006. 04. 19. 07:49
Olvasói sztorik