Gazdaság

A Freesoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. a 2006. évet 97 millió forint pénzügyi veszteség miatt 20 millió forint adózott veszteséggel zárta - közölte a táraság szombaton a BÉT honlapján közzétett, a nemzetközi számviteli szabványok (IRFS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.
2007. 02. 10. 16:43
A kormány kedvező értékelést vár az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsától a magyar konvergenciaprogrammal kapcsolatban - mondta Veres János szombaton Pécsett, hozzátée, hogy reményei szerint az állam tényleges bevételei és kiadásai kedvezőbben alakulnak majd a költségvetésben foglaltaknál.
2007. 02. 10. 16:36
Légkondicionló hiányában olyakor nyitott ablakok mellett zajlik a kihallgatás a Nemzeti Nyomozó Irodában, mely jelenlegi székházában biztonsági aggályok miatt nem használhatja az Europol terrorizmus elleni intézkedések támogatására kifejlesztett elemző szoftverét.
2007. 02. 10. 11:17
Több mint 150 százalékos profitnövekedéssel zárta a 2006-os évet a Tiszai Vegyi Kombinát, elsősorban az év harmadik harmadában produkált eredményének köszönhetően.
2007. 02. 10. 10:39
Bárki is ül majd Járai Zsigmond székébe, nem várnak gyökeres fordulatot a monetáris politikában az elemzők, s a jegybank új elnöke vélhetően nem változtat az inflációs célkövetési rendszeren sem. A kormányfő még nem árulta le, ki veszi át az MNB irányítását márciustól, a szakmának viszont vannak tippjei.
2007. 02. 10. 10:17
Az orosz főügyészség több mint 23 milliárd dollár tisztára mosásával vádolja Mihail Hodorkovszkijt, a YUKOS olajcég volt vezérét és üzlettársát, Platon Lebegyevet, ami még 10-15 évvel toldhatja meg jelenlegi börtönbüntetésüket.
2007. 02. 09. 18:22
A SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. kizárja, hogy az általa exportált pulykahús termékeken keresztül juthatott fertőzés a Bernard Matthews kelet-angliai pulykafarmjára, egyben hangsúlyozza, hogy minden termékük továbbra is biztonságosan fogyasztható.
2007. 02. 09. 16:45
A MÁV Zrt.-t egymillió forintra bírságolta - és megsemmisítette az ajánlattételi felhívást, valamint az azt követő döntéseket - a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel menet közben lényegesen módosította a motorolaj beszerzésre szóló hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást.
2007. 02. 09. 14:43
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az idén a korábbinál lényegesen nagyobb számban ellenőrzi a magánszemélyek jövedelmeinek és vagyongyarapodásának összhangját, valamint a járulékfizetési kötelezettség teljesítését – jelentette be Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.
2007. 02. 09. 12:23
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2006. március 15-i hatállyal Horváth Lászlót, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (korábbi nevén Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság) főigazgatóját nevezte ki kiemelt projektekért felelős közlekedésfejlesztési miniszteri megbízottnak.
2007. 02. 09. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX plusz 160,30 pontos emelkedéssel, 23 651,62 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest ez 0,68 százalékos erősödés.
2007. 02. 09. 09:29
Az Európai Bizottság tervei szerint 2012-ig 18 százalékkal csökkenteni kell a személyautók szén-dioxid kibocsátását. A gyártók azzal fenyegetőznek, hogy kiviszik a termelést Európából – írja a Napi Gazdaság.
2007. 02. 09. 07:38
Nem osztja a lakossági bankversenyre vonatkozó kritikákat Erdei Tamás. A Magyar Bankszövetség elnöke lapunknak adott interjújában úgy vélte, a bankváltás problematikája el van túlozva, és a verseny élénkítéséhez nincs szükség állami beavatkozásra. Az egyeztetések ugyanakkor megkezdődtek, június végére intézkedési tervben reagálnak a bankok a bizottság megállapításaira.
2007. 02. 09. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,26 pontos eséssel 23.491,32 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,89 százalékos gyengülés.
2007. 02. 08. 17:43
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) igazgatósága a Malév privatizációs eljárásának nyertesévé az AirBridge Zrt.-t nyilvánította - döntött az ÁPV igazgatósága csütörtöki ülésén.
2007. 02. 08. 17:36
Egy viszonylag fiatal, de roppant prosperáló és meggyőző fejlődést mutató ingatlanfejlesztő cég igyekszik megvetni a lábát a varsói és a budapesti börzén. Az első nemzetközi kibocsátóként a parkettre lépő Orco Property Group kapásból a legnagyobbak közé fog tartozni, és teljesítményével egyből javíthatja a BUX-indexet is.
2007. 02. 08. 17:22
A piac, vagyis a fizetőképes kereslet megjelenése oldhatja meg a kiskereskedelem legtöbb baját – állítja jelentésében a kormányfő által felkért testület. A szakértők úgy látják, hogy a vásárlók érdekében a szabályozás csak finomhangolásra szorul, viszont a fogyasztói tudatosságot jelentősen lehetne növelni.
2007. 02. 08. 13:04
Egyes szerződések felülvizsgálatával csökkenthető a földgáz ára, új importútvonalakra és gáztározókra van szükség. A villamos energia terén szükség van atomerőműre, és fokozottan munkába kell fogni a megújuló energiaforrásokat is – áll a MeH számára készült szakértői jelentésben.
2007. 02. 08. 12:27
Ágazati vizsgálatot indított a bankszektorban a versenyhivatal, melynek célja a bankváltás folyamatának értékelése. A csütörtöki bejelentés vélhetően nem független a kormányfő által felkért banki vizsgálóbizottság következtetéseitől.
2007. 02. 08. 12:09
Olvasói sztorik