Gazdaság

Hetényi Csaba az „első generációs szőnyegbarátok” közé sorolja magát. A Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt. 36 éves vezérigazgatója korábban is érdeklődött ugyan a Közel-Kelet és az iszlám kultúra iránt, de az ismerkedés a nomád szőnyegeken keresztül mélyült el igazán, és vált a kikapcsolódás, a passzió egy előrehaladottabb állapotává.
2006. 12. 21. 08:00
A kisebb cégek sem működhetnek eredményesen stratégia nélkül - állítja pénzügyi tanácsadó szerzőnk.
2006. 12. 21. 08:00
Politikai elitünk nem rendelkezik a „felülemelkedés” képességével - bizonyosodott be az elmúlt évek, különösen az utóbbi két év során. Nem tudja háttérbe szorítani egyéni és pártérdekeit akkor, amikor nemzetstratégiai döntések kapcsán megértést, belátást vagy egyetértést kellene tanúsítania.
2006. 12. 21. 08:00
Az MSZP-ben egyre markánsabban bírálják Gyurcsány Ferencet, ám pártelnökké választása így sem kérdéses. A kormányátalakítás mélysége az SZDSZ új elnökének személyétől is függ.
2006. 12. 21. 08:00
Először is tisztázni kellene, hogy az egyes szám első személy szerepeljen-e a történetben, mivel az egyes szám első személy erősen korlátozza, hogy a világról mennyit és miként észlelünk, ugyanis az individuum egésznek, teljesnek gondolja benne önmagát, habár a világ közel sem azonos azzal, amit az individuális történet megmutat, sokkal több, összetettebb, tágasabb, úgyhogy talán jobb lenne a hagyományosabb előadásmód, de azért jelen lesz az egye
2006. 12. 21. 08:00
Csak első pillantásra káprázatosak az amerikai ékszergyártó, a legendás Tiffany’s üzleti eredményei.
2006. 12. 21. 08:00
Nem csökken a Waberer’s Holding étvágya; a cég az idén egyebek mellett a Révész Eurotranst és a Csepeli Szabadkikötő résztulajdonát szerezte meg, s jövőre talán a Rynart Transporttal folytatja.
2006. 12. 21. 08:00
Cukrászdából viszik a bejglit ezerszám, a boltból az ehető karácsonyfadíszt, a péktől a kuglófot. Gépek fonják a kalácsot, csövek adagolják a mézeskalácsra a fehér cukormintát. A csomagolásra kerülő szalag instant, nincs már szükség az emberi kézre.
2006. 12. 21. 08:00
Nehéz a családi hagyományoknak ellenállni, de behódolásnak is tűnhet, ha a gyermek a szülei hivatását folytatja. Van, aki megadja magát, más inkább saját útján jut el - ugyanoda.
2006. 12. 21. 08:00
Társadalomkutatók szerint a belülről jócskán rétegzett magyar középosztály ma legfeljebb a társadalom egyharmadát teszi ki. A lakosság többsége szerint viszont nem alakult ki az új közép. Vannak „fent” és vannak „lent”, s csupán minden hatodik ember érzi magát középosztálybelinek. Nem véletlenül, hiszen a klasszikus értékek hiányoznak a társadalmi tudatból, s a múlt tárgyi emlékei sem kínálnak fogódzókat a túlnyomó többség
2006. 12. 21. 08:00
A hálózsákokat már hazavihették irodáikból az online alkuszok, de február végéig bőven akad munkájuk az új kötelező szerződésekkel.
2006. 12. 21. 08:00
A vagyon kötelez – a régi francia mondás parafrázisaként ezt az elvet tűzte zászlajára a kormányzati kiigazító csomag, amelyet a pénzügyi válság előtti utolsó pillanatban sikerült összerakni. A tehetősebb magánszemélyektől és vállalkozásoktól ezen elv alapján vár „nagyobb felelősséget” a kormányzat. De kik is számítanak ma Magyarországon tehetősnek? Vajon a középosztály már gazdagnak tekinthető? Milyen tárgyi [...]
2006. 12. 21. 08:00
Nehéz évtől búcsúzunk. Közép-Európa és a Balkán: bizonytalan övezet. EU: viták és tanács-talanság. Putyin: Gazprom doktrína. Bush: Bag­dad csapdájában.
2006. 12. 21. 08:00
Négy szobát betöltő, mintegy húszezer kötetes könyvtárat örökölt - édesanyjával és testvérével együtt - Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója 1989-ben. Király István, a korszak legjelentősebb irodalomtörténésze egész életében gyűjtötte a könyveket.
2006. 12. 21. 08:00
Amíg nem változik drasztikusan a világ piacainak hangulata, nem érdemes a bevált csapaton változtatni: célszerű lehet az eddigi trendeket követve invesztálni. Ázsia maradhat jövőre is a legnagyobb sláger, a kockázatkerülőknek viszont a hazai banki termékek és magas hozamú állampapírok is jó alternatívát kínálnak.
2006. 12. 21. 08:00
Egyszerre több területen, matematikai és művészeti körökben is nagy érdeklődést váltott ki az az alakzat, amelyet Erdély Dániel képzőművész és formatervező (s nem utolsósorban a Freemail levelezőrendszer egyik ötletgazdája) alkotott meg.
2006. 12. 21. 08:00
Más országban születtek, de nálunk találták meg a számításukat. Némelyikük már gyökeret vert itt, mások még nem döntötték el, meddig maradnak. Ami közös bennük: szeretnek Magyarországon élni.
2006. 12. 21. 08:00
Érdemi életszínvonal-csökkentést szentesíthet a jövő évi költségvetés megszavazásával csütörtök délután a kormánytöbbség. A kabinet szerint csak az egyensúlyteremtésen keresztül jöhet el a fényes jövő, míg az ellenzék felelőtlen és értelmetlen megszorításokat lát a törvénytervezetben. Az viszont feltétlenül pozitívum, hogy a hazai és a külföldi elemzők évek óta először teljesíthetőnek látják a kormány által felrajzolt makropályát.
2006. 12. 21. 07:00
A TriGránit ingatlanfejlesztő cég vezérigazgatói posztját Kibédi Varga Lóránt, míg a fejlesztési igazgatóit Simon Bayley tölti be január elsejétől - közölte a cég.
2006. 12. 20. 16:11
Száz százalékos tulajdoni hányadot szerzett az Erste Bank az ukrán Bank Prestige-ben. A vétalár 525 millió hrivnya, azaz 79,4 millió euró volt – közölte a pénzintézet.
2006. 12. 20. 14:34
Olvasói sztorik