Gazdaság

Az eurót fél tíz körül 256,70/80 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 254,60/80 forinttal.
2007. 01. 26. 09:59
Vidéken várhatóan nagyobb, Budapesten kisebb drágulást hozhat az áramliberalizáció. A jövő év elejétől a mostani országos villanyárakat területiek váltanák fel, és bevezetnék a szociális áramár-kompenzációt – írja a Népszabadság.
2007. 01. 26. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,16 pontos csökkenéssel, 23 843,87 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,92 százalékos gyengülés.
2007. 01. 26. 09:12
Az Airbridge mellett döntött, mint egyedüli vevőjelölt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV), a Malév privatizáció záró tárgyalási szakaszára a csütörtöki ülésen. Az AirBridge készen áll tárgyalások lezárására – közölte Borisz Abramovics, az AirBridge Zrt. fő részvényese.
2007. 01. 26. 08:26
Különleges kutakodás vagy rosszakaratú feljelentés nélkül is könnyen nyomra akadhat az adóhatóság: sokat mondhat a revizorok számára a cégek mérlegében esetleg szereplő tagi kölcsön mértéke. A vagyon eredetéről szóló első nyilatkozatot jól meg kell gondolni, és az adóhatóság embereit nem tanácsos hülyének nézni – tudtuk meg vagyonosodási vizsgálaton átesett vállalkozóktól.
2007. 01. 26. 07:00
A BKV szakszervezetei elfogadták a vezérigazgató első félévre javasolt hatszázalékos bérfejlesztési ajánlatát - közölte a társaság legnagyobb érdekképviseletének alelnöke.
2007. 01. 25. 17:51
Két slágertermék, a garantált befektetési alap és az egyszeri életbiztosítás ötvözetét kínálja februártól az Allianz. A hazai piacon korábban már kipróbált terméktípusnak jelenleg nincsenek konkurensei, de siker esetén valószínűsíthető, hogy követőkre találhat.
2007. 01. 25. 16:30
Jegesmedvének és pingvinnek öltözött aktivisták földgömböt szimbolizáló labdát gurítottak a GKM főbejárata elé: a Greenpeace átadta a gazdasági miniszter képviselőjének a klímavédelmet szolgáló globális energiastratégiáját, és nyílt levélben tett fel kérdéseket Kóka Jánosnak.
2007. 01. 25. 16:23
Gyurcsány Ferenc a Magyarországon elindított reformokról, Kóka János százmilliárdos lakossági energiatakarékossági programról beszélt Davosban, a Világgazdasági Fórumon.
2007. 01. 25. 16:00
Olaj került a Sajóba a folyó Múcsony feletti szakaszán: a sajóládi híd térségében megkezdték az olaj eltávolítását. A szennyeződés nem veszélyezteti a folyó élővilágát – tudta meg lapunk.
2007. 01. 25. 15:53
Az Egis Nyrt. felülvizsgálja oroszországi és FÁK-piaci éves értékesítési tervét, ami várhatóan az eddigi 25 százalékos növekedési célkitűzés 15 százalékra való csökkentését jelenti majd – közölte a gyógyszergyár.
2007. 01. 25. 15:10
Az ICEG European Center legfrissebb makrogazdasági előrejelzése a nyolc kelet-európai EU-tagról lesújtó képet fest Magyarország teljesítményéről. Magyarországon a külkereskedelmi szaldó javulása lesz az egyetlen jelentős, a gazdasági növekedést erősítő tényező 2007-ben – mutat rá az elemzés.
2007. 01. 25. 14:13
Horvátország után Szerbia is betiltotta a magyarországi baromfi- és baromfitermék-importot, egyben ellenőrző intézkedéseket vezetett be a magyarországi madárinfluenza-fertőzési eset után.
2007. 01. 25. 12:47
A Magyar Suzuki Zrt. 2007-ben is folyamatos, stabil növekedést tervez: erre az évre a tervezett növekedés 38 százalék, amihez 50 milliárd forintot meghaladó beruházást és ezer új munkatárs felvételét tervezi a vállalat.
2007. 01. 25. 12:46
Olvasói sztorik