Gazdaság

A jegybank által megfogalmazott üzeneteknek nem a kormány a célpontja; akkor kell megszólalni, ha mondanivalónk van, és az a piac számára fontos – mondja a Figyelőnek adott interjújában Simor András, a jegybank következő elnöke. A lap csütörtökön megjelenő számából kiderül: az MNB kijelölt vezetője empatikus főnök, aki nehezen hagyta ott mostani állását.
2007. 02. 21. 11:25
2,8 milliárd forint adózott nyereséggel zárta a 2006-os évet a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA), ami 7,7 százalékkal több a tervezettnél – közölte Kovács József,a társaság vezérigazgatója.
2007. 02. 21. 10:59
Ugyan nem egyszerű, de nem is látszik kilátástalannak, hogy visszakapják a regisztrációs adó egy részét azok, akik 2004 májusa és 2005 decembere között hoztak be külföldről használt autót. A pénzügyi tárca átlagosan 150 ezer forint visszafizetésével számol, de egyes esetekben a különbözet több százezer forint is lehet, tehát érdemes végigcsinálni a procedúrát.
2007. 02. 21. 07:00
Az Európai Unióban a litván köztisztviselők a leginkább megvesztegethetők, leggyakrabban ők kérnek kenőpénzt szolgálataikért - derül ki a litván kormány kutatóintézete, a litván Jogi Intézet kedden közzétett vizsgálatából.
2007. 02. 20. 17:16
Elvetették az Európai Unió tagországainak környezetvédelmi miniszterei kedden Brüsszelben az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy vonják meg Magyarország jogát a módosított génszerkezetű növények termesztésének tilalmára.
2007. 02. 20. 14:13
Az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága március 1-jei hatállyal az igazgatóság elnökévé választotta Hamecz Istvánt, a Magyar Nemzeti Bank távozó ügyvezető igazgatóját – közölte az alapkezelő.
2007. 02. 20. 12:41
Bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette a dühöngő pogányi szarvas januári károkozásával összefüggésben indult eljárást - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2007. 02. 20. 12:09
Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság a Merck szabadalombitorlási keresetét, amit az amerikai gyártó a Richter Gedeon Nyrt. ellen indított, egyidejűleg megállapította a Merck and Co. kártérítési kötelezettségét.
2007. 02. 20. 11:05
Kedden reggel alig változott a forint a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra körül 251,20/30 forinton jegyezték a hétfői 251,35/45 forint után.
2007. 02. 20. 09:46
Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 8,1, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett - 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva.
2007. 02. 20. 09:20
Az építőipari termelés a 2005. évi dinamikus, 16,1 százalékos növekedés után 2006-ban 1,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2007. 02. 20. 09:11
A gyors reagálású – három revizorból és egy pénzügyőrből álló – APEH-egységek jelzésére elvégzett ellenőrzések során közel ötmilliárd forint megállapított adóhiányt és hozzá kapcsolódó bírságokat sikerült bevasalni – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 20. 08:02
Felvette a versenyt a tengeri országokkal hazánk. Nem ritka, hogy a tehetősebb magyarok egymillió eurót is megadnak egy jobb motoros jachtért – mondják a hazai kereskedők.
2007. 02. 20. 07:00
Az EU jelenlegi 27 tagországának régiói közül - a 2004-es állapotot vizsgálva - a londoni City és az ahhoz kapcsolódó városrészek az uniós átlag 303 százalékával áll az élen a vásárlóerő-paritáson számolt, egy főre jutó GDP tekintetében.
2007. 02. 19. 18:31
Négy-öt éves késéssel készülhet el az észak-erdélyi autópálya, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben folytatódnak - jelentette ki Radu Berceanu román közlekedési miniszter, akit a Gandul című napilap hétfői száma idéz.
2007. 02. 19. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,72 pontos csökkenéssel, 24.254,10 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés.
2007. 02. 19. 17:57
Hétfőtől 6-8 százalékkal drágult a csirkehús, mert részleges hiány van, amit az okoz, hogy az egyik meghatározó tenyésztő idén 20 millióval kevesebb naposcsirkét termel. De minden a madárinfluenzára vezethető vissza.
2007. 02. 19. 15:08
Olvasói sztorik