Közösségi tudás - slágerfogalommá vált az internetezőkben rejlő ezen potenciál, amelyet immár nem csak a kép- és zenekeresők próbálnak kihasználni, hanem a szöveges keresésnél is alternatívát nyújthat.
Igen nívós burgundi teszten vehettem részt a minap (lásd http://borravalo.blog.fn.hu/, A csodacsapat). Ezt most tényleg majdnem csak azért említem, mert az alább forgatandó borról egyből az jutott az eszembe, hogy a hibátlan burgundik közt volna a helye.
Az állam és a magánszféra közös fejlesztései a rugalmatlan szabályozás miatt nem mindig hozzák az elvárt költséghatékonyságot - figyelmeztet bankjogász szerzőnk.
Három uniós nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki ötmilliárd forint értékben legfeljebb 146 elővárosi autóbuszra az ÁPV Rt. tulajdonában levő Autóbusz Invest Kft. – értesült a Napi Gazdaság.
Az elvárt adó alkotmányellenessé nyilvánításával újabb léket kapott a Gyurcsány-csomagnak az a része, amely a jövedelmüket eltitkoló vállalkozókat kívánta a közteherviselésbe bevonni. Ha az Alkotmánybíróság a dupla járulékalap intézményét is alaptörvény-ellenesnek találja, a kormány kísérlete teljes kudarccal végződik, és mintegy 135 milliárdos lyuk keletkezik a büdzsében. Szakértők szerint a kieső pénzt vagy máshol, vagy másként kell előteremten
ŐRIZETBE vettek egy nyugdíjas műszerészt, aki a vizitdíj-automatákat buherálta.A GAZDASÁGI VERSENY-HIVATAL szerint a kormány visszaélt az erőfölényével.ELEMZŐK kimutatták, hogy a lakosság a befektetési jegyek helyett inkább villamosjegyekbe fekteti a pénzét.A BÉT – a Megatánc vetélkedő keretében – átadta a „Legjobb parkett-táncos”-nak járó különdíjat.A GAZDASÁGI TÁRCA energiatakarékossági pályázatát özv. K. Imréné nyerte, aki a spájzban leoltotta [...]
„A csomag szorításában – a kkv-k kálváriája” című konferenciánk a kis- és középvállalatokat érintő legégetőbb problémákra, így a kis IT-költésre, az adószigorra, a vállalati működésre (innováció vagy karaoke), valamint a körbetartozás megoldására keresi a választ.
2008 első félévében bevezetik az értéktőzsdére az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. részvényeit. Az ÁAK teljes egészében megvásárolja az M5-ös üzemeltetőjét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 252,94 pontos csökkenéssel, 23 371,22 ponton zárt szerdán. A keddi kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,07 százalékos gyengülés.
Az a folyamat, amelyen a Magyar Telekom (MT) a montenegrói vizsgálat során keresztülment, más vállalatvezetők számára is sok tanulsággal bír majd - állítja Straub Elek, aki a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban beszélt többek között az esetről.
Csökkent a forint vesztesége a délelőtti jelentős gyengülés után szerdán délutánra a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 254,90/255,00 forinton jegyezték a keddi 254,50/60 forint után.
Szerdai londoni elemzések szerint nincs alapvető reálgazdasági indok arra, hogy tartós legyen a világ értéktőzsdéin végigsöprő eladási hullám. Feltörekvő piaci elemzők szerint az elmúlt hónapok jelentős árfolyamerősödése után a jelenlegi globális megingás nélkül sem lenne meglepő egy forintkorrekció.
A Mol Nyrt. 7 666 850 darab, a TVK alaptőkéjének 31,56 százalékát megtestesítő TVK-részvényt vásárolt február 27-én – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A versenyképességi index (VEX) 2006 harmadik negyedévében mind az öt közép-európai országban, így Magyarországon is jelentősen javult, az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke a 2006. első félévi zuhanás után a harmadik negyedévben kissé emelkedett, a negyedikben pedig romlott.
2006-ban az Audi Hungária árbevétele kicsivel meghaladta az 5 milliárd eurót (1281 milliárd forint), ami 19, 4 százalékos növekedés 2005-höz képest. Győrben csaknem 1,9 millió motort, és 24 ezer sportkocsit gyártottak.
A lakossági fogyasztási forinthitelek kamatai januárban az egy évvel korábbi magas szintre emelkedtek januárban, miközben a lekötött forintbetétek kamatai kismértékben csökkentek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 590,38 pontos csökkenéssel, 23 624,16 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,44 százalékos gyengülés. Kedden a részvénypiac forgalma 41,77 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az EU tagországainak pénzügyminiszterei kedden vita nélkül jóváhagyták húsz tagállam, köztük hazánk konvergenciaprogramját – értesült az MTI. A középtávú magyar gazdaságpolitikai stratégiát legutóbb a hónap elején az Európai Bizottság illette kritikával.
A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások (például rendszám kiadás, eredetvizsgálat) díjait 20 százalékkal tervezi emelni áprilisban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.
Az eurót fél négy körül 254,50/60 forinton jegyezték a hétfői 252,35/45 forint után. A forint 76 bázisponttal 9,85 százalékra romlott a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az „elvárt" jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az „elvárt adó" adóelőlegének megfizetéséről szóló rendelkezést.