Kiszámíthatatlan, hogy a pénzüket nem kis részben ázsiai cégek papírjaiba öntő hazai „biztosítottak” mennyire pánikolnak be, ha eljön az első komoly és tartós áresés a tőzsdéken.
Kényszerből kezdett digitális fényképezőkkel kereskedni az Extreme Digital Kft. alapítója, s különleges üzleti-pszichológiai látásmódjával egy apró boltból sikerült komoly céget építenie.
Egyre nehezebb a múltból megélni. Ha a név kötelez, elvárásai vannak az embernek. Amúgy teljesen rendben van, ha egy vendéglő rácsatlakozik a vaskeretes-faszékes, lehetetlenszínűabroszos, dekoráció-vaskályhás kerthelyiségek nosztalgiahullámára, s mindehhez történelmet kerekítve, megkéri az árát.
Hatvanból egy. Az Országos Választási Bizottság néhány héttel ezelőtti ülésén a beérkezett népszavazási beadványok közül 59-et elutasított, egyet viszont átengedett.
Szervi bajokkal összevethető, akár halálos betegségnek is tekinthető a depresszió, hiszen a gyógyszeres kezelések ellenére a benne szenvedők 20 százaléka kísérel meg öngyilkosságot.
Valamikor régen, a Donald-rágó és a Derby deo illatú hetvenes években futott az Egymillió Fontos Hangjegy című popműsor, amelynek főcímében olvashattunk egy viccesnek szánt mondatot, miszerint a hangjegyhamisítást a törvény bünteti.
Nem tudom, feltűnt-e már valakinek, hogy akik már jó ideje a rácalmási Hankook-üzem (Gumifigurák - Figyelő, 2007/34. szám) alkalmazottai, hangtalanul, szerényen elvannak, teszik a dolgukat.
Álomhotel, álomhajó, álomsziget, multiplikált bounty az Alföldön, csupa kék és zöld, csipetnyi könny a waterproof szemfestéken át. Ez megy most, az álomesküvő.
Olyan játékfilm szinte már nem is készül az utóbbi években, amelyben ne alkalmaznának digitális utómunkát - sőt, egyre több a színészek és valós helyszínek nélkül „forgatott”, kizárólag számítógéppel gyártott produkció is.
A szerteágazó üzletágak pátyolgatása helyett komplex megoldásszállítóvá válna az informatikai cégcsoport, amely legutóbb imponáló számokkal rukkolt elő.
Mivel Nyugat-Romániában már nincs szabad munkaerő, tárt karokkal várják a szakképzett magyar vendégmunkásokat. Az ottani alacsonyabb adóterhek és költségek miatt az sem számít, hogy az ittenieknek magasabb bért kell fizetni.
A tőzsdei kisbefektetők az elmúlt másfél évtizedben elsősorban az elérhető árfolyamnyereségért vásároltak részvényeket. Újabban egyre inkább érdemes az osztalékra is figyelni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8 pontos emelkedéssel, 26 817 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,03 százalékos emelkedés.
A forint gyengébben nyitott reggel az előző napi záráshoz képest, majd napközben ingadozásokkal ugyan, de folyamatosan erősödött. Az eurót szerdán délután négy órakor 257,15/35 forinton jegyezték, közel egy forinttal gyengébben az előző nap délutáni 257,90/258,00 forintnál.
Uniós botrányt előzött meg Kóka János azzal, hogy bejelentette távozását a gazdasági tárca éléről, illetve hogy lefújta az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Zrt. privatizációját – írja a legújabb számában a Heti Válasz. Ez esetben nem az ellenzék, nem is a koalíciós társ, hanem az európai sztrádapiac egyik kulcsszereplője adott mattot az SZDSZ elnökének - véli a lap.