Gazdaság

A nemzetközi trendnek megfelelően eladók uralták a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát, aminek eredményeként a BÉT hivatalos indexe, a BUX 676 pontos csökkenéssel 25 943 ponton zárt.
2007. 12. 17. 17:26
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése – ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) ülésén megfogalmazott, 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
2007. 12. 17. 14:06
Sajátos hungarikummá vált az élő halak áruházi tartása: az unióban ismeretlen az állatkínzás e módja. Az állatvédelmi törvény hiányosságai miatt az állatvédők tehetetlenek – közölte a FigyelőNettel a Fehérkereszt.
2007. 12. 17. 11:49
Hétfő reggel 14 EU-tagország 200 Greenpeace-aktivistája egy 30 méter hosszú téglafallal befalazta az Európai Tanács épületének mind a hét bejáratát. Így tiltakoztak az unió halászati politikája és a tengerek halállományának kipusztítása ellen – közölte a Greenpeace Magyarország.
2007. 12. 17. 11:45
Magyarországon tavaly a GDP 1,57 százalékát költötte a vállalati szférának nyújtott állami támogatásokra, ami több mint másfélszerese az új és közel háromszorosa a régi tagországok átlagának – írja a Világgazdaság.
2007. 12. 17. 08:46
Magyarország nem került fel a legvonzóbb és legmegbízhatóbb befektetési környezetet és potenciált kínáló top 25-ös országok listájára, ahol pedig Lengyelország a 22., Csehország pedig a 25. – idézi az AT Kearney nemzetközi tanácsadó cég rangsorát a Világgazdaság.
2007. 12. 17. 08:25
Idén jóval kevesebben vesznek élő fenyőt karácsonyra, feltörőben a műfenyő. Igaz, inkább anyagi és kényelmi szempontok alapján – idézi a Medián felmérését a Népszabadság.
2007. 12. 17. 07:54
A 2009-ben életbe lépő adócsomag várhatóan két pilléren nyugszik majd: áfaemelésen és a kedvezmények, mentességek csökkentésén. A javaslat támogatásáról ma születik döntés az adókerekasztal ülésén – írja a Magyar Nemzet.
2007. 12. 17. 07:32
A lakástulajdonosok egy csoportjának érdemes még az idén túladnia az ingatlanán, egy másik csoport viszont jól teszi, ha kivár - tanácsolja a Figyelő cikke.
2007. 12. 16. 11:00
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe az elmúlt héten 189 pontot, 0,71 százalékot emelkedett, 26 619 ponton zárt pénteken. A vezető papírok vegyes teljesítményt mutattak.
2007. 12. 16. 10:38
Megszületett közép-európai idő szerint szombaton reggel a megállapodás a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián, miután az Egyesült Államok is csatlakozott végül szombaton a kialakult konszenzushoz. Kihagyták a 2020-as célszámokat, csupán annyit hagyva, hogy 2050-re "jóval a 2000-es értékek fele alá kell csökkenteni" az üvegházhatású gázok kibocsátását szabályozó értékeket.
2007. 12. 15. 09:09
Jelentősen gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon pénteken. Bár reggel még előző napi értéke közelében, 252,35/45 forinton jegyezték az eurót, a továbbra is meglehetősen illikvid piacon egy komolyabb londoni befektető üzletkötései elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az árfolyam egészen 254,80-ig változzék; kisebb korrekció után délután fél ötkor az euró 254,15/20 forintot ért.
2007. 12. 14. 17:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70 pontos emelkedéssel, 26 619 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
2007. 12. 14. 17:31
Ha egy vállalat csakis a bérköltség alapján döntene beruházási szándékáról, akkor senki sem fektetne be egy nyugati országba. Magyarország vonzereje éppen régióbeli magas termelékenységében rejlik - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) Konjunktúra felméréséből.
2007. 12. 14. 15:00
A Fidesz szerint a kormánynak lépéseket kell tennie a drámai élelmiszerár-emelkedés tompítása érdekében: csökkenteni kellene az élelmiszerek áfáját – mondta Font Sándor.
2007. 12. 14. 12:50
Magyarország államháztartási hiánya idén „belül lesz” a kormány által legutóbb jósolt 6,2 százalékon a hazai össztermékhez képest – mondta Veres János pénzügyminiszter külföldi újságíróknak.
2007. 12. 14. 12:03
Miközben a világ a klímaváltozás ellen harcol, hazánkban még uniós megrovás után sincs stratégia a környezetet és az energiahatékonyságot is szolgáló tennivalókról – a gyakorlati lépéseket kéri számon az Energia Klub.
2007. 12. 14. 11:33
Az elvártnál jóval kevesebb kereskedőnél lehet bankkártyával fizetni itthon. A kereskedők szerint a magas banki költségek gátolják az elfogadóhelyek számának növelését, miközben ők maguk nincsenek tisztában a készpénzforgalom tényleges költségeivel. A kártyás fizetés terjedése persze a fekete kereskedelemnek sem érdeke.
2007. 12. 14. 11:26
New York és London városa elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re 60-80 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az Egyesült Államok továbbra sem hajlandó konkrét vállalásokat tenni.
2007. 12. 14. 11:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 105,11 pontos emelkedéssel, 26 654,18 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,40 százalékos emelkedés.
2007. 12. 14. 09:57
Olvasói sztorik