Gazdaság

Több száz fős létszámbővítéssel és az ellenőrzések szigorításával lépett fel tavaly a kormányzat a feketegazdaság ellen. A korábbinál több feketén foglalkoztatottat csíptek fülön, s kiemelten figyelték, hogy az orvosoknál megjelenők után fizetik-e az egészségügyi járulékot.
2008. 01. 03. 07:00
Csehország talán 2019-ben, a nemzeti valuta, a korona bevezetésének 100. évfordulóján csatlakozhatna az eurózónához - jelentette ki egy gazdasági hetilapnak Zdenek Tuma, a cseh központi bank elnöke.
2008. 01. 02. 20:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 345,69 pontos csökkenéssel, 25 889,94 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,32 százalékos gyengülés.
2008. 01. 02. 17:30
Az osztrák Rail Cargo Ausztria és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintot fizet a MÁV Cargo részvényeiért, és öt év alatt 43,5 milliárd forint fejlesztésre vállalt kötelezettséget.
2008. 01. 02. 17:22
A Fidesz szerint a 2008-as év a nyugdíjasok megadóztatásának éve lesz - mondta Iván László, a párt országgyűlési képviselője. Az MSZP szerint senki nem akarja a nyugdíjakat megadóztatni, ugyanakkor tény, hogy az úgynevezett nettósítás csökkenti a nyugdíjakat, de ezzel igazságosabb lesz a rendszer.
2008. 01. 02. 15:10
Veres János szerint az államháztartás 2007-es hiánya a vártnál is kedvezőbb, nem éri el a GDP 6 százalékát. A 2008-as költségvetés kiegyensúlyozott, reális a 2,8 százalékos növekedési előrejelzés. A társadalom várhatóan az év közepétől érezheti a pozitív változásokat.
2008. 01. 02. 14:08
Háromszázmillió korona (2,3 milliárd forint) bírságot vetett ki a szlovák versenyhivatal (PMÚ) a Mol Rt. többségi tulajdonában levő pozsonyi olajfinomítóra, amiért vezető piaci helyzetével visszaélve megkülönböztető üzletpolitikát folytatott kereskedelmi partnereivel szemben.
2008. 01. 02. 13:31
Versenyeztetés nélkül az orosz Gazpromnyeft – a Gazprom gázipari óriás olajtermelő leányvállalata – lesz a többségi tulajdonosa a NIS szerb állami kőolajvállalatnak, döntötte el múlt évi utolsó ülésén a szerb kormány.
2008. 01. 02. 11:41
A két ünnep között meglepően sokan tértek be vásárolni a hazai hipermarketekbe és szakáruházakba. Ezzel a kereskedők némiképpen javíthattak valamit 2007-es, nem túl rózsás összesített bevételi adataikon - írta a Világgazdaság.
2008. 01. 02. 07:37
Optimizmusnak nyoma sincs a hazai és a nemzetközi befektetési piacokon. Itthon a vártnál kisebb gazdasági növekedés és a reméltnél lassabb inflációcsökkenés, globálisan a gyenge dollár és az amerikai recessziós félelmek riogatnak. A kockázatok biztosan megnőttek, de azért még mindig maradtak jó befektetési sztorik.
2008. 01. 01. 10:00
Cipruson és Máltán január elsején bevezetik az eurót. A két szigetország csatlakozásával a 27 EU-ország közül már 15-ben lesz hivatalos fizetőeszköz az unió pénze, 495 millió uniós lakos közül 320 millió tartozik majd az euróövezethez.
2007. 12. 31. 08:57
Az ünnepek miatti több vásárlás, bankkártya használat, és a havi számlafogalom adatainak feldolgozása miatt lelassult az OTP kapcsolódó számítástechnikai rendszere. A megszokott működési rend legkésőbb december 30-án reggel 8 órára helyreáll – közölte a bank.
2007. 12. 29. 13:40
Aki 150 egyforintost akar beváltani a postán nagyobb címletre, gyakorlatilag üres zsebbel távozhat, de a legtöbb bankfiókban sem jár jobban. A forgalomból kikerülő érméket ezért inkább csekk befizetésére vagy jótékony célra érdemes felhasználni – írja a Népszabadság.
2007. 12. 29. 07:22
London-típusú füstködnek nevezzük azt a szmogot, ami az elmúlt hetekben telepedett meg a Kárpát-medencében. A környezetvédelmi minisztérium szerint bár erősen szennyezett a levegő, még nem kritikus a helyzet. A Levegő Munkacsoport úgy véli, hogy szmogriadók helyett hosszú távú megoldásra van szükség. Azért egy jó tanács: mostanában ölben vigyük a gyerekeket az utcán.
2007. 12. 28. 16:01
Kifogásolják az atomerőmű vezetésének intézkedéseit a sugárveszélyes munkakörök meghatározásával kapcsolatban, ezért sztrájkbizottság felállítását kezdeményezte a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete. A cég kész az egyeztetésre.
2007. 12. 28. 13:31
Olvasói sztorik