Nem indul versenyfelügyeleti eljárás az FHB Kereskedelmi Bank ellen, mert az önkéntes kompenzációt vállalt egy hitelének egyoldalú megváltoztatása miatt.
Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 2007-ben az előző évihez képest konszolidáltan 33,8 százalékkal csökkent 34,04 milliárd forintra, a nem konszolidált adózott profitja pedig 27,7 százalékkal 35,85 milliárd forintra mérséklődött - jelentette a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésben.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően - nem tárgyalt a jegybanki alapkamat megváltoztatásáról. A forint árfolyama hétfőn is erősen ingadozott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,13 pontos emelkedéssel, 22 779,71 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,19 százalékos erősödés.
Az OTP Bank Nyrt. a Groupamát választotta ki biztosítói partneréül, így a francia társaság vásárolhatja meg az OTP Garancia Biztosító Zrt. élet- és nem életbiztosítási üzletágait.
Úttörő vállalkozásba fogott a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt., amikor a Far East Land Bridge Ltd. nevű ciprusi bejegyzésű szállítmányozóval összefogott, hogy megszervezze a teljes logisztikai láncot Kína és Nyugat-Európa között - írta a Népszava.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,81 pontos emelkedéssel, 22 736,58 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,93 százalékos erősödés.
Az osztrák Strabag SE - az egyik legnagyobb európai építőipari konszern - nyerte meg a boszniai szerb köztársaság 3 milliárd eurós autópálya-építési tenderét. Az erről szóló szerződést három hónapon belül aláírják - jelentette a helyi sajtó, a köztársaság kormányfőjét idézve.
A Bush-kormány 146 helyett 167 milliárd dollárral élénkíti az amerikai gazdaságot; a csomag részeként a szegények pénzt kapnak azért, hogy vásárlásaikkal lökést adhassanak a növekedésnek. Az intézkedések mellett közgazdászok további kamatvágást várnak a Fedtől. Mi itt Európában sem kamatcsökkentésre, sem gazdaságélénkítésre nem számíthatunk.
Mintegy 500 milliárd forintot fizetnek ki 2008-ban az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) és az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I. NFT) keretében támogatott projektekre - jelentette be Bajnai Gordon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,60 pontos emelkedéssel, 22 668,37 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,62 százalékkal erősödött.
A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután 263,70/75 forint volt az euró árfolyama csak kissé maradt el a szerda délutáni 263,20/30 forinttól. Napközben viszont a napi mélyponton 266,50 forinton jegyezték az eurót, a reggeli 264,50/60 forint után.
Januárban a központi költségvetés hiánnyal, az államháztartás kismértékű többlettel zárt. A Pénzügyminisztérium szerint továbbra is a program alapján alakulnak az államháztartási folyamatok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 636,80 pontos csökkenéssel, 22 527,77 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,75 százalékos gyengülés.
Egymással versengő adócsökkentési tervekről dönt az amerikai képviselőház és a szenátus. A republikánusok ragaszkodnak saját, szigorúan adócsökkentésből álló élénkítő csomagjukhoz, és elutasítják a demokraták szociális elemeket is tartalmazó intézkedési tervét. Közgazdászok gyors döntést remélnek.
Londoni befektetők a forint gyengülésére, esetleg jegybanki kamatemelésre játszanak nemcsak devizaeladásokkal, hanem esetleg pletykák terjesztésével is – vélték elemzők a FigyelőNetnek. Szakértőink szerint kamatemelés nem lesz, és a forint árfolyama kissé erősödni fog.
A Zwack Unicum Nyrt. a 2007-2008-as üzleti évének első kilenc hónapjában 2,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 2,35 százalékkal haladja meg a bázisidőszak adatát - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében szerdán este.