Gazdaság

Zuhantak a bécsi tőzsdén az árfolyamok hétfőn a korai kereskedésben: az ATX vezető tőzsdemutató 237,3 ponttal, azaz 8,43 százalékkal 2579,25 pontra esett. Ezzel 2005. május óta a legalacsonyabb szinten volt.
2008. 10. 06. 11:32
A tokiói részvénytőzsde nem súlyozott Nikkei 225 indexe félidős kereskedésnél 3,6 százalékot zuhant, jelentős eséssel nyitott a hongkongi és a sanghaji értéktőzsde is.
2008. 10. 06. 07:48
Európát is mozgatja már az amerikai pénzügyi válság, az olaszok közös alapot hoznának létre a stabilitás biztosítására, amit a németek és a franciák elutasítanak. London részben államosítaná a bajba jutó bankokat, több országban állami garanciát adnak a betétekre.
2008. 10. 06. 06:56
Kisebb összegekre számíthatnak a hiteligénylők itthon, miután a bankok - sokszor rejetett módon - szigorítanak a feltételeken - írja a Napi Gazdaság.
2008. 10. 06. 06:36
Túl mély a bizalmi válság ahhoz, hogy a 700 milliárd dolláros mentőcsomag megoldja a gazdaság gondjait – vélekedik amerikai közgazdászok egy része. Mások szerint a kormánynak másként kellett volna enyhítenie a hitelkrízisen.
2008. 10. 05. 20:12
Túl mély a bizalmi válság ahhoz, hogy a 700 milliárd dolláros mentőcsomag megoldja a gazdaság gondjait – vélekedik amerikai közgazdászok egy része. Mások szerint a kormánynak másként kellett volna enyhítenie a hitelkrízisen.
2008. 10. 05. 19:47
Az európai autógyártók az Egyesült Államok példáját követve legalább 40 milliárd eurós kedvezményes hitelhez szeretnének jutni elsősorban környezetbarát autók kifejlesztéséhez - jelentette ki a Financial Times szombati számában a Fiat vezérigazgatója.
2008. 10. 05. 13:03
Veszélybe került a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitel-intézet megmentése, miután német bankok és biztosítók kiszálltak a bank talpra állítását célzó mentőakcióból. A Hypo hétvégi közleménye szerint "alternatív megoldásokat" keresnek, hogy tovább tudjanak működni.
2008. 10. 05. 10:50
Akár már öt éven belül súlyos társadalmi feszültségek forrása lehet az amúgy fiskális szempontból is mindinkább fenntarthatatlan magyar nyugdíjrendszer. Az állami nyugdíjpillér hiánya hosszú távon önmagában is kimeríti a maastrichti kritériumok szabta 3 százalékos GDP-arányos deficitkorlátot, és a helyzet előreláthatólag csak rosszabb lesz. Egy friss tanulmány szerint ugyanis tíz éven belül akár egymilliónál is többen lehetnek azok, akiknek – miu
2008. 10. 05. 08:56
Elemzők szerint az Európai Központi Bank hamarosan kamatcsökkentésekre kényszerül, mert az eurózóna egyre rosszabb növekedési kilátásai miatt szükség lesz a monetáris politika élénkítő hatására. A kamatcsökkentés lehetséges mértékében megoszlanak az elemzők véleményei.
2008. 10. 04. 15:50
Az amerikai kongresszus elfogadta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag tervét, így egyelőre elhárult a globális pénzügyi rendszer összeomlásának fenyegetése. A piacok az elemzők korábbi várakozása szerint kedvezően reagálnak a hírre rövid távon, bár az indexek alakulásán egyelőre ez nem látszik.
2008. 10. 03. 20:55
Az államadósság évente több mint 1000 milliárd forintos kamatterhét nem lehet átütemezni az államkötvénypiac szerkezete miatt. A közgazdászok egy része néhány hónapja még ebben látta a lehetséges adócsökkentés egyik forrását. Az idén is tovább növekvő központi adósságállománynál is nagyobb probléma az önkormányzatok eladósodása, egyre több település kerül csődközeli helyzetbe.
2008. 10. 03. 16:56
Fél tízkor 246,70/80 forint volt az euró árfolyama a budapesti bankközi devizapiacon. A csütörtöki 244,05/20 forint után még kora reggel is voltak 244,70/80 körüli kötések, majd gyors forintgyengülés kezdődött.
2008. 10. 03. 10:34
Magyarország társadalmi-gazdasági helyzete, regionális leszakadása témájában 2008. május 8-án konferenciát szerveztünk, amelynek átütő sikere okán és a téma fontossága miatt folytatjuk a közös gondolkodást.
2008. 10. 03. 08:30
Az adócsökkentési ígérgetéseken alapuló amerikai politizálás végletesen eladósította az Egyesült Államokat, így a 700 milliárdos mentőcsomag elfogadása valószínűleg adóemelésekkel jár, s Kína befolyása tovább nő – nyilatkozták szakértők a FigyelőNetnek. A rossz amerikai gazdaságpolitika árát a világ most fizeti meg.
2008. 10. 03. 06:30
Az olajpiacokon az a vélemény kezd uralkodni, hogy ha továbbra is lassulnak a vezető tőkés gazdaságok, akkor az olajkereslet is apad majd, azaz a piaci viszonyok átrendeződnek, kínálati túlsúly alakul ki.
2008. 10. 02. 22:16
A csütörtöki kereskedés a forint árfolyamának kismértékű gyengülését hozta. A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután fél ötkor 244,05/20 forint volt az euró árfolyama - a reggeli 243,05/15 forint és a szerdai 243,40/50 forint után.
2008. 10. 02. 17:57
Van eltérés a kormány által beterjesztett zárszámadási törvény és a KSH által közölt statisztika között, de érthetetlen, hogy Répássy Róbert a GDP fél százalékát hogyan számíthatta 450 milliárdnak. Ha ez a szám helytálló volna, bruttó gazdasági termékünk a jelenleginek csaknem három és félszerese lenne. Az sem világos azonban, a Pénzügyminisztérium miért nem a KSH időközben megváltoztatott adatát írta a jelentésébe.
2008. 10. 02. 17:00
Súlyos recesszióban van a világszintű feldolgozóipar, sőt nagy valószínűséggel már a világgazdaság jelentős része is, és az ipari termelés visszaesése "drámai ütemben gyorsul". Londoni hitelminősítői elemzők azt jósolják, hogy az európai vállalati szektor számára még csak most következik a válság legnehezebb időszaka.
2008. 10. 02. 15:07
Olvasói sztorik