Gazdaság

A kormány megvitatta a költségvetés új változatát és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy szombaton nyújtsa be azt az Országgyűlésnek. Ezt Veres János jelentette be pénteken, miután a kormány tanácskozott az MSZP elnökségével és a párt parlamenti frakciójának vezetőivel.
2008. 10. 17. 17:54
Délután fél ötkor 268,50/60 forint volt az euró, szinte azonos a csütörtök délutáni 268,90/269,10-es kurzussal. Az árfolyamot reggel 263 forint nyomták le, kora délután 273 forint felett tetőzött az ármozgás, majd a kialakuló újabb trendforduló eredménye a délutáni árfolyam.
2008. 10. 17. 17:43
A hazai bankrendszer kellően stabil háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy a jövőben is kielégítsék a gazdasági növekedésből adódó ügyfélhitel-igényeket – áll hét nagy kereskedelmi bank és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös nyilatkozatában.
2008. 10. 17. 17:06
Szeptemberben 17,5 éves mélypontra csökkentek az Egyesült Államokban az új lakóingatlan-építések, míg a kiadott építésiengedély-kérelmek száma közel 27 éves mélységbe zuhant.
2008. 10. 17. 15:26
Az elemzők szerint hétfői ülésén változatlanul hagyja az irányadó kamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa - derült ki a Reuters pénteken közzétett októberi felméréséből.
2008. 10. 17. 15:14
A magyar gazdaság devizakitettsége miatt stabilról negatívra változtatta a magyar hitelbesorolás kilátását a Fitch Ratings. Izlandozásról szó sincs, sőt a hitelminősítő közleményben részletesen szól a magyar gazdaság stabil alapjairól. A tőzsdén mégis pánikhangulat van.
2008. 10. 17. 14:37
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a brit Financial Times című lapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy az IMF minden tőle telhetővel készen áll azon felzárkózó országok segítésére, melyek sebeket szereznek a globális pénzügyi bonyodalmak miatt. Ilyen sebeknek nevezte például a folyómérlegben jelentkező problémákat.
2008. 10. 17. 13:43
Péntek délelőtt gyengülő trend bontakozott ki a bankközi devizapiacon, dél körül már 270,20/30 forinton jegyezték az eurót a reggeli 266,00/50 és a csütörtök délutáni 268,90/269,10 forint után.
2008. 10. 17. 13:11
Jövőre a bérek megőrzik reálértéküket, a magánfogyasztás pedig 0,3 százalékkal nő a jövő évi büdzséterv sarokszámai szerint. A FigyelőNet másként számol.
2008. 10. 17. 12:31
Adócsökkentésre csak azt követően kerülhet sor, ha a hazai gazdaság újra növekedési pályára áll, azaz csak középtávon lehet megfontolni az adómérséklést – mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután pénzügyi, gazdasági szakemberekkel találkozott.
2008. 10. 17. 12:04
A kormány saját hatáskörében dönthetne a kis- és középvállalkozások (kkv) esetében arról, hogy az EU-s pályázati önrészt a jelenlegi 60-70 százalékról 30-40 százalékra csökkentse, emiatt nem kell az unióhoz fordulnia - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.
2008. 10. 17. 11:14
Jövőre a gazdasági növekedés 1,2 százalékos lesz, 3,9 százalékos infláció mellett - mondta Veres János pénzügyminiszter. A kormány szeptember végén még 3 százalékos növekedéssel és 4,3 százalékos inflációval számolt. A kabinet ennek ellenére ígéri: jövőre nem élünk majd rosszabbul.
2008. 10. 17. 10:31
Magyarországon nem kell tartani bankválságtól, a betétesek biztonságban érezhetik magukat - hangsúlyozta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
2008. 10. 17. 10:30
Pénteken is várhatóan még ingatag lesz a forint, amíg a befektetők meg nem emésztik a legújabb központi intézkedéseket - az MNB deviza-forint csere ajánlatát, amelyet az EKB csütörtöktől 5 milliárd eurós hitelkerettel támogat -, illetve amíg ezek hatása érvényesül.
2008. 10. 17. 07:41
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország számára sikeres volt az EU pénzügyi válságcsúcsa: a négy magyar javaslatból háromnál jelentős előrelépés történt a tárgyalások során.
2008. 10. 16. 17:12
Új eszközökkel és az elsődleges állampapír-forgalmazókkal kötött megállapodással élénkíti az állampapír-piaci forgalmat péntektől a jegybank. A forint árfolyama nem reagált a hírre, de ez nem is baj.
2008. 10. 16. 15:20
Olvasói sztorik