Gazdaság

Széles kilengésekkel és nagy nehézségek árán, de fokozatosan erősödött a forint a nap folyamán a budapesti bankközi kereskedelemben szerdán. Az eurót délután fél ötkor 275,10/40 forinton jegyezték. Nap közben 271-282 forint között mozgott az árfolyam.
2008. 10. 22. 17:20
Négyéves mélypontjára süllyedt szerdán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424 pontos, 3,43 százalékos csökkenéssel, 11 916 ponton zárt szerdán; utoljára 2004 szeptemberében járt ezen a szinten a BUX.
2008. 10. 22. 16:42
A rövid lejáratú forinthitelek három százalékponttal emelkednek, de a hosszabb lejáratú követelések teljesítése is többe kerül majd. A jegybank adatai alapján a lakosság körében jóval nagyobb a devizahitelezés aránya, de a forinthitelek állománya sem lebecsülendő.
2008. 10. 22. 14:24
A kormány megállapodott a bankokkal, így mód lesz a lakossági devizahitelek átütemezésére, egyedi esetekben pedig a hitel-visszafizetés felfüggesztésére is. A kormány tagjai elfogadták, hogy jövőre nem emelkedik a fizetésük. Gyurcsány nyugalmat kért október 23-ra.
2008. 10. 22. 13:27
Londoni elemzők szerint a forint a héten elérte azt az árfolyam-tűréshatárt, amelynél gyengébbet a jegybank semmiképpen nem akar látni. A szakértők szerint az új, vagy annál nem sokkal alacsonyabb kamatszint akár 2009 végéig is kitarthat, ami viszont egyértelmű recessziós kockázatokkal jár.
2008. 10. 22. 13:18
Magyarország finanszírozhatóságához kétség sem férhet - mondta Bajnai Gordon. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint indokolatlan hisztéria és rémhírterjesztés vesz körül bennünket a pénzügyi válság kapcsán.
2008. 10. 22. 13:12
Egyesek szerint kapkodott a jegybank a drasztikus kamatemeléssel, mások szerint a forint rohamos gyengülése és a kétnapos itthoni ünnep indokolhatta az MNB lépését. Abban ugyanakkor egyetértés mutatkozott, hogy az csak utólag derül majd ki, mennyire ért célt a jegybank akciója.
2008. 10. 22. 12:43
Az Egyesült Államok 27 szövetségi államában recesszió van, és további 14 annak küszöbén áll - közölte az ABC televízió kedden. Márciusban még csak 5 államban volt mérhető a recesszió.
2008. 10. 22. 12:21
A brit bankrendszer az I. világháború kezdete óta nem volt olyan közel az összeomláshoz, mint e hónap elején - közölte a Bank of England kormányzója, aki szerint a brit gazdaság valószínűleg már recesszióban van. Szavaira öt éve nem látott mélypontra zuhant szerdán a font.
2008. 10. 22. 12:04
A monetáris tanács 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot szerdai rendkívüli ülésén. A forint a döntés után enyhén erősödött, de a döntés után háromnegyed órával már a döntés előtti állapotánál valamivel alacsonyabb szintre került.
2008. 10. 22. 11:05
Az Erste Bank Hungary Nyrt. szerdától a svájci frank alapon folyósított piaci kamatozású lakáshitelek és szabad felhasználású jelzáloghitelek korábban meghirdetett akciós feltételeit visszavonja. Ezzel párhuzamosan új, forint- és euróalapú lakáshiteleket és szabad felhasználású jelzáloghiteleket vezet be - közölte a pénzintézet.
2008. 10. 22. 10:18
A forint éles árfolyamvesztéssel kezdte a napot a bankközi kereskedelemben, majd erősödésnek indult. Nyitás után 283 forint felett is volt az euró, kilenc óra után pár perccel pedig már 277,95/278,25 forint volt, míg kedd délután 274,50/80 forinton jegyezték. A nap folyamán további éles árfolyamkilengésekre lehet számítani a kereskedők szerint.
2008. 10. 22. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem használja az Európai Központi Bank (EKB) 5 milliárd eurós hitelkeretét a forint védelmében - idézte Simor Andrást, az MNB elnökét szerdán a Dow Jones hírügynökség.
2008. 10. 22. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,46 pontos csökkenéssel, 12 090,10 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záróértékéhez képest 2,02 százalékkal gyengült.
2008. 10. 22. 09:01
Rövid távon nehéz a visszatérése 270/euró alá, amíg az MNB nem tisztázza álláspontját a nyílt piaci beavatkozással kapcsolatban. Közben a dollár hirtelen erősödése csaknem valamennyi térségi valutára ránehezedik.
2008. 10. 22. 07:27
Fokozatosan süllyedt kedden a két vezető New York-i részvényindex és a tőzsde DJIA mutatója végül 2,55 százalékos veszteséggel 9025 pont, a Nasdaq composite 1695 pont körül 4,15 százalékos veszteséggel zárt. Az euró tőzsdezárás idejére 1,3065 dollárra gyengült, jegyzése 278,75 forintra csúszott.
2008. 10. 21. 22:45
Olvasói sztorik