Túlárazza a piac hazánk hitelkockázatát, de ezzel együtt sem fenntartható az államadósság pályája Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint.
Románia 20 milliárd euró körüli pénzügyi védőcsomagra számíthat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) e héten folytatódó tárgyalások eredményeként, írta bennfentes forrásokat idézve a keddi Financial Times.
Tavaly október óta a kabinet 800 milliárd forintos kiadásszűkítésről döntött, ez az összeg a GDP 3 százaléka - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Erősödésnek indult a forint a déli órákban: 13 órakor 305,08 Ft volt az euró, szemben a reggeli 308,40-nel. A dollárt 240,00 forintnál jegyezték a reggeli 243,05 forint után. Az euró/dollár 1,27 fölé emelkedett a hétfő délutáni 1,26 körüli szintről. A svájci frankot 207 forint körül jegyzik a reggeli 211 forint után, a japán jent pedig [...]
Románia elküldte az Európai Bizottságnak (EB) azt a levelet, amelyben az uniós pénzügyi segítségről szóló hivatalos tárgyalások elkezdését kéri - olvasható a román pénzügyminisztérium kedden közzétett közleményében.
A közép- és kelet-európai gazdaságok támogatásának növelését szorgalmazta keddi nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, aki szerint az EU-n belül van is erre készség.
Az IMF szerint idén nulla százalék alatti lehet a globális gazdaságnövekedés, ilyen alacsony ütemre egy évtizede nem volt példa - közölte Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezetője.
Az államháztartás februárban – önkormányzatok nélkül – 294,5 milliárd forint hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn. A tárca 294,1 milliárd forintos deficitre számított. A büdzsé hánya a második hónap végén 256,6 milliárd forint volt, ami a GDP 1 százaléka. Tavaly ugyanekkor a deficit 182,1 milliárd forint volt.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,82 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 10 020,19 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult: a Mol és az OTP erősödött, a Magyar Telekom gyengült, míg a Richter változatlan árfolyamon zárt.
A bankközi kereskedelemben az eurót 308,80 forinton jegyezték hétfőn délután négy órakor, szemben a péntek délutáni 313,00 forinttal, ami 1,30 százalékos forint erősödésnek felel meg. Az euró délelőtt az európai kereskedés kezdetén már 308 forint körül állt, majd az árfolyam járt 306 forintnál is a nap folyamán.
Határozottabb lépéseket kíván tenni a jegybank a forint gyengülésének megállítására, amibe az euróvásárlás ugyanúgy belefér, mint egy esetleges kamatemelés.