Az OTP Bank Nyrt. 2009. március 18-án 600.000 darab OTP-törzsrészvényt vásárolt 1604 forintos részvényenkénti átlagáron - tette közzé a bank a BÉT honlapján csütörtökön.
A forint a 300/euró árfolyam körül mozog, és a figyelem a hétfői központi banki tanácskozásra irányul, amelyen várhatóan változatlanul hagyják majd az alapkamatokat.
Csalás gyanújával őrizetbe vették szerdán Bernard Madoff könyvelőjét, akinek a hatóságok azt vetik a szemére, hogy a csekkek legalapvetőbb ellenőrzését is elmulasztva hozzájárult a több milliárd dolláros csaláshoz.
Az autó- vagy lakáshitelek törlesztése válság idején egyre több embernek okoz gondot. Hogyan érdemes elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, vagyis a nemfizetés miatt bekövetkező kényszerértékesítést, a vagyontárgyunk elkótyavetyélését?
Hárommilliárd eurós hitelt szeretne kapni Szerbia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), s ezért szigorú költségvetési megszorításokra is hajlandó - derült ki a szerb sajtó értesüléseiből szerdán.
Több közpénzt kellene költeniük gazdaságösztönzésre az uniós tagországoknak, ha megtehetik - mondta szerdán újságírók előtt José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke egyben támogatja azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap megduplázza a pénzügyi gondokkal küszködő országok rendelkezésére álló forrásait - amelyből eddig Magyarország, Lettország és Románia részesült.
Aggódva követi a kormányzat előterjesztéseit és a parlament döntéseit a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezete (LOÉSZ). Már januárban jelezték, hogy a fogyasztói esélyegyenlőség biztosításának vannak a jelenleginél jobb megoldásai is.
Attól, hogy egy vállalkozás nem halmozott fel köztartozást, még nem biztos, hogy jó üzleti partner - egy friss felmérés szerint 284, üzleti partnerének nem fizető cégből csak három tartozik az APEH-nek.
Az éjszakai erősödés legnagyobb részét leadva, de kedd délutáni árfolyamánál árnyalatnyival erősebben nyitott a forint az euróval szemben a bankközi piacon.
A nyugat-európai részvénypiacok szerda reggel bizakodva kezdtek, a keddi megtorpanás után új erőt merítve a Wall Street keddi és a tokiói értéktőzsde szerdai teljesítményéből.
Megállt a nagyarányú tőkekivonás, és visszatért a befektetők befektetési alapok iránti bizalma, miután februárban csak kismértékben csökkent az alapok összesített vagyona, és ezen felül új tőkét is vonzott a szektor - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) az MTI-vel szerdán.
A Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) szerint a múlt héten 1500 személygépkocsit adtak le a 28 bejegyzett szlovákiai autóbontóban, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,06 pontos emelkedéssel, 10 051,94 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 1,57 százalékos erősödést jelent.
A G20-hoz tartozó szinte valamennyi ország protekcionista intézkedéseket hozott a novemberi washingtoni csúcstalálkozó óta, bár ott azt vállalták, hogy a válság ellenére nyitva tartják a határaikat - közölte a Világbank.
Az MSZP frakció a kormány adócsomagjáról tárgyalt, és a jelenlévők úgy nyilatkoztak, hogy összességében támogatják a kabinet javaslatait, ha a kormánynak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban sikerül megállapodásra jutnia – közölte Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes. A politikus közölte: nagyjából ötvenen voltak jelen az ülésen, és közülük többen azt javasolták: az üdülési csekket a kormány “kezeljék másképpen”.
A globális válság felszínre hozta az európai gazdaságban rejlő kockázatok sokaságát. Igazi javulást csak az hozhat, ha a világ más részein normalizálódik a helyzet. Ahogy a válság, úgy a kilábalás is másként zajlik majd a különböző országokban - olvasható a Figyelő cikkében, ami a Business Week írása alapján készült.
A román kormány nem fogadja el a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő esetleges hitelmegállapodás feltételeként az áfa emelését - jelentette ki Emil Boc román miniszterelnök.