Július 1-jén indul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szokásos nyári ellenőrzése a Balatonnál, a Velencei- és a Tisza-tónál. Az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak.
Fokozott kontrollra számíthatnak az idén július 1. és augusztus 31. között a szezonális szolgáltatást nyújtók is, így például a kerékpár- és csónakkölcsönzők, az esküvőszervezők, valamint a séta- és élményrepülési tevékenységet végző cégek – hívják fel rá a figyelmet a NAV közleményében.
Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten.
Bezárást is kockáztatnak a nem jogkövető vállalkozások
A NAV közleménye szerint sokat kockáztatnak azok, akik megszegik az adóügyi szabályokat. Az adóhatóság akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést. Mindezek mellett a mulasztási bírságon kívül tizenkét nyitvatartási napra lezárhatják a vállalkozás üzletét is.
Speciális szabályok vonatkoznak a kedvezményes adózási módot választókra, ezért a katásoknak és a kivásoknak egyáltalán nem éri meg kockáztatni. Elesnek ugyanis a kedvezményes adózási módtól, ha a három legsúlyosabb adóügyi jogsértés (nyugtaadás vagy alkalmazotti bejelentés elmulasztása, igazolatlan áru) elkövetéséért állapít meg terhükre mulasztási bírságot a NAV. Az átalányadózásra való jogosultság is megszűnik, ha a vállalkozó elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét.
A súlyosan mulasztók mindezek mellett még utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek – írták az adóhivataltól.
