Egyelőre nincs a Tisza-kormány napirendjén az árrésstop kivezetése – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium az RTL Híradó kérdésére. A Híradó azt követően kereste meg a tárcát, hogy több gazdasági és piaci szereplő is a kivezetés mellett érvel.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az árrésstopot a következő hetekben, de legkésőbb nyár végéig fel kellene oldani, mivel az intézkedés több száz milliárd forintos veszteséget okozott az ágazatnak – olvasható az Economx leiratában.
A GKI Gazdaságkutató Intézet úgy látja: ha a közeljövőben kivezetnék az árrésstopot, az idén és jövőre is csak kicsit növelné az inflácót.
Varga Mihály jegybankelnök június 23-án, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi ülését követően megjegyezte: az infláció az árréskorlátozások azonnali kivezetésével sem emelkedne a jegybanki cél fölé.
Az árrésstopot 2025 márciusában vezette be az Orbán-kormány átmeneti intézkedésként, amelyet később meghosszabbítottak, kiterjesztettek: jelenleg 43 élelmiszerre és 30 drogériai termékkategóriára van érvényben.
Magyar Péter miniszterelnök a múlt csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány nem tárgyalt a témáról, de majd érdemes lesz megfontolni a kérdést.
