A Tisza keddi sajtótájékoztatóján Magyar Péter mellett Kármán András, a párt adópolitikai és költségvetési politikai szakértője vett részt.
Differenciált nyugdíjemelést ígér a Tisza, azaz a kisebb nyugdíjakat nagyobb ütemben, a nagyobb nyugdíjakat kisebb ütemben emelnék. Magyar elmondása szerint áttekintették a költségvetés helyzetét, hogy miből lesz erre forrás – idézi az elnököt a portál.
27-ről 5 százalékra csökkentenék az egészséges élelmiszerek áfakulcsát. A vényköteles gyógyszereket pedig áfamentessé tenné a Tisza, ez szerintük szintén nagy segítséget jelentene a nyugdíjasoknak. A pártelnök elmondta, ha kormányra kerülnek,
- a Tisza bevezeti a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amelyre a nyugdíjasok 97 százaléka (a havi 500 ezer forint alatti nyugdíjba részesülők, összesen 2,2 millió ember) kapna juttatást, melyet élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre lehet fordítani. A 250 ezer forint alatti nyugdíjasok 200 ezer forintot, a 250 és 500 ezer forint közti nyugdíjat kapók pedig 100 ezer forintban részesülnének.
- Bevezetik a 120 ezer forintos minimálnyugdíjat, amennyiben valaki legalább 20 évnyi munkaviszonnyal rendelkezik. Ez 280 ezer főt érint, köztük 160 ezer öregségi nyugdíjast és 120 ezer rokkantnyugdíjast. Ezek az emelések a normál nyugdíjemelésen felül várhatók – mondta a pártvezető. (A minimálnyugdíj 2008 óta változatlanul 28 500 forint.)
- Sávos extra emelést kapnak a 120–140 ezer forint közti nyugdíjak – ígérte Magyar Péter. 120–125 ezer forint között 12 ezer forinttal, 125–130 ezer forint között 10 ezer forinttal, 130–135 ezer forint között 8 ezer forinttal, 135–140 ezer forint között pedig 6 ezer forinttal nőnének a nyugdíjak. Ez intézkedés 160 ezer főt érint.
- Megduplázzák az időskorúak járadékát. Ez azokat érinti, akiknek nincs 20 évnyi elismert munkaviszonyuk.
- 20 ezer új, modern férőhelyet hoznak létre korszerű idősotthonokban. 10 ezret államilag támogatott, piaci alapon épülő nyugdíjasházakban, 10 ezret pedig államilag finanszírozott szociális otthonokban hozna létre a párt. A beruházás jelentős részben EU-s forrásokból valósulhat meg, ezért a 400 milliárd forintos beruházás csak 140 milliárdba kerülne a magyar adófizetőknek.
- 50 százalékkal megemelik az otthonápolási díjakat. Ez az intézkedés 58 ezer embert érint közvetlenül, köztük 40 ezer nyugdíjast és családjukat. Az alapösszeget 49 960 forintról 74 940 forintra, az emelt összeget 74 940-ről 112 410 forintra emelik.
Az ígéretek költségvetési vonzatáról Kármán András beszélt.
- A nyugdíjas SZÉP-kártya a legnagyobb, évi 350–400 milliárd forintos kiadás.
- A nyugdíj-felzárkóztatás 120 ezer forintra, továbbá a 120–140 ezer forintos nyugdíjak lépcsőzetes emelése, illetve az időskorúak járadékának emelése együttesen mintegy 165–170 milliárd forintba kerül évente.
- Az otthonápolási díjak emelése 20–25 milliárd forint többletkiadást jelent.
Az ígért kiadások fedezetéről Kármán elmondta: ma több száz, akár 500 milliárd forint értékben vannak az államnak propagandakiadásai, például nemzeti konzultációk, állami vállalatok hirdetései, ezeket azonnal megvágná a Tisza-kormány, ami megtakarítást eredményezne. Zérótoleranciát alkalmaznának a korrupcióval, túlárazott közbeszerzésekkel szemben, ez is jelentős megtakarítást hoz – tette hozzá.
