Gazdaság

Olyan kiskapukat kínál az Otthon Start, hogy egyesek ingyen juthatnak lakáshoz

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Miközben a kormány, és különösen Orbán Viktor miniszterelnök rendre azt hangsúlyozza, hogy az Otthon Start nagy segítség lehet az első lakást tervező fiataloknak, a program iránt jelentős befektetői érdeklődés is mutatkozik.

Amennyiben a befektetési célú vásárlások aránya magas lesz, az Otthon Start erősen élénkítheti az egyébként sem kis piaci keresletet, és így áremelkedést, vagyis pont a rászorulók lehetőségeinek romlását idézheti elő – olvasható a G7.hu elemzésében.

A Duna House adatai szerint áprilisra csökkent, és 43 százalékon stabilizálódott a befektetési célú ingatlanvásárlások aránya, miközben az első lakást vásárlók része márciusról májusra 16-ról 26 százalékra nőtt.

A Balla Ingatlan adatai szerint ebben az időszakban csökkent a lakáskiadás jövedelmezősége, mert egy év alatt 7 százalékkal nőttek a bérleti díjak, de az ingatlanárak ennek a duplájával, 14 százalékkal emelkedtek.
Ezt a trendet fordíthatja vissza az Otthon Start, vagyis újra megnövelheti a befektetési célú vásárlások arányát.

Ennek hatására több piaci szakértő és közgazdász is felhívta már a figyelmet.

A Magyar Nemzeti Bank májusi lakáspiaci jelentése szerint az év első negyedében 700 milliárd forinttal csökkent a lakosság állampapírban tartott pénze, az ingatlanpiacra 300 milliárd forint áramlott, vagyis ez már az Otthon Start előtt is élénkítette a keresletet.

Ajándék a befektetőknek

Az Otthon Startban nyitva hagyott számos lehetőség, illetve a jelenlegi piaci környezet együttesen ösztönözheti a befektetési, kiadásra való vásárlásokat.

  • Ki lehet adni a megvásárolt ingatlant.
  • Első lakásvásárlónak számít a hiteligénylő akkor is, ha van már egy legfeljebb 50 százalékos tulajdona, ez jellemzően a már lakástulajdonos, vagyis nem feltétlenül rászoruló (házas)párok előtt is megnyitja a lehetőséget, akik még adóstársak is lehetnek.
  • Esélyes, hogy a 3 százalékos fix hitelkamat hosszabb távon is az állampapírok hozama alatt marad, így annak is megérheti felvenni a hitelt és állampapírban tartani a pénzét, aki egyébként a megtakarításából vásárolt volna lakást.
  • Az albérlet- és ingatlanárak jelenlegi szintje, illetve az Otthon Start határértékei és alacsony törlesztőrészletei könnyen összeállhatnak olyan konstrukciókba, amelyekben hosszabb távon olcsón juthat a befektető ingatlantulajdonhoz és akár havi szintű nyereséghez is.
  • A tipikusan jól kiadható kisebb-közepes méretű, 1,5-2 szobás városi lakások tökéletesen beleillenek a programba.
  • A hitelképességhez olyan jövedelemre van szükség, amely kevésbé az első lakást kereső, esetleg egyedülálló fiatalokra, sokkal inkább a karrierjükben előrébb járó középkorúakra jellemző.

Egy 45 millió forint körül elérhető, tipikusan jól kiadható lakásra (10 százalék önerő mellett) felvett 40 milliós Otthon Start hitel havi törlesztőrészlete a szakportálok számolása szerint 25 évre 189, 15 évre 276 ezer forint lesz.

A törlesztőrészlet akár fedezhető is a bérleti díjbevételből. Így a magánbefektetők akár már 15 éves távon is igen kedvezményes áron juthatnak hozzá az ingatlanokhoz, de kedvező együttállás esetén a kezdeti befektetés (önerő) mellett még havi plusz jövedelemhez is juthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik